A „PÉLDAKÉPÜNK, BECKHAM” SOROZAT KIZÁRÓLAG A DISNEY+-ON LESZ ELÉRHETŐ

A négy epizódból álló doku-sorozat premierje november 9-én lesz világszerte a Disney+-on

A Disney+ bejelentette, hogy a „Példaképünk, Beckham” (Save Our Squad with David Beckham) című brit originals (saját gyártású) sorozat premierje november 9-én, szerdán lesz a Disney+-on.

A sorozat a BAFTA- és RTS-díjas Twenty Twenty produkciós cég, valamint a Studio 99 globális tartalom- és produkciós stúdió koprodukciójában készült. Utóbbinak Beckham a társalapítója. A szívmelengető sorozatban David Beckham visszatér kelet-londoni gyökereihez, hogy mentorálja a Westward Boys-t, egy kezdő, helyi csapatot, amely a bajnokság alján és a kiesés szélén áll. Ez azonban nem akármilyen bajnokság, hanem ugyanaz, mint amelyben David is játszott fiatal fiúként, és David Beckham a vezetőedzőkkel együttműködve próbálja meg megváltoztatni a csapat sorsát.

Az exkluzív trailerben David Beckham visszatér kelet-londoni gyökereihez azzal a céllal, hogy segítse a Westward győzelmét. Az előzetesben látható, ahogyan mentorálja és bátorítja a fiatal csapatot, hogy majd ők is „úgy csavarják be, mint Beckham”.

A „Példaképünk, Beckham” a vállalat azon elkötelezettségére épül, hogy saját gyártású produkciókat finanszírozzon, fejlesszen és állítson elő.  Csak az EMEA-régióban a Disney nemzetközi tartalmi és operációs csapata 2024-ig 60 helyi produkciót tervez létrehozni, folytatva a kiváló alkotókkal és vezető producerekkel való együttműködést.
( onBRANDS )