ÚJ VEZETÉS ÁLL AZ ISOBAR BUDAPEST ÉLÉRE

Az általuk kezelt márkáknak egységes és zökkenőmentes élményt kell nyújtaniuk.

Ezt a célt szem előtt tartva Busák István, az Isobar Experience Design üzletágának vezetője veszi át az Isobar cégvezetői teendőit, és irányítja a továbbiakban a szervezet teljes megújulását.

„István az elmúlt több mint tizenöt évben rengeteg tapasztalatot szerzett mind ügynökségi (Kirowski, Publicis, Mito, Ogilvy), mind pedig ügyféloldalon (Hewlett-Packard, IBM) betöltött vezető szerepben. Hazai és nemzetközi környezetben is (IBM Interactive Experience) számtalan sikernek lehetett aktív részese az általa vezetett csapatokkal, valamint ügyfeleivel, akik között minden főbb iparág képviselője megtalálható volt. Ez az út vezetett annak a design stratégiai gondolkodásnak a kialakításához, amelyben összeért a korábbi márkastratégiai vezetői ambíciója a szervezetfejlesztési céljainkkal” – mondta el Busák István kinevezéséről Novák Péter, a dentsu magyarországi vezetője.

Busák István: „2017-ben, az Egyesült Arab Emirátusokból történő hazatérésünk után azonnal és nagy lendülettel vetettem magam bele a munkába, amikor elfogadtam az Isobarnál az Experience Design csapat vezetésével járó, nem kis kihívást jelentő feladatot. Régi álmomat valósítottam meg ezzel a döntéssel, hiszen mindig is szerettem volna újra “kirós” lenni, és ehhez a közösséghez tartozni. Az elkövetkező évek sikereinek titka nemcsak az ügyfélközpontú gondolkodásmód és az új módszertanok használatában rejlett, hanem a sokszínű, végtelenül ambiciózus és tehetséges csapat hatalmas lendülettel végzett munkájában is, ami a mai napig húzóereje a cégnek.”

A nemzetközi és hazai piacon is erős dentsu kreatív szolgáltatási vonalát képviselő Isobar budapesti irodája a digitális szemléletmódot, valamint a felhasználói és fogyasztói élmény fontosságát tűzte a zászlajára. A cég kreatív és üzletági vezetőinek feladata egy olyan, együttműködésre épülő vállalati környezet megteremtése lesz, ahol a budapesti Isobar globálisan is kiemelkedő Experience Design csapatának módszertanait sikeresen ötvözik a sokszorosan díjnyertes kommunikációs csapat kreativitásával és márkastratégiai tapasztalatával.

„Ennek a stratégiának a részeként hoztuk létre a Creative Experience Director szerepkört is, melyet Major Zoltán “Pepe” fog betölteni. Az átalakulással egyidőben távozik Maros András kreatívigazgató, akinek a feladatait szintén Major Zoltán fogja átvenni. Köszönjük Andrásnak, hogy az elmúlt évben az Isobar csapatát erősítette” – mondta Novák Péter.

Major Zoltán: „Pályám elején szabadúszó filmesként és motion designerként kerültem először kapcsolatba a hazai kreatív világgal, majd prezentációs designerként és trénerként váltam gyakorlottabb történetmesélővé. Munkám mellett mindig is nagy hangsúlyt fektettem a társadalmi szerepvállalásra, melynek eredményeként az Így Dolgozunk Mi kezdeményezés társalapítója lettem. Ez a fajta hozzáállás olyan exkluzív klubok tagságával jutalmazott, mint a TEDx előadók, a Forbes 30 under 30 vagy a Highlights of Hungary díjazottak közössége. Öt évvel ezelőtt csatlakoztam az Isobar Budapest Experience Design csapatához, ahol Lead Experience Designerként olyan márkákon dolgoztam, mint a Coca-Cola, Vénusz, Telekom vagy az osztrák Herold Hilft, de vezető szerepet játszottam olyan globális cégek digitális termékfejlesztésében is, mint a Rolls-Royce Power Systems. Új szerepemben egy új megközelítést, a Creative Experience-t helyezzük a figyelmünk középpontjába. Ennek a filozófiának az alapja olyan élmények tervezése, melyek szerves részét képezi a technológia, a létrehozott megoldások előzetes kutatások és valós idejű adatok alapján személyre szabottak, erejüket és hatásukat pedig kreatív ötleteink adják.”

Az Isobar Budapest hazai és regionális szolgáltatási portfóliója lefedi a stratégiai designt, digitális termékfejlesztést, a social és márkastratégiát, valamint a globális léptékű, hatékony digitális tartalomgyártást is. Ezekhez napjaink legmodernebb módszertani eszköztárát használják kiemelkedően magas szinten.

Busák István: „Tudjuk, hogy az ügyfeleink és partnereink többsége is rendelkezik ezen korszerűbb és eredményesebb módszerek és megközelítések alapjaival, és a használatuk valós igényként jelenik meg a részükről. Ezért az Isobar minden szakterületen készen áll ügyfelei kiszolgálására, támogatására, és természetesen a teljes feladat end-to-end kivitelezésére is. A Creative Experience, mint módszertani filozófia előtérbe helyezésével profi és szakmailag sokrétű csapatunk keze alól így még színvonalasabb, forradalmian újszerű megoldások születhetnek, amik hatékonyabban reagálnak a kommunikációs, illetve az eredeti üzleti problémára. Érkezzenek ezek bármilyen területről.”
( onBRANDS )