UGYAN MÁR, BLACK FRIDAY

Legyen "Ne vásárolj semmit!" nap!

Jön a Black Friday-szezon világszerte, így Magyarországon is – idén a Fekete Péntek november 25-re esik. Korábban jellemzően egy-egy napra koncentrálódtak a visszautasíthatatlan ajánlatok, de

mostanra már többnapos, többhetes akcióról van szó.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete idén is arra bíztat mindenkit, hogy inkább

iktassa be a Ne vásárolj semmit! napot.

Ehhez tippeket is adnak arra, hogy hogyan álljunk ellen a pocsékolásnak, illetve ha tényleg vennünk kell otthonra valamit, hogyan tudjuk kiválasztani épp azt a terméket, amire valóban szükség van.

Magyarországon nagyon magas az infláció, októberben meghaladta a 21 százalékot, amire utoljára a kilencvenes években volt példa.

“Az elmúlt hetekben több kutatás és piacfelmérés is meglehetősen borús képet festett a pandémia alatt szárnyaló szektor rövid- és középtávú jövőjéről, ezekhez csatlakozik most az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál gyorsfelmérése, amely jellemzően a piac közepes méretű és kisebb szereplőinek véleményét tükrözi” – írta a hwsw.hu a most kialakult helyzetről.

A kutatásból pedig kiderült, hogy a kérdőívre válaszadók

  • 41 százaléka a visszaesés fő okaként a vásárlóerő csökkenését – a magas infláció, illetve a rezsikiadások növekedése miatti kényszerű spórolást – jelölte meg,
  • további 20 százalékuk az általános piaci bizonytalanságot emelte ki, ami a vásárlókat jelenleg kivárásra, a jövőre irányuló takarékoskodásra készteti.
  • Az online kereskedők 91 százaléka értékelte úgy, hogy a forint euróhoz és dollárhoz mért jelentős gyengülése negatívan befolyásolja működését, 63 százalékuk szerint ez a hatás jelentős mértékű.

A durva drágulás miatt a boltláncok és a vásárlók is léptek, különböző módszerekkel igyekeznek tompítani az inflációs hatást. Például az úgynevezett legrammozással vagy zsugorflációval. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

egy-egy termék árát nem változtat a gyártó és a kereskedő, hanem a kiszerelés lesz kisebb.

Ezen túl pedig elindult a hajsza a vásárlókért a kihagyhatatlan ajánlatokkal. Ilyenkor könnyen beleeshetünk az impulzusvásárlás csapdájába is, amikor igazából nincs is szükségünk valamire, viszont elcsábulunk mindenféle indokkal, azaz vásárolunk mint egy robot – hívja fel a figyelmet az Egyesület egy korábbi összeállításában.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete szerint alapesetben is érdemes körültekintően nekiállni a vásárlásnak, azaz mérlegelni, hogy tényleg szükség van-e az adott termékre. Egy kérdőív minimum figyelemre méltó eredményre jutott ezen a téren: a GreenDependent Intézet szervezésében futó E.ON EnergiaKözösségek programban a résztvevők minden évadban végeztek háztartási energia-felméréseket, a friss eredmények szerint a válaszadóknak átlagosan kb. harmadával több gépe van a háztartásban, mint amennyit elsőre tippeltek, azaz sokan nincsenek tisztában a berendezéseik számával és valószínűleg ezek összeadott fogyasztásával sem. Ebből az látszik, hogy “több, mint elég” eszköz van egy-egy háztartásban. 

Vásárolni nem muszáj

A Tudatos Vásárlók Egyesülete azt javasolja, akármilyen vonzónak tűnik is egy Black Friday-akció, előtte mindenképp körül kell nézni otthon, nincs-e a célnak megfelelő eszköz otthon, esetleg a rokonságban olyan, ami erre alkalmas, de ők nem használják. Szintén fontos a vásárlás előtt a családi költségvetést áttekinteni, hogy belefér-e a kiadás.

Azt, hogy a felesleges vásárlások mekkora problémát jelentenek jól mutatja az, hogy mikorra esik az úgynevezett “Túlfogyasztás napja” (angolul Earth Overshoot Day): idén ez globálisan július 22-ére esett. Ez a dátum azt jelenti, hogy elméletileg az emberiség eddig elfogyasztja az azt a mennyiséget, amit az idén a Föld megtermelt. Másképpen fogalmazva ettől a naptól már a jövőt éli fel a bolygó. Beszédes, hogy 10 évvel ezelőtt 2012-ben augusztus 4-re, 2002-ben szeptember 21-re, 1992-ben október 15-re, 1982-ben november 19-re, 1972-ben december 14-re esett ez a nap. Talán nem kell kommentár az előbbi adatsorhoz. Jól látszik, egyre gyorsabban élik fel az emberek az rendelkezésre álló erőforrásokat. 

Legyen inkább Ne vásárolj semmit! nap

A Tudatos Vásárlók hagyományosan a Black Friday napján tartják a Ne vásárolj semmit! napot, arra hívják fel a figyelmet, hogy senki ne vásároljon felesleges termékeket,

leegyszerűsítve: ne pocsékoljon.

Utóbbi különös hangsúlyt kap most a már említett energiaválság, az elszabaduló infláció megélhetési krízis miatt.

Különösebb dolgot nem is kell tennünk ezen a napon: egyszerűen ne vásároljunk. Nem arról van szó, hogy ne vehetnénk vécépapírt, buszjegyet, ebédet, vagy hogy nem vehetnénk meg a vacsorának valót – az egy napos fogyasztói böjt kifejezetten a boltok tudatos elkerülésére vonatkozik: használjunk az időnket valami másra!

És hogy ne csak beszéljenek róla, a Tudatos Vásárlók Egyesülete a Ne vásárolj semmit! napon lezárja fizetős tesztjeinek elérhetőségét. Ez azt jelenti, hogy az ingyenes tesztek aznap is hozzáférhetőek lesznek ezen az oldalon, az előfizetők bármikor a szokásos módon tudják használni a tesztek adatait, de tesztet vásárolni, pénzt költeni a Tudatos Vásárlóknál aznap nem lehet.

Három tanács a tudatos vásárláshoz ITT!
( onBRANDS )