SOCIAL MEDIA DIRECTORT NEVEZETT KI A MEDIATOR

Az ügynökséghez Prezenszki Alex érkezett a közösségi médiás csapat élére.

Prezenszki Alex személyében a Publicis Groupe-tól igazolt Social Media Directort a Mediator, aki a közel 20 fős, folyamatosan bővülő közösségi médiás csapat munkáját irányítja majd.

Prezenszki Alex számára nem teljesen új terep a független, full-service reklámügynökség világa, hiszen 2020 tavaszáig a Mediator Senior Social Media Managereként dolgozott egy kisebb csapat élén, majd a Publicis Groupe Hungary Social Media Team Lead-jeként vezetett két és fél évig performance csapatot. Új pozíciójában egy közel 20 fős – az elmúlt időszakban az ügynökség PR divíziójával közös irányítás alatt álló – csapat vezetését veszi át.

„A meglévő ügyfeleinknek nyújtott folyamatosan magas minőségű szolgáltatás és az ügyfélélmény növelése mellett legalább ennyire fontosnak tartom, hogy a social media terület az ügynökségen belül is élen járjon a jövőben akár a new business, akár a látványos és mérhető sikert, szakmai elismerést kivívó kampányok terén” – fogalmazta meg Prezenszki Alex a legfontosabb kihívásokat. Új felelősségi körében kimondottan előnyösnek érzi, hogy a korábbi content irányú tapasztalatait az elmúlt években média-performance fókusszal bővítette, mert ahhoz, hogy kiaknázza a digitális költésből folyamatosan egyre nagyobb szeletet kihasító social mediában rejlő lehetőségeket, mindkét szemléletmódra szüksége lesz.

„Örülünk, hogy újra üdvözölhetjük Alexet a fedélzeten! Kinevezésével ismét új lendületet kap a mind létszámában mind ügyfélkörében folyamatosan bővülő közösségi média terület nálunk” – értékelte a változást Biró László, a Mediator CEO-ja, aki szerint továbbra is hatalmas potenciál rejlik a social mediában mind az integrált szolgáltatásokkal támogatott márkák, mind az önálló ügyfelek kiszolgálása esetében.
( onBRANDS )