A MENEDZSERSZÖVETSÉG 2023-BAN EDDIGI LEGSIKERESEBB ÉVÉT ZÁRTA

Új tagok a Menedzserszövetség Elnökségében, Etikai Bizottságában és Felügyelőbizottságában.

A Menedzserszövetség 2024. március 26-án megtartotta Éves és egyben Tisztújító Közgyűlését, amely során öt új taggal bővítette elnökségét, illetve új tagok csatlakoztak az Etikai Bizottságába és Felügyelőbizottságába.

Egy újabb sikeres évet zárt a Menedzserszövetség: a 2023-as évben a korábbinál is magasabb szintre emelte rendezvényeinek minőségét és szakmai elismertségét. A nagyszabású szakmai rendezvények további osztatlan sikert arattak, több programsorozat megújult formában került megrendezésre, illetve létrejöttek új, innovatív kampányok is, melyeket színvonalas formában és tartalommal bonyolított le a Szövetség.

Kapitány István,  a Menedzserszövetség elnöke, a Shell globális executive alelnöke éves beszámolójában bemutatta a programokat, kiemelte a már meglévő Mentor Programok sikerességét. Továbbá a már ötödik alkalommal megrendezett Menedzserek a Társadalomért – Fókuszban a Jövő! nagyszabású konferenciára is kitért, illetve az ahhoz csatlakozó fenntarthatósági faültető programra, és  Business Menü Live Bombera Krisztinával Üzleti Talk-Show. Megemlítésre került a Szövetség nőnapra időzített kampánya, az immár negyedik éve megvalósított, új koncepcióval nagy sikert aratott Női Vezetők a Társadalomért! Együtt. Működünk! kampány is.

Buday Kollárik Tímea, a Menedzserszövetség ügyvezetője zárta a további programok ismertetését az idén májusban 29. alkalommal megrendezésre kerülő Év Menedzsere Díjátadó Gálával. Kapitány István nagy sikernek tekinti az elmúlt 4 év taglétszám növekedését: míg 2020-ban 215 taggal, 2023-ban pedig közel 400 fős taglétszámmal zárta az évet a Menedzserszövetség. Nagy büszkeség az Elnökség számára az is, hogy a női vezetők aránya évről évre jelentősen emelkedik, 3 év alatt megnégyszereződött, így már a tagság közel fele női vezető.

A Menedzserszövetség egyben több új tisztségviselőt is választott: öt új Elnökségi, egy Felügyelőbizottsági tagot és kettő új Etikai Bizottsági tagot. A tisztújítást egy alapszabály-módosítás előzte meg, mely értelmében az Elnökség létszáma 13 főre emelkedett.

A Menedzserszövetség Elnökségének több tagja is különböző országokból jelentkezett be online, hogy részt tudjon venni a Szövetség meghatározó közösségi gyűlésén. Ez is a Szövetség tagjainak elkötelezettségét bizonyítja, hiszen vezetőinek kiemelten fontos, hogy részt vegyenek a Menedzserszövetség éves legfontosabb döntéshozó gyűlésén, valamint hogy tovább építsék az összetartó menedzserközösséget.

„A Menedzserszövetség missziójának tekinti, hogy a világon mindenhol jelen legyenek a magyar menedzserek, és úgy tűnik jó úton járunk!” – nyitotta a Közgyűlést Kapitány István, a Szövetség elnöke.

Új elnökségi tagként kezdi meg munkáját Flesch Tamás, a Continental Group társtulajdonosa, aki korábban az Etikai Bizottság munkásságát támogatta, Hegedüs Ákos, a Linde Gáz Magyarország Zrt. vezérigazgatója és az osztrák-magyar klaszter vezetője, Jamniczky Tímea, a JCDecaux Hungary vezérigazgatója, Noszek Péter, a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatója, és Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója.

A Közgyűlés újraválasztotta a Felügyelőbizottság elnökét, dr. Tálos Pétert, a Foxconn Csoport alelnökét, a bizottság tagját, Boros Pétert, a KÖMI Mérnökiroda Kft. tulajdonosát, valamint új tagnak választotta meg Borbély Zoltánt, a FRAME Group Igazgatótanács elnökét.

Az Etikai Bizottság újraválasztotta tagját, Márton Katalint, a HR Solutions Agency alapítóját, emellett pedig két új taggal bővült: korábbi elnökségi tagsága után Óhidi Zsuzsanna, a Madame Tussauds Budapest operatív igazgatója az Etikai Bizottságban folytatja a Szövetség támogatását, Nagy Gábor, az Eventrend Group alapító partnere pedig a bizottság új tagjaként lett megválasztva.

A Felügyelőbizottság elnöke, dr. Tálos Péter és az Etikai Bizottság elnöke, dr. Békefi Veronika, a Szabadidő-BalatonAir Kft. tulajdonosa éves beszámolójukban elmondták, hogy a tagdíjbevételek, és a vállalkozási tevékenységből származó bevételek tekintetében is dinamikus növekedés volt tapasztalható.

Az egyre aktívabb tagságnak, illetve az Elnökség és az Ügyvezetés munkájának köszönhetően a Menedzserszövetség 2023-ban eddigi legsikeresebb évét zárta, minden területen növekedett, ugyanakkor megőrizte stabil, kiegyensúlyozott gazdálkodását. Kiemelt jelentőséggel bírtak mind a kommunikáció, mind a pénzügyi stabilitás szempontjából programjaik és rendezvényeik. Kapitány István külön kiemelte, hogy a már megvalósított és a tervezett események is  egyaránt nemzetközi színvonalat hoznak be a hazai menedzserszcénába.