EURÓPÁBAN EGYEDÜLÁLLÓ NIKE MÁRKABOLT NYÍLT A WESTENDBEN

A zászlóshajónak számító új üzlettel a globális „Rise” boltkoncepciójukat hozzák Budapestre.

A régió legnagyobb márkaboltját nyitotta meg a Nike Budapesten, a Westendben. Az Európában egyedülálló módon egy szinten, közel 2000 négyzetméteren kialakított üzlethelyiség a klasszikus kollekciók mellett prémium termékekkel, számos újdonsággal, máshol nem elérhető, limitált szériás választékkal és különleges belsőépítészeti megoldásokkal várja a vásárlókat a bevásárlóközpont földszintjén.

A Westend idén is rengeteg újítással rukkolt elő az üzemeltetés és az üzletkínálat terén. A rendkívüli világesemények nemhogy leállították volna a fejlesztéseket, hanem inkább felgyorsították azokat. A fenntartható működés irányába tett jelentős beruházások mellett nagy hangsúlyt kapott, hogy a bérlői mix kialakításával is elébe menjenek a vásárlói igényeknek. A bevásárlóközpont stratégiáját követve a bérlői portfólió 30 százaléka újult meg az elmúlt időszakban. A frissítés nem csak új márkákat hozott, hanem a meglévők üzletének áthelyezését, illetve boltkoncepciójának újragondolását is.  A Westend kínálata egyebek mellett olyan üzletekkel bővült és vált igazán sokszínűvé, mint a C&A, a Teilor, a Roland Accessories, a Wittchen, a United Colors of Benetton, a Hervis, a Foot Locker vagy a Mesopotamia.

Ebbe a sorba illeszkedik a bevásárlóközpont földszintjén megnyitott Nike Budapest impozáns, 2000 négyzetméteres alapterületével, egyedi boltkoncepciójával és a máshol el nem érhető kínálatával.

Az új márkabolt Európa legnagyobb egyszintes Nike üzlete,

amivel a márka azt szeretné elérni, hogy a leginnovatívabb digitális élmények és szolgáltatások révén összekösse a sportot a várossal és a mozogni vágyókkal.

Az új üzlet a

Nike globális „Rise” üzletkoncepciójával

új színt hoz a kiskereskedelembe, amiben minden arra irányul, hogy sportolásra, mozgásra ösztönözzön. A női, férfi és gyermek termékeket kínáló márkabolt a legjobb sportteljesítményt nyújtó daraboktól az életstílust képviselőkig, a futóinnovációktól a legújabb Jordan cipőkig többféle kollekcióból álló választékot mutat be.

Nagy hangsúlyt fektetnek rá – többek között az erre képzett személyzettel –, hogy

a vásárlás élménye személyessé váljon,

és mindenkit arra inspiráljanak, hogy szinte már az üzletben mozgás közben lássa önmagát. Ezt a célt szolgálja az is, hogy a Nike Budapestben elérhető lesz a Nike by You Grab & Go szolgáltatás, amivel az egyes termékek személyre szabhatók lesznek, hogy egyedivé tegyék a viseletet.

A különleges fogyasztói élmény mellett a

Nike fenntarthatósági törekvéseinek

is otthont ad a Nike Budapest azzal, hogy visszagyűjti a használt Nike termékeket és azokat újrahasznosítja. A viselésre már nem alkalmas lábbelikből olyan darálék lesz, amiből az új üzletben például már a pénztárpult, a falburkolat, a járda és a bútorzat is készült. A jobb állapotú használt cipők pedig rászorulókhoz kerülnek.

„Fontos számunkra, hogy lehetőség szerint a nagyobb márkáknak mindig a legújabb, egyedi boltkoncepciójához biztosítsunk helyet. Ez a Nike Budapesttel messzemenően megvalósul. Büszkék vagyunk rá, hogy éppen Budapestet és éppen a Westendet választotta helyszínül az európai viszonylatban is kiemelkedő, új üzletéhez ez az ikonikus márka. Külön öröm, hogy számos olyan érték jelenik meg benne, ami a Westendnek is fontos: a környezetvédelem, az újrahasznosítás, a társadalmi felelősségvállalás és szemléletformálás, az élhetőbb városi lét megteremtése. A Nike Budapest tehát tökéletesen beleilleszkedik a lízingkoncepciónkba, és bízunk benne, hogy vásárlóközönségünk is értékelni fogja, hogy ezzel a különleges Nike márkabolttal bővül az üzletkínálatunk” – mondta Ioana Ion, a Westend igazgatója.
( onBRANDS )