A BAKER MCKENZIE TIZENEGYEDSZER IS A VILÁG LEGELISMERTEBB ÜGYVÉDI IRODÁJA

Az Acritas piackutató cég idén is összeállította a Globális Vezető Ügyvédi Irodák rangsorát.

A Baker McKenzie megtartotta előnyét a többi jogi céghez képest, mivel ezúttal is egyedüliként szerezte meg az Acritas Global Elite Law Firm Brand Index maximálisan elérhető pontszámát. Ennek köszönhetően 57 ponttal előzte meg a második helyen végzett DLA Piper irodát. A harmadik helyet idén a Dentons nyerte el.

Az Acritas globális márkaindex készítése során az ismertséget, a kedveltséget, valamint az országhatárokon átívelő tranzakciós ügyletek és peres eljárások elismertségét figyelembe véve alakították ki a globális ügyvédi irodák közötti rangsort. A listát az egymilliárd dollár árbevételt (mintegy 300 milliárd forintot) meghaladó cégek közel 1600, jogi szolgáltatásokat igénybe vevő vezetőinek értékelése alapján állították össze.

„Szervezetünk globális gondolkodásmódja, a helyi piacok átfogó ismerete, valamint ágazati szaktudásunk komoly versenyelőnyt biztosít számunkra világszerte. Örömmel tölt el, hogy az ügyfeleink továbbra is elismerik irodánk egyedülálló márka- és vállalati értékeit.” – fogalmazott Milton Cheng, a Baker McKenzie globális vezetője.

„A 2020-as év a szektor minden szereplőjét, így bennünket is komoly kihívások elé állított. Alkalmazkodnunk kellett a koronavírus-járvány okozta szokatlan helyzethez, ami gyors reakciót és rugalmasságot kívánt meg szakembereinktől. Emiatt különösen büszkék vagyunk rá, hogy idén is elnyertük az Acritas elismerését. A Baker McKenzie hazánkban több mint 30 éve lát el helyi és országhatárokon átívelő komplex, speciális és magas szintű szakmai tudást igénylő jogi ügyeket. Magyarországi irodánk többek között a legjelentősebb M&A, ingatlanjogi és versenyjogi tranzakcióknál nyújt jogi tanácsadást ügyfeleinek. Célunk, hogy a továbbiakban is a legmagasabb színvonalú szolgáltatást biztosítsuk megbízóink számára beleértve a legújabb technológiai megoldásokat is.” – hangsúlyozta dr. Hegymegi-Barakonyi Zoltán, a Baker McKenzie budapesti irodájának vezetője.
( onBRANDS )