MAGYAR SZAKEMBER A FRIESLAND UK MARKETINGIGAZGATÓJA

Nyeste-Kállay Dániel új pozíciójában az angliai leányvállalat felsővezetőjeként a teljes brandmarketing tevékenységért felel majd.

2016.05.19. Nyeste Dániel vezetői portré a Friesland-Campina Zrt. Váci úti irodaházában

2022 októberétől Nyeste-Kállay Dániel veszi át a marketingigazgatói pozíciót a FrieslandCampina-nak, a világ egyik legnagyobb tejipari vállalatának az Egyesült Királyságért és Írországért felelős leányvállalatánál.

Nyeste-Kállay Dániel kinevezésében jelentős szerepet játszott az a sikeres szakmai munka, amelynek során két olyan nagy tradícióval rendelkező hazai márka, mint a Pöttyös és a Milli erős piacvezető pozíciót ért el az elmúlt évtizedben. A karrierjét Egyesület Királyságban folytató vezető 19 éve dolgozik a vállalatnál, 2011 óta tölti be a FrieslandCampina Hungária marketingigazgatói pozícióját, ezt megelőzően különböző marketingvezetői pozíciókban dolgozott, 2016 és 2018 között pedig értékesítési igazgatóként bővítette tapasztalatát. A hazai leányvállalat által gyártott és forgalmazott hazai és nemzetközi márkák, mint a Pöttyös, Milli, Landliebe, Completa és Frico jelentős üzleti és piaci sikereihez az elmúlt évtizedben a magyar szakember munkája jelentősen hozzájárult.

Nyeste-Kállay Dániel a Kraft Jacob Suchard vállalatnál kezdte a pályát, majd Senior Brand Managerként folytatta a Heineken hazai leányvállalatánál. Ezt követően került a mai FrieslandCampina Hungáriához, ahol szinte minden fontos marketinges és értékesítési pozícióban tapasztalatot szerzett.

“Szakmai felfogásom szerint a brand-érték és az üzleti eredmény nem létezhet egymás nélkül. Magamra mindig erős marketingszemlélettel rendelkező üzletemberként tekintettem. A Magyarország legkedveltebb márkái közé tartozó Pöttyöst és Millit úgy építettük fel, hogy folyamatos fejlődésük közben a mögöttük álló vállalat jelentős átalakuláson ment keresztül – mondta a kinevezése kapcsán Nyeste-Kállay Dániel, aki 2022 októberétől tölti be a Friesland UK&I marketingigazgatói pozícióját.

A Pöttyös és a Milli a folyamatos innovációnak köszönhetően rendkívül széles és egyre gazdagodó választékot kínál a fogyasztóknak a feldolgozott tejtermékek, többek között túró alapú desszertek és snackek, szendvicskrémek, tejszínek, tejalapú italok gyártásában és forgalmazásában. A magyar tejtermelők minőségi alapanyagára és fél évszázados tradícióra építve több millió magyar fogyasztó élvezi a magas hozzáadott értékű termékkínálatot.

­­”Biztos vagyok abban, hogy Nyeste-Kállay Dániel elkötelezett szakmai munkájával és értékközpontú szemléletével az Egyesült Királyság piacán is sikeres, üzleti értéket teremtő munkát végez majd. Köszönjük az eddigi munkáját és további sok sikert kívánok neki a nemzetközi színtéren” – mondta a szakember új pozíciójában történő munkakezdése alkalmából Szautner Péter, a FrieslandCampina Hungária vezérigazgatója.
( onBRANDS )