MARKETING TRENDBOOK-OT ÁLLÍT ÖSSZE A MAGYAR MARKETING SZÖVETSÉG

A Marketing Trendbookot 2023. szeptember 14-én a Marketing Summit Hungary konferencián mutatják be.

A Magyar Marketing Szövetség egy hiánypótló kezdeményezést indít útjára Marketing Trendbook címmel. A vezető hazai marketing és kommunikációs döntéshozók által szerkesztett hibrid kiadványban több, mint 100 hazai szakember írja meg, hogy mit jelent manapság a marketingszemléletű döntéshozatal, hogyan tud egy üzleti szereplő a társadalom és a környezet szempontjából is hasznos döntéseket hozni, valamint, hogy milyen globális és lokális trendeket, tendenciákat kell figyelembe venni és azokra milyen jó és működő gyakorlatokkal, eszközökkel és megoldásokkal lehet eredményesen válaszolni.

A Magyar Marketing Szövetség első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing megítélését is egyre magasabb szintre helyezze, hiszen a marketing üzleti eredményességet támogató ereje leginkább akkor mutatkozik meg, ha az a szervezeteken belül kiemelt stratégiai, menedzsmenti, illetve üzletfejlesztési szerepet kap, túlmutatva a végrehajtó, puszta értékesítést támogató funkciókon – mondja Hinora Ferenc, a szövetség elnöke. Ezt a célt szolgálják a szövetség által működtetett platformok is, amelyeket idén új elemmel bővít a szervezet. „Marketing Trendbook néven egy hiánypótló, átfogó ágazati kiadványt jelentetünk meg, amely részletesen bemutatja a marketing szerepeit, az üzleti, társadalmi és környezeti kihívásokra reflektáló jövőtálló trendeket, valamint erősíti a marketing reputációját és a szakmai identitásunkat is” – emeli ki a szervezet első számú vezetője.

Az MMSZ gondozásában megvalósuló Marketing Trendbookot 2023. szeptember 14-én a Marketing Summit Hungary konferencián mutatják be a Várkert Bazárban. A kiadvány ötletgazdája és projektvezetője Bánhegyi Zsófia (a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója, az MMSZ Elnökségi tagja), aki a PR Trendriport projektvezetője is volt.

„Régóta várja a hazai marketingszakma, hogy létrejöjjön ez a kiadvány, amelyre kicsit mindannyian büszkék lehetünk. A számos kolléga közreműködésévél létrejövő átfogó alkotás számomra nem más, mint annak bizonyítéka, hogy a hazai szakma nemzetközileg is az élen teljesít” – emeli ki Bánhegyi Zsófia.  A Marketing Trendbook ugyanakkor nemcsak egy nyomtatott kiadvány és online elérhető szakmai tudástár, hanem a hazai marketingszakma identitás- és közösségépítő fóruma is lesz egyben.

„Imádok részt venni olyan kezdeményezésekben, amelyek egy szakmai közösséget építenek, fejlesztenek. A Marketing Trendbook nekem leginkább erről szól: a magyar marketinges szakma legjobbjai osztják meg tudásukat, hogy együtt még jobbak legyünk!” – hangsúlyozza Román Balázs, a Marketing Trendbook főszerkesztője.

A tartalmat vezető, hazai marketing-döntéshozók társszerkesztik, akik között megtalálható Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.), Hampuk Richárd (Betone Network), Harcsa Beáta (Bonafarm), Hidvégi Krisztina (New Land), Juhász Péter Tibor (Vodafone), Katona Norbert (MMSZ, Neumann János Egyetem), Klenovszki János (NRC), Kovács András Péter (Telekom), Kölcsei Gergely (Tomorrow), Márton Kata (Praktiker), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Németh Flóra (Telekom), Bujáki Zsolt (Porsche Hungária), Pellion Ágnes (Ernst and Young), Salem Dániel (Heineken), Steigervald Krisztián (SteiGen), Tőrös Balázs (bazska.hu), van der Wildt Nikolett (Szentkirályi Magyarország) valamint Varga G. Gábor (Uniomedia) is. Az exkluzív kiadványban több, mint száz marketingszakember szólal majd meg, annak érdekében, hogy minél több tudást és tapasztalatot oszthasson meg a szövetség a hazai és nemzetközi szakmai közösséggel, olyan témákban, mint például a fenntarthatóság, a változó trendek között történő növekedés, a marketingvezetői szerepkör átalakulása, az adatvezérelt marketing, az omnichannel értékesítés és marketing, saját média és tartalommarketing, új média és hirdetési trendek, B2B marketing vagy éppen a munkáltatói márkaépítés.

“Nem kérdés, hogy soha nem volt annyira fontos a marketingszemléletű cégvezetés és üzleti gondolkodás, mint ebben a szédületes gyorsasággal változó világban. A Marketing Trendbook aktuális szakmai kérdésekre, dilemmákra fogalmaz meg stratégiai, elgondolkodtató és egészen praktikus, a napi munkába illeszthető válaszokat, így az egyfajta exkluzív tudástárként is felfogható, amely minőségi és előremutató szakmai tartalmait számos platformunkon keresztül minél többekhez eljuttatunk majd, szakmán belül és kívül egyaránt. Úgy gondoljuk, hogy ez a kezdeményezés is jól szolgálja edukációs és szemléletformálási céljainkat is, ezért bátran ösztönzök arra mindenkit, hogy kapcsolódjon ehhez a szakmai projektünkhöz is” – emeli ki a Hinora Ferenc, a Szövetség elnöke.
( onBRANDS )