BÁRKI MEGTERVEZHETI A LIU TESÓK ÉS A SHORT TRACK BAJNOKOK SISAKJÁT

Grafikuspályázatot hirdetnek profiknak és civileknek.

Most bárki beírhatja magát a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott történelmébe. Ehhez csupán némi grafikusi jártasság kell, és az, hogy ő tervezze meg a short track csapat vadonatúj versenysisakjának dizájnját. A nyílt pályázatra beküldött művek közül egy öttagú zsűri, többek között Knoch Viktor olimpiai bajnok, valamint a magyar short track első női világkupagyőztese, Jászapáti Petra és Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke választja majd ki a csapat védjegyét.

„Azáltal sokkal egységesebb és különlegesebb lesz a megjelenésünk, hogy mindenki egyedi tervezésű, de egyforma sisakot visel majd a versenyeken. Mivel a futóruhához nagyon szigorú szabályok köthetők, ezért a bukó az egyetlen olyan kellék, amely egy kicsit kreatívabb dizájnt is kaphat” – mondta el Jászapáti Petra.

Nincsen konkrét elképzelésünk arról, hogy mit látnánk szívesen a sisakon, nyitottak vagyunk minden ötletre. Várjuk, hogy meglepjenek a dizájnerek!” – tette hozzá Oláh Bence.

Petrán és Bencén kívül olyan remek sportemberek is viselik majd a sisakot, mint a többszörös világ- és Európa-bajnok testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang vagy a 2018-ban velük és Knoch Viktorral szintén olimpiai bajnok Burján Csaba. A nyertes grafika tehát ország-világ előtt a

magyar short track válogatott védjegyévé válhat,

hozzájárulva a minél sikeresebb szerepléshez a hazai és nemzetközi versenyeken; legközelebb Debrecenben a novemberi világkupán, majd jövő februárban a pekingi
olimpián.
( onBRANDS )