TÖRTÉNETE LEGMAGASABB ÁRBEVÉTELÉT ÉRTE EL AZ EURONICS

A nagyfokú rugalmasság lett a siker kulcsa.

Az előző évhez képest több mint 11 százalékkal nőtt 2021-ben az Euronics kiskereskedelmi árbevétele, elérve a 71 milliárd forintot. A hazai háztartási kis- és nagygép, valamint a szórakoztató elektronikai eszközök forgalmazásában jeleskedő magyar tulajdonú vállalatnál az online értékesítési üzletág kiemelkedően teljesített. A webshopon keresztül elért forgalom csaknem 20 százalékkal meghaladta a 2020. évi teljesítményt.

Ezzel együtt az árbevétel döntő része a 64 szaküzletből álló országos üzlethálózaton keresztül zajló értékesítésekből származott, amely szintén kétszámjegyű növekedést mutat az előző évhez képest.

Az értékesítés megyei bontását vizsgálva a legnagyobb árbevétel Pest megyéhez köthető. Budapest nélkül is csaknem 12 milliárd forint forgalmat ért el a cég ebben a régióban. Második helyen a főváros áll a képzeletbeli dobogón, míg a Győr-Moson-Sopron megye a harmadik lett.

„Az elmúlt években, már a pandémiás időszakot megelőzően és attól függetlenül is, folyamatosan az omnichannel értékesítési modellünk tökéletesítésén dolgoztunk, amely az országos üzlethálózat és a webshop egymást segítő és kiegészítő integrált működtetését jelenti. Fontos kiemelnem a stratégiai üzletágként kezelt online értékesítési csatornánkban az árbevételünk több éve tartó dinamikus növekedését: 2 éve még csak a 12. legnagyobb árbevételű webshopnak számítottunk az országban – 2021-re már a 6. helyen végeztünk. Ilyen előkelő helyezést egyedüliként értünk el teljes egészében magyar tulajdonú cégként” – mondta Fazekas Bálint, az Euronics kereskedelmi ügyvezető igazgatója.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozások 2021-ben is erősen érintették a nemzetközi szállítmányozást, ez a műszaki cikkek piacán is érezhető volt. A háztartási kis- és nagygépek kategóriájában az alapanyaghiányok következtében a vállalatok nem feltétlenül olyan eszközöket gyártottak, amelyekre szüksége volt a piacnak, hanem amit módjukban állt. Ennél is nagyobb problémát jelentett, hogy a pandémia során az otthoni munkavégzés és oktatás hirtelen növelte meg a keresletet olyan termékek iránt, mint a laptopok, tabletek, PC-k és a gyártásukhoz szükséges chipek. Ez a sokkszerű növekedés sokszor késéseket eredményezett a kereskedők felé és a rendelések átütemezését tette szükségessé.

Kereskedői oldalon a nagyfokú rugalmasság lett a siker kulcsa a folyamatosan változó igények és erőforrások összehangolásakor.

A szállítási láncok akadozása leginkább a televíziók és a mobiltelefonok kategóriáját érintette, ahol a szállítási anomáliák áremelkedést és a fix szortiment fenntartásának nehézségeit eredményezték.

„Tanulva a 2020-as év pandémiás nehézségeiből, sokkal hosszabb távra terveztünk előre és növeltük a beszerzésünket, amikor erre lehetőségünk nyílt. A vásárlói igényeket azért tudtuk maximálisan kiszolgálni 2021-ben is, mert gyorsak és rugalmasak voltunk, illetve több mint három évtizedes beszállítói kapcsolataink is kifejezetten előnyt jelentettek számunkra a szűkös készletek elosztásánál. A 64 boltból álló üzlethálózatunk is a segítségünkre volt ebben a helyzetben, hiszen a boltokat raktárként is használjuk, így képesek voltunk olyan mennyiségeket felhalmozni a termékekből, amely elegendő volt ahhoz, hogy minden esetben alternatívát tudjunk kínálni az ügyfeleknek, így sem az áruhiány, sem a jelentős árnövekedés nem azonnali és akkut módon érintette a céget” – tette hozzá Fazekas Bálint.

A legnépszerűbb cikkcsoportok terén egyáltalán nem történt változás az előző évhez képest.

Árbevétel alapján változatlanul a 32 col (81 cm) fölötti tévék voltak a legkeresettebbek a 2021-es évben, majd az előltöltős mosógépek és a kombi, alulfagyasztós hűtőszekrények következtek.

Különbséget az egyes márkák erősorrendjében láthatunk, amelyet szintén erőteljesen befolyásoltak az ellátási lánc nehézségei.

„A számokat legérzékletesebben talán úgy írhatnánk le, hogy az év során annyi háztartási kisgépet adtunk el, mint két vidéki nagyváros lakossága, és becsléseink szerint legalább minden harmadik háztartásban található valamilyen új Euronicsban vásárolt háztartási gép.” – nyilatkozta Fazekas Bálint.

2021-ben is tudatosan bővítette szortimentjét az Euronics. „A 2020-ban bevezetett “Kert és Barkács” termékkör 2021-re a céges növekedés egyik motorjává nőtte ki magát. A kategória árbevétele több mint ötszörösére nőtt az előző évhez képest. De a szintén új, az e-mobilitás kategóriájába tartozó e-bike termékekből is mintegy 1200 terméket adtunk el 2021-ben. Az év második felében fókuszba került drogéria és vegyiáru cikkcsoport is új sikertermékeink körét gyarapítja, és nagy reményeket fűzünk az év végén bevezetett sport és játék kategóriákhoz is. A célunk, hogy ha valaki vásárol nálunk egy háztartási gépet, egyből megvásárolhassa az ahhoz kapcsolódó kiegészítő és szervesen kapcsolódó termékköröket is. Természetesen az új termékkörök esetében is lehetőség van a díjmentes bolti átvételre – az ország legnagyobb fizikai hálózata vagyunk, így kvázi átvevőpontokként is üzemelnek üzleteink” – tette hozzá az Euronics kereskedelmi ügyvezetője.
( onBRANDS )