JÖVŐ HÉTEN A FIATAL KREATÍVOKÉ LESZ A FŐSZEREP

A Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) a Cannes Lions- és Eurobest hazai nagyköveteként az idei évben újra megszervezi a Young Cannes Lions hazai előválogató versenyét.

31 éven aluli ügynökségi – és ügyféloldali fiatalok jelentkezését várják 7 kategóriában, akik szeretnének megmérettetni magukat a nemzetközi versenyen is.

A nemzetközi versenyen legjobban teljesítő magyar páros jutalma pedig egy utazás a Cannes Lions fesztiválra június 20-24 között.

Kreatív utánpótlás egész éven át tartó versenyekkel, workshopokkal segíti és fejleszti a szakmában elhelyezkedni vágyó vagy pár éve már benne dolgozó fiatal kreatívokat.

A szponzorációs partnerek is hosszú évek óta segítik a programot. A KRU projekten belül a Young Cannes Lions idei főtámogatója a Yettel. További együttműködő partner a Samsung és Shutterstock.

„Friss márkaként különösen fontos számunkra, hogy megismerjük, hogyan látnak a kreatív, fiatal tehetségek egy újonnan bevezetett telekommunikációs brandet, illetve, hogy mit jelent számukra a márka központi gondolata, az egyensúly. A Yettelnél több generáció dolgozik együtt, és eltökélt célunk, hogy a fiatal tehetségeket támogassuk az érvényesülésben, ezért is csatlakoztunk nagy örömmel a kreatív tehetségkutató programhoz.” – mondta Dolezsai Gergely, a Yettel márka- és marketingkommunikációs igazgatója.

A tavalyi évben az előválogató verseny elmaradt, még a pandémia okozta helyzet miatt. Viszont

az idei évben újra megrendezésre kerül a 3 napos hazai előválogató verseny.

Fontos változás, hogy az elmúlt évekhez képest, a hazai megmérettetést megnyert páros adott kategóriájában nem utazik automatikusan Cannes-ba.

A nemzetközi előválogatót pedig Zoom-on keresztül fogják tartani és az a magyar páros, aki a legjobb eredményt éri el, az fog kiutazni a MAKSZ szervezésében a Fesztiválra.

Életkori megkötésben egy kis lazítás is van az idei évben, a korábbi 30 évet 31-re emelték meg. Viszont továbbra is elvárás a magabiztos angol nyelvtudás szóban és írásban is.

7 kategóriában van lehetőség versenyezni az idei évben, a Young Marketers kategóriában az ügyféloldali fiatalokat várják, míg az ügynökségi oldali fiatalokat a PR, Cyber, Média, Film, Print és Design kategóriákban.

Regisztrálni a megmérettetésre az utolsó pillanatig lehet a verseny weboldalán lehet ITT, ahol további számos hasznos információval segítik a szervezők a fiatalok felkészülését.
( onBRANDS )