SZTANISZLÁV ANDRÁS BEKERÜLT AZ ICCO FELSŐVEZETÉSÉBE

Az ICCO tagságnak köszönhetően számos előnyben részesülnek az MPRSZ tagok.

A Magyar PR Szövetség 2016 óta tagja a Kommunikációs Tanácsadók Nemzetközi Szövetségének (ICCO), amely szeptember végén jelentette be tisztújítását. Az operatív bizottság (Executive Committee) tagjai közé először került magyar PR-szakember. Az ICCO tagság révén egyre több előnyt élveznek az MPRSZ tagjai és a magyar PR-szakma egyaránt.

Az ICCO 6 tagú felsővezetésébe került be Sztaniszláv András, amely a legmagasabb testülete a szervezetnek.

„Már 6 éve képviselem az MPRSZ-t az ICCO igazgatóságában és nagy megtiszteltetés számomra, hogy az elkövetkező években a felsővezetés tagja lehetek, mint pénztárnok. Az én feladatom lesz az általános gazdálkodás, tagdíjak és szponzorbevételek kezelése is. Ez egy nagyszerű lehetőség, hogy még közelebbről is megismerjem, hogyan működik egy nemzetközi szervezet, amely tapasztalatokkal is hozzájárulhatok a Magyar PR Szövetség további fejlődéséhez” – mondta Sztaniszláv András, az MPRSZ elnöke.

Az ICCO tagságnak köszönhetően számos előnyben részesülnek az MPRSZ tagok. Például ingyenesen kerülhetnek be a nemzetközi ügynökségi keresőbe, kedvezményesen vehetnek részt a szövetség által szervezett eseményeken, mint például a ICCO Global Summiton, amelyet október 13-14-én tartanak Dubaiban, de kedvezményesen nevezhetnek az ICCO Global Awards versenyre is.

Emellett tavaly óta lehetőségük van a magyar PR és kommunikációs ügynökségeknek részt venni egy akkreditációs folyamaton, amely a nemzetközi normák alapján tanúsítja a munkájukat magas színvonalon végző ügynökségeket.

Az ICCO nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra. Ezért is szervezik meg már másodjára a Next Generation PR World Cup versenyt, amelyen 35 év alatti PR-szakemberek vehetnek részt és magyarországi selejtezőjét október 18-án tartják. Továbbá a pályakezdőket is igyekeznek bevonni a PR-vérkeringésbe, ezért kifejezetten a felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára is rendeznek idén ősszel egy versenyt, amelyre közvetlenül regisztrálhatnak az érdeklődők.
( onBRANDS )