FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ GYERMEKEK BEILLESZKEDÉSÉT TÁMOGATJA AZ SZERENCSEJÁTÉK ZRT. KAMPÁNYA

Az akadálymentes jövő nem csak a fizikai korlátok lebontásával érhető el, hanem a gondolatokban kell megkezdődnie. 

A nemzeti lottótársaság őszi széleskörű szemléletformáló kommunikációja elsősorban az fogyatékossággal élő gyermekek beilleszkedésére, sikeres és boldog felnőtté válására fókuszál. Az évvégi kampány Illés Fanni, világ- és Európa-bajnok, paralimpikon úszó személyes élettörténetén keresztül mutatja be, hogy az elfogadás, valamint család és a nagyobb közösség támogatásával az akadályok lebonthatóak. A reklámfilm mellett idén, rendhagyó módon egy videósorozat is készült, amelyben az ismert és kevésbé ismert érintettek élethelyzetének bemutatása mellett megválaszolásra kerülnek olyan tabu kérdések is, amelyeket eddig senki nem mert feltenni.

Hazánkban minden 14-ik kiskorú él a fogyatékosság valamely típusával.

A „Tarts velünk egy akadálymentes jövőért!” kampány a „semmit rólunk nélkülünk” alapelv mentén az érintettek bevonásával hívja fel a figyelmet a szemléletformálás fontosságára.

„A Szerencsejáték Zrt.-nél hármas egységben kezeljük a fogyatékossággal élők társadalmi integrációjának ügyét. A befogadó szemléletformálás erősítése mellett törekszünk a megváltozott munkaképességűek nyíltpiaci foglalkoztatásának elősegítésére, valamint kiemelt figyelmet fordítunk a fogyatékossággal élő játékosaink minél magasabb szintű kiszolgálására. Állami vállalatként évek óta azon dolgozunk, hogy az érintettek már gyerekkorban megkapják azt a támogatást, aminek segítségével később a társadalom teljes értékű és boldog tagjává válhatnak.” – mondta Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója. 

A Szerencsejáték Zrt. a régióban elsőként csatlakozott az Európai Lottótársaságok Szövetsége és az Európai Fogyatékosügyi Fórum között született megállapodáshoz, amelynek célja, hogy az európai szerencsejáték-szervezők jelentős, összehangolt támogatást nyújtsanak a fogyatékossággal élők terheinek csökkentéséhez, illetve társadalomba való beilleszkedéséhez. A nemzeti lottótársaság ennek mentén, már közel húsz éve (2003 óta) működteti a kizárólag megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató sorsjegy-értékesítő hálózatát, amely jelenleg 180 főt foglalkoztat.

A tavaly elindított, hosszú távú „Tarts velünk egy akadálymentes jövőért!” szemléletformáló kampány is ennek a vállalásnak a kiterjesztése, amelynek célja a fogyatékossággal élők elfogadásának, beilleszkedésének erőteljesebb középpontba helyezése, összekötve az időszakosan elérhető, karitatív célokat is szolgáló Nagykarácsony sorsjegy bevezetésének támogatásával. 

Szintet lépve novemberben elindult egy interjúsorozat, amely amellett, hogy betekintést enged az érintettek mindennapjaiba, unikális módon felold olyan tabu kérdéseket is, amelyek sokunkban felmerülnek, de sosem mertük megkérdezni, pedig maguk az érintettek is szívesen beszélnének róla.

A kampányban részt vett: Illés Fanni, paralimpiai bajnok úszó, Drávucz Rita, érintett szülő, világ- és Európa bajnok vízilabdázó, Lengyel Zsófia, látássérült modell, Ekler Luca, paralimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó magyar paraatléta, Kiss Péter Pál, paralimpiai bajnok, parakenus és Csajbi László, hallássérült karitatív sorsjegyárus. 

A hetente megjelenő videósorozat célja, hogy mindenki lássa, mit jelent ma fogyatékossággal élőnek lenni, milyen problémákkal, sztereotípiákkal, előítéletekkel szembesülnek életük során és hogyan lehet megkönnyíteni mindennapjaikat.

A kampányhoz ugyancsak szorosan kapcsolódik a Nagykarácsony sorsjegy értékesítéséből megvalósuló inkluzív, vagy másnéven befogadó játszóterek építése is. Év végéig országszerte 4, összességében már 22 darab olyan játszótér kerül(t) átadásra, ahol ép és fogyatékossággal élő gyermekek együtt tudnak játszani. A kampány fontos üzenete:

az akadálymentes jövő nem csak a fizikai korlátok lebontásával érhető el, hanem a gondolatokban kell megkezdődnie.

Nagykarácsony sorsjegyen 5 játék található, a fődíj 100 millió forint. Kiskarácsony sorsjegy 3+1 bónusz játékával 25 millió forintos főnyeremény mellett további 5 darab 1 millió forintos nyereményt is tartogat.
( onBRANDS )