LEGYEN DIVAT A NŐI VEZETŐ!

A Menedzserszövetség sokszínűségi kampánya.

A Menedzserszövetség kiemelten fontos feladatának érzi, hogy felhívja a figyelmet a női vezetők fontos szerepére, ezért 2023. március 8.-án, immáron harmadik alkalommal hirdeti meg az InStyle-al közösen a “Legyen Divat a Női Vezető!” kampányát.  

A kampány főszereplői olyan példaképek, akik pozitív, követendő utat mutatnak a fiatalabb generáció számára.

A Szövetség női vezetőinek száma az első kampányt követően 9 hónapon belül 40 főről 100 fő fölé emelkedett, jelenleg már közel 170 hölgy tagja van a szervezetnek, így a korábban kitűzött cél, hogy

a női vezetők száma elérje a taglétszám 50%-át, rövid időn belül megvalósulni látszik.

A 2023-as tavaszi kampány a Menedzserszövetség női vezetőinek részvételével, megújult formában mutatja be a szervezet küldetését is tükröző 8 fókusztémát, “Women in Mission” alcímmel. Mind a 8 téma mellé 8 női vezető állt, hogy megmutassák: az összefogás erejével a közös célok könnyebben elérhetőek.

AZ IDEI ÉV 8 FÓKUSZTÉMÁJA:

Women in Art,

Tématámogató a BÁV Zrt. és a MOME.
Közös üzenet: Küldetésünk, hogy a művészeten keresztül közvetítsünk értéket!
Résztvevők:
Kovács Zsófi, Magyar Állami Operaház, jogi és humánpolitikai vezető,
Liptay Gabriella, KPMG, marketing és kommunikációs igazgató,
Magyar Vilma, Underguide, alapító, ügyvezető igazgató,
Matheidesz Réka, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, vezérigazgató,
Nagy Erika, Zhoja, tulajdonos,
Patakfalvi Réka, Continental Group, tulajdonos, kreatív igazgató,
Paulin Renáta, BÁV Zrt., igazgatósági tag,
Peller Mariann, Virtuózok, alapító-producer

Kollekciós partner: ZHOJA

Women in Balance,

Tématámogató a Schüssler Natúrkozmetikumok.
Közös üzenet: A legnagyobb tudatosság ahhoz kell, hogy az ember a belső harmóniáját megteremtse!
Résztvevők:
Dankó Virág, Millenáris Nonprofit Kft., ügyvezető igazgató,
Fenyővári Szilvia, Marquard Group Hungary Kft., ügyvezető igazgató,
Forintos-Szűcs Anita, Magyar Divat és Design Ügynökség, általános vezérigazgató-helyettes,
Kende-Hofherr Krisztina, TMC Group, tulajdonos, ügyvezető igazgató,
Kristóf Györgyi, Hammel & Hochreiter Kft., ügyvezető igazgató,
Krupp Tünde, F Automobil Import Kft., Alfa Romeo & Jeep Brand Manager,
Makovényi-Soós Adrienn, Schüssler Natúrkozmetikumok, alapító, tulajdonos,
Pajor Zsuzsanna, Backup Consulting, tulajdonos

Kollekciós partner: CAKO
Ékszer: EVA REMENYI

Women in Finance,

Tématámogató az Álomjövő Tanácsadó Iroda és a fintech.hu.
Közös üzenet: Missziónk a lakosság pénzügyi tudatosságának javítása!
Résztvevők:
Czakó Borbála, stratégiai tanácsadó, korábbi londoni nagykövet,
Csatosné Harmati Erika, Álomjövő Tanácsadó Iroda, alapító ügyvezető,
Dávid Ilona, GVC Group, vezérigazgató,
Ferencz Gyöngyi, VGD Hungary Kft., tulajdonos, ügyvezető igazgató,
Hajós Andrea, TV2 Médiacsoport Zrt., gazdasági és pénzügyi igazgató,
Hegedüs Éva, Gránit Bank Zrt., elnök – vezérigazgató,
Kárpát Krisztina, Bayer Hungária Kft., ügyvezető igazgató,
Király Andrea, K&H Bank, lakossági banki divízió vezető

Kollekciós partner: KATTI ZOÓB

Women in Innovation,

Tématámogató a magyarországi Bosch Csoport.
Közös üzenet: Az innováció a fejlődés motorja, ami előreviszi a világot!
Résztvevők:
Beke Zsuzsanna, Richter Gedeon Nyrt., kormányzati kapcsolatok és kommunikációs vezető,
Bodó Teodóra, Bosch csoport, kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgató Magyarországon és az Adria régióban,
Bodócsi Erika, TV2 Médiacsoport Zrt., tartalomterjesztési igazgató,
Pipei Szilvia, Izinta Kereskedelmi Kft., ügyvezető igazgató,
Kiss Katalin, MAM-Hungária Kft., ügyvezető igazgató,
Kovács Ágnes, Eckes-Granini Csoport, Group Chief Marketing & Innovation Officer,
Samu Tímea, JCDecaux Hungary Zrt., vezérigazgató,
Takács-Fulai Viktória Blue Colibri International Kft., társalapító, ügyvezető igazgató

Kollekciós partner: VIKTORIAVARGA BUDAPEST

Women in Mentorship,

Tématámogató a BI-KA Logisztika Kft.
Közös üzenet: Értékteremtés és tudásmegosztás a sikeres jövő záloga!
Résztvevők:
Balázs Ildikó, Auchan Magyarország Kft., vállalati kapcsolatok igazgató,
Békefi Veronika, Balaton Szabadidő Air Kft., tulajdonos,
Kenderesy Nadin, Eventrend Group, központi ügyfélkapcsolati igazgató,
Márton Katalin, Praktiker Kft., HR & CSR igazgató,
Pesti Tímea, LeasePlan Hungária Zrt., vezérigazgató,
Szabó Melinda, B2C Europe, Deutsche Telekom, Senior Vice President,
Szécsi Gabriella, BI-KA Logisztika Kft., ügyvezető igazgató,
Zolnay Judit, Zolnay Consulting, managing partner

Kollekciós partner: NUBU

Women in Social Responsibility,

Tématámogató az UNION Biztosító.
Közös üzenet: Tegyünk együtt a mindenki számára élhetőbb jövőért!
Résztvevők:
Almássy Gabriella, Union Vienna Insurance Group Biztosító Zrt., elnök – vezérigazgató,
Bálint Antónia, Sharity Mobile Application Zrt., PR és kommunikációs igazgató,
Buday-Kollárik Tímea, Menedzserszövetség, ügyvezető igazgató,
Heiszler Gabriella, SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft., elnök – ügyvezető,
Istenesné Solti Andrea, Shell Hungary zRt. Country Chair, HBLF elnök,
Mészáros Antónia, Unicef Magyarország, ügyvezető igazgató,
Pistyur Veronika, Bridge Budapest, ügyvezető igazgató,
Topolcsik Melinda, Bridgestone Tatabánya Termelő Kft., elnök, ügyvezető igazgató

Kollekciós partner: TÓTHBORI

Women in Spotlight,

Tématámogató a Madame Tussauds Budapest.
Közös üzenet: Higgy a saját értékedben, és az megcsillan a reflektorfényben!
Résztvevők:
Alberti Petra, Marquard Group Hungary Kft., tartalomigazgató,
Blaskó Nikolett, ACG Reklámügynökség, tulajdonos, ügyvezető igazgató,
Óhidi Zsuzsanna, Madame Tussauds Budapest, operatív igazgató,
Pálfalvi Márta, Provident Pénzügyi Zrt., vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgató,
Szalai Vivien, TV2 Médiacsoport Zrt., hírigazgató,
Tóth Andrea, Expo 2020 Magyarország, ügyvezető igazgató,
Varga-Nagy Eszter, kommunikációs szakértő,
Vincze-Tóth Éva, Philip Morris Magyarország Kft., kommunikációs projektvezető

Kollekciós partner: KATA SZEGEDI

Women in Sustainability

Tématámogató a Peugeot.
Közös üzenet: Mindenkinek van lehetősége, felelőssége és befolyása a fenntartható jövőért!
Résztvevők:
Bánhegyi Zsófia, Szerencsejáték Zrt., kereskedelmi igazgató,
Beck Zsófia, Boston Consulting Group, ügyvezető igazgató, partner,
Fábián Ágnes, Henkel Magyarország Kft., ügyvezető igazgató,
Herczeg Ágnes, Herczeg Ágnes Wine Consulting, tulajdonos, ügyvezető igazgató,
Kovácsné Bálint Zsófia, P Automobil Import Kft., Peugeot márkaigazgató,
Madaras Liz, Poliloop, alapító, ügyvezető igazgató,
Niszkács Anna, Gerbeaud Gasztronómia Kft., tulajdonos, ügyvezető igazgató,
Szűts Ildikó, BGYH Zrt., vezérigazgató

Kollekciós partner: AERON

Az InStyle magazin március 14-én megjelenő tavaszi lapszámának 9 oldalas divatanyagában szereplő női vezetők gondolatairól, az instyle.hu karrier rovatában olvashatnak bővebben. A nemzetközi nőnapon induló interjúsorozatban minden nap másik téma főszereplői osztják meg véleményformáló üzeneteiket. A magazinban megjelenő divatanyagban minden csapat számára más magyar tervezőt kértek fel a szervezők a kollekció biztosítására. (Fotók: Pejkó Gergő, Haj: Szofrán Zsolt, Color Frame Salon, Authentic Beauty Concept, Smink: Pallag Evelin)

Aż InStyle magazin mellett a TV2 Tűsarok című műsorában egy 9 részes sorozat indul a kampány keretében március 26-tól, 9 héten keresztül és idén minden csoportról egy-egy city light plakát is kiemelt helyen kihelyezésre kerül.

A kampány támogatói: Álomjövő Tanácsadó Iroda, BÁV Zrt., BI-KA Logisztika Kft., fintech.hu, JCDecaux Hungary Zrt., LeasePlan Hungária Zrt., Madame Tussauds Budapest, magyarországi Bosch Csoport, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Peugeot, Praktiker, Schüssler Natúrkozmetikumok, UNION Biztosító
( onBRANDS )