ANDRÓNYI KOLOS LETT A DUNA CSATORNAIGAZGATÓJA

A Vallási- és Kisebbségi műsorok főszerkesztőjét nevezte ki a Duna csatornaigazgatójának Papp Dániel vezérigazgató.

A  Herczegh Ferenc-díjas műsorkészítő szakember február 1-től tölti be új pozícióját.

A Ferenc pápa magyarországi látogatásának magas színvonalú közvetítésével és a televíziós vallási műsorok megújításával kiváló munkát végző szakember veszi át a nemzeti főadó irányítását február 1-től. Andrónyi Kolos szakmai pályafutását a Katolikus Rádióban kezdte, 2011 óta a közmédia munkatársa, főszerkesztőként a vallási-, valamint a nemzetiségi és külhoni adásokat felügyelte. Az Agapé, a Léti-Ige, a Jézus és… vagy az Örvényben is az ő nevéhez kötődik, épp úgy, mint a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és Ferenc pápa budapesti látogatásának médiatörténeti jelentőségű közvetítéseinek koordinációja.

Munkáját 2023-ban a közmédia Herczeg Ferenc-díjjal ismerte el. A közmédia gyártó vállalatának célja, hogy az új csatornaigazgató vezetésével a nemzeti főadóként számon tartott Duna csatorna műsorkínálatát a nemzeti értékek, a hagyományok tisztelete, a magyar nyelv megőrzése és a magyar nézők igényes szórakoztatása határozza meg.
( onBRANDS )