VISSZAÉLNEK A TIKTOK NEVÉVEL?

A fizetős eseményt augusztusra hirdették meg TikTok Fesztivál címen. 

Úgy tudjuk, hogy a TikTok regionális menedzsmentje jelezte egy magyar rendezvény szervezői felé, hogy jogtalanul használják a platform nevét.

Az újonnan indult iFaktor és a Miracoloso Event szervezésében startoló rendezvény jelentős összegeket fektetett abba, hogy mintegy 40 influenszer vegyen részt a kétnapos eseményen, amely nagyjából a két éve szervezett TikTOP Fest & Awards mintáját követte (közönségtalálkozók, kerekasztal beszélgetések, koncertek, programok a szülők számára).

A fesztivál nevében azonban mostantól nem használhatják a TikTok márkanevet.

A 2019-ben elsőként, idén pedig október 24-én megrendezendő TikTOP Fest & Awards szervezése közben zavartalanul folyik. Mintegy 100 influenszer a követőik tiszteletére és az eseményt egyfajta közös ünnepként felfogva térítésmentesen vesz részt a FollowMe Agency és az ArvaliCom együttműködésében a Creative Pro által szervezett rendezvényen.

A TikTOP márkanév közösségi védjegyoltalommal rendelkezik,

így annak használata és az Akvárium klubban szervezett esemény megrendezése a TikTok szerint is jogszerű. A TikTOP közösségi média felületén beharangozott esemény zsűrije és a közönség idén már Youtubberek, Insta sztárok és Twitch véleményvezérek számára is megítél majd díjakat, két éve 65.000 szavazat érkezett a jelöltekre. Az augusztusi TikTok fesztiválra jelenleg nem lehet jegyet vásárolni az esemény szervezőinek weboldalán.

FRISSÍTÉS:
Közben a TikTok Fesztivál szervezői is jelentkeztek, hogy nem értenek egyet a fent leírtakkal. Jeleztük nekik, hogy az ő álláspontjukat is közzétesszük itt ezen a felületen, de egyelőre a fenyegetőzésükön túl még nem jutottunk. Kerestük a TikTok hazai képviselőjét is, várjuk a jelentkezését.

FRISSÍTÉS2: 
A TikTok Fesztivál szervezőitől visszajelzést nem kaptunk, de időközben megváltozott a rendezvény neve és domain-je is ifaktor fesztiválra.
( onBRANDS )