A SZERZŐI JOG MEGSÉRTÉSE MIATT EMELTEK VÁDAT

Az egri presszó üzemeltetője a lejátszott zeneszámokért nem fizetett jogdíjat.

A szerzői jog közel egymillió forintos vagyoni hátrányt okozó megsértése miatt emelt vádat egy korábban éveken át Eger belvárosában működő presszó üzemeltetője ellen az Egri Járási Ügyészség.

Konkoly Thege László, a Heves Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel közölte: a vádirat szerint a 31 éves nő 2016 nyarától 2021 februárjáig üzemeltette a zeneszolgáltatást is nyújtó vendéglátóhelyet. Ez idő alatt azonban a vádlott a lejátszott zeneszámokért nem fizetett jogdíjat sem a szerzőknek, sem a törvényben meghatározott közös jogkezelő szervezetnek.

A hatályos jogszabályok értelmében a presszó tulajdonosa így összesen több mint 908 ezer forint összegű díjfizetési kötelezettségének nem tett eleget. Az Egri Járási Ügyészség ezért szerzői joghoz kapcsolódó jogok nagyobb vagyoni hátrányt okozó megsértésével vádolja és vele szemben – az elmaradt jogdíjak megfizetésén felül – pénzbüntetés kiszabását kérte az ügyben eljáró bíróságtól – tájékoztatott a szóvivő.
( onBRANDS – MTI )