AZ EIT INNOENERGY TÁRSALAPÍTÓJÁT DÍJAZTA A NOBEL FENNTARTHATÓSÁGI ALAPÍTVÁNY

A díjat azoknak a személyeknek, intézményeknek ítélik oda, akik kiemelkedő módon járultak hozzá az emberiség javát szolgáló fenntartható megoldások kidolgozásához és megvalósításához.

Idén első alkalommal adja át a Nobel Fenntarthatósági Alapítvány (NST) és a Müncheni Műszaki Egyetem (TUM) a Fenntarthatósági Díjat, amelyet azoknak a személyeknek, intézményeknek ítélnek oda, akik kiemelkedő módon járultak hozzá az emberiség javát szolgáló fenntartható megoldások kidolgozásához és megvalósításához.

Az 1,3 millió svéd koronával járó elismerést ebben az évben Elena Bou, az EIT InnoEnergy társalapítója a fenntartható energiával foglalkozó induló vállalkozások támogatásáért, valamint Lord Nicholas Stern, a London School of Economics and Political Sciences professzora az éghajlatváltozás gazdasági vonatkozásaival kapcsolatos munkájáért kapta meg. A díjakat 2023. november 9-én adják át Münchenben a Bajor Tudományos Akadémián, a Nobel Fenntarthatósági Bizalom elnevezésű rendezvényen.

„Az emberiség jövőbeli jóléte és túlélése attól függ, hogy fenntartható módon használjuk-e a Föld erőforrásait. Ennek támogatása a családunk egyik fő feladata, ami jelentős szellemi és pénzügyi erőfeszítéseket igényel.” – mondta Peter Nobel, az NST elnöke, aki hozzátette, hogy a díjazottakat egy nemzetközi szakértőkből és a TUM professzoraiból álló zsűri választja ki, a TUM Institute for Advanced Study (TUM-IAS) szervezésében.  A díjjal járó 1,3 millió svéd koronát a Nobel Fenntarthatósági Alapítvány biztosítja.

Elena Bou 2010-ben társalapítója volt az EIT InnoEnergynek, jelenleg pedig a szervezet innovációs igazgatója. Jelentős szerepet vállal az energiaágazatban az induló és növekedési pályára álló vállalkozások létrehozásában, támogatásában, beleértve a finanszírozásukat is.

”Ez a díj elismeri az induló vállalkozások, az innováció és a vállalkozói szellem meghatározó szerepét az energetikai átmenetben. A nettó nullához való eljutáshoz új ötletekre, megközelítésekre van szükség, amelyek valódi áttörést hozhatnak a fenntartható energiamegoldások megtalálásában.” – emelte ki Elena Bou, aki az EIT InnoEnergy-nél végzett feladatai mellett az Esade Műveleti, Innovációs és Adattudományi Tanszékének docense. A tudás- és innovációmenedzsment területén folytat kutatási – és oktatási tevékenységet.

A másik díjazott, a Vezető szerep a megvalósításban kategóriában Lord Nicholas Stern professzor, az éghajlatváltozás közgazdaságtanának szakértője lett, aki az elmúlt húsz évben kiemelkedő módon hozzájárult a nemzetközi éghajlat-politikához, valamint a fenntartható, inkluzív és a rugalmas gazdasági fejlődésre való áttérés előmozdításához.
( onBRANDS )