MAGYAR MÁRKANAGYKÖVETET VÁLASZTOTT A VIBER

A Viber most először döntött úgy, hogy magyar tartalomgyártóval dolgozik együtt.

A Rakuten Viber, az üzenetküldő és hangkommunikációs szolgáltatások globális vezetője bejelentette, hogy márkanagyköveti együttműködést indít a népszerű színésznővel és közösségi média influencerrel, Nyári Diával. Számos sikeres nemzetközi együttműködés után

a Viber most először döntött úgy, hogy magyar tartalomgyártóval dolgozik együtt,

a közös cél pedig a platform folyamatosan fejlődő és bővülő funkcióiról és lehetőségeiről történő kommunikáció.

Magyarországon a Viber már több, mint egy egyszerű üzenetküldő alkalmazás – közösségi és egyéb hasznos funkciói és szolgáltatásai egyedi és érdekes tartalmakat nyújtanak a felhasználóknak, illetve lehetővé teszik, hogy a mindennapi feladatokat pillanatok alatt elvégezzék, miközben világszerte összekötik az embereket és a vállalkozásokat. Mivel

a vállalat számára kiemelten fontos a magyar közönség,

fontos szempont volt, hogy olyan influenszerrel működjön együtt, aki könnyen kapcsolatba tud lépni az ország felhasználóival. A Viber és Dia tökéletes párosítás – a színésznő, aki fiatal anyuka, évek óta Viber-felhasználó, és mindig is érdekelték a platform funkciói.

Nagykövetként a saját Viber Csatornáján exkluzív tartalmakat hoz létre,

kommunikál szenvedélyeiről, mint a családi élet, a sport, az egészséges életmód, és egy integrált kampány részeként az inzulinrezisztenciára is felhívja a figyelmet.

A márkanagyköveti megközelítés a Viber korábbi sikeres, többek között Shakirával és az FC Barcelonával készült kampányain alapul, és a Golden State Warriors partnerség is inspirálta. Annak érdekében, hogy még több szórakozást és pozitív hangulatot garantáljon a platformon, Dia egy személyre szabott matricacsomagon és egy speciális lencsén dolgozik együtt a márkával, ami a vizuális művészet erejével ábrázolja karakterét, jellemzőit vagy a mindennapi kihívásokat.

Dia egy globális videókampány részese is, amelyben ismert influenszerek – szintén Viber-nagykövetek – vesznek részt Görögországból és a Fülöp-szigetekről.

“Az elmúlt évek kiváló magyarországi növekedése miatt a magyar piac nagyon fontos számunkra, és olyan lokálisan ismert embert kerestünk, aki jól tudja képviselni a Viber értékeit. Dia tökéletes választás volt, és alig várjuk, hogy fantasztikus tartalmakat hozzunk létre vele a felhasználóink számára, és a jövőben még több embert érjünk el” – nyilatkozta Daniela Ivanova, a Rakuten Viber európai növekedésért felelős igazgatója.

“Nagyon boldog vagyok, hogy én lehetek az első magyar Viber márkanagykövet.  Örülök, hogy nemcsak a legújabb funkciókat ismerhetem meg, hanem exkluzív tartalmakat is megoszthatok a közösségemmel, beszélhetek a tapasztalataimról, illetve megismertethetem a követőimmel az alkalmazásban rejlő rengeteg lehetőséget” – mondta Nyári Dia, a Viber magyar márkanagykövete.

A márkanagyköveti kampány 2023 októberében indul, célja a márkaismertség növelése, új funkciók bevezetése, a felhasználók edukálása, és a Viber mint szuperapp bemutatása.
( onBRANDS )