A GVH KIEMELTEN FIGYELI A KÖZÖSÉGI OLDALAK REKLÁMJAINAK TISZTASÁGÁT

A versenyhatóság ismételten felhívja a piaci szereplők és az influenszerek figyelmét az ingyenesen elérhető véleményvezér-útmutatójára.

Megerősítette a bíróság a versenyhivatal döntését – 22 millió forintos bírságát – a számos hazai influenszerrel reklámozott, a szakhatóság által betiltott fogfehérítő ügyében. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezzel összhangban továbbra is kiemelten figyeli a hazai véleményvezér-reklámgyakorlatok tisztességességét, különösen azon termékek tekintetében, amelyek közegészségügyi kockázatokat hordozhatnak. A hatóság egyúttal hangsúlyosan felhívja a piaci szereplők és az influenszerek figyelmét a jogkövetést támogató, közérthető, a honlapján elérhető útmutatóra.

A GVH tavaly márciusban több mint 22 milliós bírságot szabott ki a BrightWhite otthoni fogfehérítő rendszer forgalmazóira, miután a terméket széles körben – többek között számos ismert hazai ínfluenszeren keresztül – népszerűsítették annak ellenére, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ az egészségügyi kockázatai miatt kitiltotta a forgalomból.

A két érintett vállalkozás a Fővárosi Törvényszékhez fordult a GVH Versenytanácsának határozatával szemben, a bíróság pedig jogerősen a versenyhatóság javára ítélt – megerősítve, hogy a fogfehérítő reklámjai összesen 11 különböző módon sértették meg a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát és ötféleképpen az uniós ágazati szabályozást.

A bíróság döntése újabb megerősítését jelenti a GVH törekvésének a közösségi oldalakon felbukkanó reklámok tisztességességének biztosítására, különösen azon termékkörök esetében, amelyek közegészségügyi kockázatokat hordozhatnak vagy az egészségre ható, jogsértő állításaikkal sérülékeny csoportokat is céloznak – ahogy az legutóbb a Norbi Update élelmiszerek esetében feltárult.

A versenyhatóság egyúttal ismételten felhívja a piaci szereplők és az influenszerek figyelmét a hatóság tavaly megújult, ingyenesen elérhető véleményvezér-útmutatójára, amely naprakész gyakorlati tanácsokkal segíti a jogkövető reklámgyakorlatok kialakítását. Az útmutató célja, hogy a mindennapi gyakorlatban felhasználható, közvetlen és részletes támogatást nyújtson az influenszerekkel hirdető vállalkozásoknak, a közvetítő- és reklámügynökségeknek, illetve maguknak a véleményvezéreknek is.
( onBRANDS )