ELSTARTOLT A MÁSODIK MCC FESZT

Nemzetére büszke, világra nyitott, vitát kedvelő, jövőben gondolkodó közösség formálása a cél.

Esztergom három napra ismét a zenei és szakmai programok kavalkádjává változik: elkezdődött a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által második alkalommal megrendezett, egyedülálló MCC Feszt. Már a rendezvény első napján hatalmas tömeg gyűlt össze a fesztivál megnyitó ünnepségén, amelyet neves külföldi szaktekintélyekből álló panelbeszélgetés követett a 2020-as évek előtt álló geopolitikai kihívásokról.

„Egyedül az MCC Feszt az a fesztivál, amelyet csak és kizárólag a tehetség jegyében szerveznek meg” – hívta fel a figyelmet Szalai Zoltán az MCC főigazgatója. Megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy céljuk a fiatalokat támogatni abban, hogy minél inkább kiteljesedjenek, valamint tanulmányaikban és később, pályájuk során is minél több lehetőséghez jussanak. Kiemelte, az első MCC Feszten több mint 12 000 fő fordult meg. Hozzátette: idén még több érdeklődőre számítanak. Az MCC főigazgatója a zenei programok mellett hangsúlyozta a szakmai programok fontosságát: több mint 10 helyszínen, 70 szakmai program, 50 külföldi szaktekintély és 50 kiállító várja a fesztivál résztvevőit.

Szalai Zoltán arról is beszélt, hogy

az MCC célja egy rendkívül erős, nemzetére büszke, világra nyitott, vitát kedvelő, jövőben gondolkodó közösség formálása.

„Értékalkotó és értékteremtő fesztivál az MCC Feszt. A város büszke, hogy már másodjára adhatott otthont ennek a nagyszabású eseménynek – nemcsak kulturálisan, de turisztikailag is azt mondhatjuk, hogy Esztergom megtelt” – mondta Hernádi Ádám Esztergom polgármestere.

Erős Gábor a térség országgyűlési képviselője arról szólt, hogy Esztergomot történelme kiemeli a többi város közül, ezért is méltó helyszíne az egyedülálló MCC Fesztnek, amely a kötetlen szórakozás mellett az előttünk álló kihívásokat is előtérbe helyezi – többek között ez adja különlegességét. „Hazánk legtartalmasabb eseményéről van szó” – tette hozzá a képviselő.

Az előttünk álló geopolitikai tájkép panelbeszélgetés

Az MCC Feszt első szakmai panelbeszélgetésén a világot érintő radikális geopolitikai változásokról esett szó. Jaime Nogueira Pinto történész és politikai író az orosz-ukrán konfliktus kapcsán elmondta: Portugáliában az átlagemberek szerint mindkét fél hozzájárult a jelenlegi helyzet kialakulásához. Pinto szólt arról, hogy a fő kérdés az, mennyire fog eszkalálódni ez a háború, de erre jelenleg senki nem tudja a választ.

Alapvetően a demokraták Oroszországot tekintik ellenségnek, a republikánusok pedig Kínát, ezért az alapkérdésben – vagyis, hogy Oroszország vagy Ukrajna felelős-e a kialakult helyzetért, nincs polarizmus – emelte ki Arta Moeini nemzetközi politikai teoretikus. Az Institute for Peace & Diplomacy (IPD) kutatási igazgatója a világban végbemenő válságról szólva elmondta, a liberalizmus ideológiává vált, ugyanakkor szerinte itt az ideje a realizmus visszatérésének.

Az amerikai média egységes álláspontja szerint támogatni kell Ukrajnát, de a lakosság nem szeretne katonai beavatkozást; ez fontos kérdés lesz a következő amerikai választásokon – hangsúlyozta Patrick Deneen amerikai konzervatív politikai filozófus. Gad Shmuel Taub izraeli történész, író, forgatókönyvíró és politikai kommentátor a vita során a globalizmus és a nacionalizmus ellentétéről beszélt: szerinte egyre inkább a nemzetközi intézmények uralkodnak az államok felett, de ez ellen védekezni kell.

A vasárnapig tartó fesztiválon még több tucat szakmai beszélgetés várja az érdeklődőket az MCC Feszten. Előadást tart, illetve vitán vesz részt három miniszter: Szijjártó Péter, Navracsics Tibor és Csák János; színpadra lép többek között Rob Long amerikai író és tv-producer, Richard Florida világhírű városkutató és Ed West brit író is. Az MCC Feszt színpadain az est folyamán a legnevesebb könnyűzenei magyar zenekarok adnak koncertet.
( onBRANDS )