NEMZETKÖZI TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY INDUL A PR-SZAKMÁBAN

A verseny új lehetőséget kínál a 35 év alatti tehetséges PR-szakemberek számára.

A legnagyobb tehetségek felkutatása és megtartása olyan dolog, amellyel a világ minden régiójában megküzdenek a szakemberek. Nincs ez másképp a PR szakmában sem. Az ICCO elkötelezte magát amellett, hogy ápolja, ösztönzi és támogatja a PR-szakma következő generációjának tehetségeit. Ezt az erőfeszítést támogatja az ICCO legújabb kezdeményezése, a Next Generation PR World Cup elnevezésű verseny.

Nagy-Britannia, Franciaország, Dánia és sok más egyéb ország mellett

Magyarország is országos selejtezőt indít

az MPRSZ szervezésében és a Szerencsejáték Zrt támogatásával. A selejtezőn derül ki, hogy melyik kétfős csapat lesz a győztes, amely hazánkat képviseli a világversenyen. A magyarországi selejtezőre bármelyik 35 év alatti PR szakember jelentkezhet, legyen akár ügynökségi vagy vállalati dolgozó, szabadúszó szakember vagy egyetemista.

A magyarországi selejtezőn a nevező csapatok egy hazai civil szervezettől kapják meg a briefet, amely alapján a délelőtt folyamán elkészítenek egy rövid prezentációt, majd azt délután prezentálják maximum 3 percben a zsűri előtt. A zsűriben olyan neves hazai kommunikációs szakemberek foglalnak majd helyet, mint például Jákó Eszter Júlia, az MVM csoportszintű kommunikációs igazgatója, Kutas István, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója, Papp-Váry Árpád, a Metropolitan Egyetem dékánja és Sztaniszláv András, az MPRSZ elnöke és Kőszegi András, márkatanácsadó. A zsűri még a selejtező napján döntést hoz arról, hogy melyik csapat jut be a nemzetközi döntőbe.

A selejtező időpontja 2021. szeptember 28. kedd, jelentkezési határidő: szeptember 23.

Nevezési díjak:

  • Nappali tagozatos hallgatóknak: 9.900, – + ÁFA
  • MPRSZ tagoknak: 15.000, – + ÁFA
  • Egyéb csapatoknak: 25.000, – + ÁFA

A nemzetközi döntő egy hétig tart majd 2021 októberében, ahol a döntősöknek rövid videó formájában kell bemutatniuk elképzeléseiket a zsűri által megadott témában.
( onBRANDS )