SZABÁLYZATOT VEZETNEK BE A CÉGEK A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA MUNKAHELYI HASZNÁLATÁRA

Az MI helytelen alkalmazása adatvédelmi, szerzői jogi és fogyasztóvédelmi szempontból is komoly veszélyforrás.

Robbanásszerűen terjednek a munkahelyeken is a mesterséges intelligenciát (MI) alkalmazó kisegítő szolgáltatások (például a különböző chatbotok). Az MI használata a mindennapi üzletmenetben viszonylag új jelenség a vállalkozások számára, és sok esetben kihívást jelenthet az MI használatával együtt járó szakmai-etikai kérdések megválaszolása. Az MI biztonságos és felelősségteljes módon történő használatának fontos eszköze az MI használatára vonatkozó céges szabályzatok kidolgozása.

Egy 2023-ban készül brit felmérés kimutatta, hogy a cégvezetők megosztottak abban a kérdésben, hogy kinek a felelősségi körébe tartoznak azok a munkahelyi hibák, amelyek az MI használatára vezethetők vissza. A megkérdezett vezetők egyharmada szerint az MI eszközt használó alkalmazottak az egyedüli felelősök az elkövetett hibákért, míg kicsivel magasabb arányban állnak azok, akik szerint mind a munkavállalók, mind a feladat elvégzésére utasítást adó vezetők osztoznak a felelősségen. A megkérdezettek mindössze negyede válaszolta azt, hogy a felelősség a vezető, a munkavállaló, illetve az MI szolgáltatást biztosító fél között oszlik meg.

Szintén ezen kutatás részeként a megkérdezett cégvezetők többsége (68%-a) válaszolta azt, hogy az alkalmazottaknak nem szabadna a vezető engedélye nélkül használniuk az MI-t.

Az átfogó MI szabályzatok tartalmazzák az MI felhasználásának megengedett és tiltott módjait, valamint a használatra vonatkozó rendelkezések megsértésének következményeit, ami kritikus fontosságú lehet, ha a vállalkozás az MI alkalmazásával összefüggésben kárt szenved.

„Az MI munkahelyi alkalmazásával kapcsolatban számos olyan kérdés merül fel, amelyek megválaszolása egyáltalán nem magától értetődő, ugyanakkor hatékony kezelésük a vállalatok biztonságos üzletmenetéhez alapvetően szükségesek. A vállalatok adatvédelmi, szerzői jogi és akár fogyasztóvédelmi jogszabályoknak, előírásoknak való megfelelési kötelezettségére is potenciális veszélyforrást jelenthet az MI helytelen és rendezetlen munkahelyi alkalmazása.” – hangsúlyozza Dr. Szűcs Márk, a BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda szakértője.

A tengerentúlon és Nyugat-Európában máris népszerű és elterjedt gyakorlattá vált az MI munkahelyi használatával kapcsolatos belső szabályzatok, direktívák kidolgozása, és immár Magyarországon is egyre több példát találunk erre a hasznos gyakorlatra. Ezek a szabályzatok nemcsak rávilágítanak az MI potenciális kockázataira, hanem egyértelmű és átlátható döntéshozatali és felelősségi keretrendszert állítanak fel az egész szervezet számára.

Egyfajta nulladik lépésként a munkahelyi MI használat szabályozásának kialakításához fontos azonosítani, hogy a vállalkozás működésében és szolgáltatásában milyen hozzáadott értéket jelenthet az MI, szükséges, illetve előnyös-e a vállalkozás számára az MI munkahelyi használata, és amennyiben igen, mely alkalmazások azok, amelyek használata támogatott lehet. A szabályzat kialakítása során mindazon kérdésekkel foglalkoznia kell a vállalatnak, amelyek más belső munkavállalók részére szóló szabályzatok kialakításánál is alapvetőek, így a szabályzat hatályának, céljának meghatározása, a végrehajtásért és karbantartásért való felelősség kijelölése vagy a főbb fogalmak definiálása jelenti a szabályzat keretrendszerét.

Az MI szabályzat tartalmát, akárcsak más munkahelyi belső szabályzatok esetében is– alapvetően meghatározzák az adott szervezet belső működési mechanizmusai, felépítése, valamint azon speciális jellemzők és elvárások, amelyeket a vállalkozás saját maga fogalmaz meg a működésével kapcsolatban.

„Figyelemmel az MI folyamatos fejlődésére, a mindennapi munkavégzésben is várhatóan egyre széleskörűbb és komplexebb alkalmazása várható a technológiának. Amikor az MI-t már számos munkakörben és feladat elvégzéséhez nagy számban alkalmazzák, a vállalkozások nem engedhetik meg maguknak, hogy elhanyagolják az ilyen tevékenységek és módszerek felügyeletét és szabályozását” – tette hozzá a BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda szakértője.