A VÁLLALATI BRAND FORMÁLÓ RÉSZE LEHET AZ INKLUZIVITÁS

Befogadó munkahelyek a Sokszínűségi Hónap rendezvénysorozaton.

Az előítéletek lebontása és befogadó munkahelyek kialakítása a célja a Sokszínűségi Hónap rendezvénysorozatnak, amelyhez idén számos nagy hazai vállalat is csatlakozott, többek között az Ald Automotive, Avis, Bridgestone, BP, Coaching Team, Concorde, E.ON IBM, IFUA, JobsGarden, KPMG, Legrand, MVÜK, Praktiker, Queritius, Shell.

Az esemény célja, hogy elkerüljük a nemi, faji, vallási, nemzetiségi vagy bármely más alapú munkahelyi diszkriminációt és minél inkább egyenlő esélyeken alapuló társadalmat és gazdaságot hozzunk létre.

Már nem újkeletű, hogy a cégek és szakemberek employer brandingről beszélnek, s az sem újdonság, hogy a felelős, fenntartható vállalati működés jelentős tényezőt jelenthet egy

vonzó munkáltatói márka

kialakításában. Ráadásul sok olyan márka van, amelynek a fogyasztói, vásárlói köre eleve azt nézi, hogy a gyártó, illetve forgalmazó mit tesz a fenntartható fejlődésért, mennyire felelős vállalat.

„Az elfogadás, befogadás, sokszínűség, inkluzivitás csupa olyan hívószó, ami most, elsősorban globális multinacionális cégeknél nagyon is előtérbe kerül, és tudatosságot, folyamatokat, jó gyakorlatokat követel. Az Európai Unió kötelező nem-pénzügyi jelentéstételének már évekkel ezelőtt is egyik sarokköve volt az igazgatóságok diverzitása. Persze nem csak a társadalmi szerepvállalás miatt teszik ezt a cégek, hanem mert alapvető üzleti érdekük is úgy kívánja. A vállalatok egyre komplexebb kihívásokkal, problémákkal szembesülnek, amelyek megoldásához komplexebb, sokszínűbb csapatok kellenek. A tehetségek jobban válogatnak és érté alapon is döntenek. A másságok egyén szintű felvállalása egyre inkább transzparens, nyílt lesz, így megnő a cégek munkáltatói felelőssége, hogy megteremtsék a „Safe environmentet”, vagyis a biztonságos munkakörnyezetet, ahogy például a BP-nél hívják” – osztotta meg Fertetics Mandy, az EU Sokszínűségi Hónap HBLF projektvezetője.

A Sokszínűségi Hónap ingyenes rendezvényei ezen jó gyakorlatok és vállalati megközelítések megosztását, terjesztését szorgalmazzák.

Befogadás és inkluzivitás a sokszínűség jegyében

Ahhoz, hogy elkerüljük a nemi, faji, vallási, nemzetiségi vagy bármely más alapú diszkriminációt és minél inkább egyenlő esélyeken alapuló társadalmat és gazdaságot hozzunk létre,

az elméletet a gyakorlatba is át kell ültetni.

Ennek kritikus tényezőit dolgozza fel és osztja meg az érdeklődőkkel a Sokszínűségi Hónap rendezvényein résztvevő számos szervezet, saját gyakorlatain keresztül.

„Az EU Sokszínűségi Hónap keretében olyan ingyenes szakmai rendezvények, képzések, beszélgetések látogathatók akár online is, amelyek a befogadó munkahely, a sokszínűség és inkluzivitás aspektusait dolgozzák fel. A HBLF örömmel karolta fel az EU Sokszínűségi Kartát hazánkban, mert ezzel egyrészt tudatosíthatja a téma fontosságát a gazdasági élet szereplőinek körében, másrészt összefoghatja és erősítheti azon elkötelezett cégeket, akik már most sokat tesznek az ügyért.” – tudhatjuk meg Solti Andreától, a HBLF elnökétől, egyben a Shell Hungary Igazgatóságának elnökétől. 

Eltérő érettség és üzleti érdek

A Kartáért felelős HBLF elnökségi tag, Gárdus Zsuzsa, a JobsGarden ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalatok körében — természetesen eltérő érettségi szinten — a cégek üzleti kihívásaitól és életciklusától függően alakul a téma beágyazottsága: „Örömmel látjuk, hogy számos szemléletformáló eszközzel, képzéssel, programmal rendelkező cég van hazánkban, amilyen az IBM, Eaton, Black Rock vagy BP, ahol átfogó diverzitás és inkluzivitás-menedzsment szerint haladnak a folyamatok. Említhetném még az Ericson-t, E.ON-t, a Grundfost is, ahol pedig tényleges foglalkoztatása történik valamely hátrányos helyzetű munkavállalói csoportnak.”

Ezért is kiemelt fontosságúak a HBLF azon programjai, amelyek betekintést nyújtanak a gyakorlataikba és hozzájárulnak egy-egy sokszínűségi kérdés előmozdításához más formában is.

„Az X-mentor programunk például sikeres női vezetők mentorálását biztosítja potenciállal rendelkező nők számára, ezzel is erősítve a női leadershipet, amely nem csak társadalmilag, de gazdaságilag is fontos. Nagyon örülünk, hogy több mint 100 CEO csatlakozott a nőnapi kampányunkhoz, hogy végtelen lehetőségeket biztosítson a nők vezetővé válásához. A mentorálás jelenségéről kutatást is végeztünk, amelyet Bokor Attila fog megosztani a Sokszínűségi Hónap keretében”.

Fontos megemlíteni a ROMASTER programot is, amely tehetséges roma fiataloknak ad pénzügyi támogatást és mentorálást annak érdekében, hogy egyetemi diplomát szerezhessenek és így megszűnjenek az esélykülönbségeik.

Részlet a programsorozatból

Elengedhetetlen az érintettek önbizalmának erősítése és az előítéletek lebontása. Ezekkel a témákkal a #IamRemarkable workshop, illetve az Eaton érzékenyítő vállalati tréning és az autista fiatal képzőművészek műveiből kiállítás kapcsán találkozhatunk. Az átfogó vállalati diverzitás menedzsment elemeit az IBM illetve Praktiker példái mutatják majd. A potenciállal rendelkező nőknek biztosít mentorokot az X-Mentor program, a Salva Vita partnerei pedig a megváltozott munkaképességűek inkluzív foglalkoztatásában rendelkeznek jó gyakorlattal. Ilyen és ehhez hasonló

projektekkel lehet formálni a vállalati kultúrát, a munkatársakat és az érintetteket is. Befogadó munkahely azonban nem jön létre stratégia és elkötelezett vezetőség nélkül.

Rendkívül fontos kérdés, hogy egy munkáltató felelősséget érez-e a munkavállalói mentális egészségéért. Erről beszélgetnek a Jobsgarden, BP, EON, Agco és Radnóti Miklós Színház vezetői, a döntési testületek sokszínűségéről pedig a Shell, Queritius, Scale Impact és EgonZhender mutat jó példákat, legyen szó vállalati igazgatóságokról, civil szervezetek testületeiről vagy választott bíróságról.

Kritikus pont az oktatás és a felelős fogyasztás kérdése

A munkáltató szerepe mellett a rendezvénysorozaton kiemelt helyet kap az oktatás és a lányok pályaválasztása is. A Sokszínűségi Hónap első szakmai rendezvényét ezzel kapcsolatban a Szabó Szabolcs Alapítvány gondozza, de az Óbudai Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem oktatói és diákjai is elkötelezett munkát végeznek nemcsak a rendezvény időtartama alatt, hanem egész évben.

A befogadó környezet kialakítása mindannyiunk feladata és érdeke is, hiszen, ha befogadó munkahely által előállított terméket vagy szolgáltatást vásárolunk, minden elköltött forintunkkal a társadalmi sokszínűséghez járulhatunk hozzá. „Ajándék, amivel kétszer ad” címmel beszélget ezért a felelős vásárlás fontosságáról a  Fruit of Care és a Tudatos Vásárlók Egyesülete is.

Az Európai Unió 2010-ben hívta életre a Sokszínűségi Karta platformot, amelynek mára 26 ország a tagja, köztünk hazánk is. Magyarországon a Hungarian Business Leaders Forum gondozza az eseményt.

További részletek: Következő Események – Sokszínűségi Karta (sokszinusegikarta.hu)
( onBRANDS )