JOSÉ GUERRERO A WALLIS MOTOR ÚJ NAGYKÖVETE

Az innováció és a kreativitás mellett a gasztroprojekt lényegi eleme a környezettudatosság és a folyamatok ökológiai lábnyomának minimalizálása is.

A világ vezető gasztronómiai műhelyeiben ma már nem csupán az ételek ízére vagy a hozzávalók minőségére fordítanak kiemelt figyelmet, hanem a konyhai technológiákra, a folyamatok ökológiai lábnyomának csökkentésére, vagy akár a vacsorát kísérő fény- és hanghatásokra. Ezzel a szemlélettel fejleszti ki fogásait a magyar gasztronómiai élet egyik legizgalmasabb innovátora, José Guerrero, aki az Arany Kaviár kutató-fejlesztő séfjeként tudományos pontossággal kísérletezik konyhai laboratóriumában, miközben a környezettudatosság és vendégélmény az első nála. Pontosan ezekkel az értékekkel azonosulva választotta a Wallis Motor új márkanagykövetének a kreatív konyhaművészt, az együttműködésből pedig egy a régióban is egyedülálló, a BMW i5 márkajegyei köré épülő vacsoramenü született, melyet az első szerencsés vendégek már meg is kóstolhattak. 

A Wallis Motor új gasztronagykövete, José Guerrero Kolumbiában nőtt fel és találkozott először a konyhaművészettel, majd lehetősége volt a Basque Culinary Centerben, Európa egyik legnívósabb gasztronómiai intézményében képeznie magát. Itt találkozott azzal a komplex, az ételeket minden dimenziójában vizsgáló innovatív szemlélettel, mely nem csupán az ízekre vagy állagokra koncentrál, de a menüt övező hangulatelemekre és fenntarthatósági szempontokra is. Ezt a tudást éppen Budapesten, a megújult Arany Kaviár Étteremben fejleszti tovább, ahol november 14-én az első vendégek már meg is kóstolhatták a Wallis Motorral együttműködésben készült különleges fogásokat egy olyan vacsoraélmény keretében, melyben garantáltan nem volt még részük.

A különleges menüsor kétségtelenül olyan elemeket ötvöz, melyek nem szokványosak az éttermi konyhákon és minden részletükben a BMW elektromos zászlóshajójához kapcsolódik. A vacsorához használt étkészlet például többek között az autóiparból származó újrahasznosított anyagokból készült, az alkatrészeket pedig különböző művészi eljárásokkal kezelték, hogy új életre keltsék őket. A vendégek emellett olyan különleges konyhatechnikai eljárásokkal találkozhatnak, mint a fagyasztva szárítás (liofilizálás), az aromák desztillálásához használt rotációs párologtatás, vagy éppen a speciális koreai occo gép, mellyel az ételeket magas nyomás alatt főzhetik. Az egyes fogások összeállítását olyan komoly odafigyelés és munka kíséri, hogy némelyik elkészítése akár egy hetet is igénybe vehet.

„Magamra egyfajta gasztronómiai tudósként és kutatóként tekintek, és arra törekszem, hogy a tudomány és a konyhaművészet világa között építsek olyan hidakat, melyek új dimenziót nyitnak az eddig megszokott kulináris élmények sorában. Nagy szerencsémre támogatásra leltem ebben az Arany Kaviár Étteremben, ahol saját konyhai laboromban, az Animában kísérletezhetek. A Wallis Motorral induló együttműködésem is nagy izgalommal és rengeteg új ötlettel tölt fel, ezekkel szeretném megjeleníteni és megízlelhetővé tenni a vezetés és az étkezés összekapcsolódását egy minden érzékszervet megmozgató étel- és élménysorral” – mondja José Guerrero kutató-fejlesztő séf. 

Az innováció és a kreativitás mellett a gasztroprojekt lényegi eleme a környezettudatosság és a folyamatok ökológiai lábnyomának minimalizálása is. Ennek érdekében a menü és a vacsoraélmény minden elemében hazai alapanyagokra épül, melyeket maximum 100 kilométeres körzetből, elektromos járművekkel szereztek be. Emellett az ételek elkészítése és a konyhai munka teljes egészre során arra törekedtek, hogy minimális mennyiségű hulladékot állítsanak elő.

Dósa Péter, a Wallis Motor marketing vezetője hozzáteszi: „A kezdetektől fontos törekvésünk volt, hogy olyan márkanagykövetekkel működjünk együtt, akik saját területükön kiemelkedő teljesítményt nyújtanak és mindig az elsők közé tartoznak. A gasztronómia híres a kreatív és innovatív megoldásokról, José azonban teljesen mást csinál, mint bármelyik pályatársa. Ezzel a különleges vacsora-sorozattal olyat szerettünk volna alkotni közösen, amihez hasonló még nem született hazánkban a konyhaművészet és az autógyártás összefonódásából. Az együttműködésünk olyan fontos aktualitásokra hívja fel a figyelmet, mint a fenntarthatóság vagy a helyi alapanyagok felhasználásának előnyei, de lényegében a vacsora minden apró részletében elrejtettünk valami utalást a BMW világából: a színek, illatok, kiegészítők, zenék, mind-mind az új BMW i5 különlegességét mutatják be, de a menüben szerepel számos más érdekesség is, például azért lesz több halas fogás, mert az új BMW-k egyes elemeit újrahasznosított halászhálóból gyártják. Az ANIMA x Wallis Motor vacsora teljesen egyedi és komplex módon teszi lehetővé a vendégeknek, hogy belekóstolhassanak a BMW márkába, és azokat is meg fogja lepni, akik azt hiszik, hogy már mindent láttak.”
( onBRANDS )