A STARBUCKS A MUNCH-CSAL KÖZÖSEN MENT ÉTELT

A magyar fejlesztésű Munch célja, hogy felvegye a harcot az élelmiszerpazarlás ellen.

A Starbucks kávézólánc számára kiemelten fontos a fenntartható és a környezettudatos működés, így az élelmiszerhulladék-termelés ellen is konkrét lépéseket tesz.

Az egyik legjelentősebb környezeti probléma, hogy a megvásárolt és a vendéglátóhelyeken készült ételek egyharmadát nem fogyasztják el, és kárba vész. Az így keletkezett hulladék a kibocsátott üvegházhatású gázok 10 százalékáért felel.

Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer kerül a kukába, amely a környezetnek okozott károk mellett azt is jelenti, hogy az előállításhoz szükséges rengeteg munka és alapanyag is elvész.

A Starbucks kávézólánc erőforrás-pozitív jövőjéről szóló víziójának jegyében számos intézkedést hozott az elmúlt években,

a vállalat kiemelt célja az újrahasznosítás és az élelmiszerhulladék mennyiségének csökkentése.

Az idén 50 éves Starbucks kávézóiban egyre több fenntartható és újrahasznosított alapanyagot használ, tavaly a műanyag szívószálakat felváltották a papírból készült darabok, idén nyáron pedig fa evőeszközök érkeznek a kávézólánc üzleteibe.

Augusztus végétől újfajta, szívószálmentes fedővel is várják a kávézni vágyókat, amelyről eltűnt a megszokott, szívószálaknak kialakított nyílás, helyette egy ergonomikus megoldással teszik még kellemesebbé a kávézás élményét. Csatlakozva a Munch vállalkozásához a Starbucks újabb lépéssel áll ki a fenntartható jövő mellett.

A ​Munch egy gyors ütemben fejlődő, hazai fejlesztésű platform,

amelyen keresztül már jelenleg 200 vendéglátóhely, étterem, pékség, bolt és szálloda, értékesíti kedvezményesen az el nem adott, de jó minőségű ételeit több hazai településen.

„A Starbucks globális szinten élen jár az etikus kávétermesztésben, hiszen már egy csésze fenntartható forrásból származó kávé jobb jövőt biztosít a termelőknek és stabilabb klímát a Földnek. A Munch segítségével pedig mostantól még kevesebb szendvics és sütemény vész kárba, amely egy fontos lépés a karbonsemlegesség felé vezető úton” – mondta Perepelica Kirill a Munch társalapítója.

„A Starbucks elkötelezett a fenntartható működés mellett, és igyekszik folyamatosan újabb és újabb környezetbarát megoldásokat bevezetni üzleteibe. Külön öröm számunkra, hogy egy ilyen nagyszerű, hazai fejlesztésű vállalattal működhetünk együtt. A négy fiatal környezettudatos elképzeléséből született applikáció valódi segítséget nyújt az élelmiszerpazarlás elleni harcban, mi pedig nagy örömmel csatlakozunk hozzájuk!” – mondta Kerek Fanni, a Starbucks Magyarország brand managere.
( onBRANDS )