PREXA 2024: ELINDULT A NEVEZÉS

Az MPRSZ célja a versennyel, hogy kiemelje és díjazza a kommunikációs iparág példaértékű megoldásait.

A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet jelentkezni. Az MPRSZ célja a versennyel, hogy kiemelje és díjazza a kommunikációs iparág azon példaértékű megoldásait, amelyek kiemelkedő koncepcióval, megvalósítással és hatással rendelkeznek.

A versenyre idén is a megszokott 13 kategóriában lehet nevezni, az iparágak száma viszont bővült a vallásos szervezetek, egyházak, egyházi fenntartású intézmények csoportjával; így a díjakra már 15 ágazat szereplői jelentkezhetnek. A pályázatokat magyar nyelven várják, az angol nyelvű nemzetközi kategória kivételével. A nemzetközi kategóriában nincsenek alkategóriák sem iparág, sem szakterület alapján.

A szakmai zsűri a fő kategóriákon túl is kioszthat díjakat:

Az „Év Kiváló Szakembere” helyett idén az „Év Kiváló Civil PR-szakemberét” díjazzák. A kulturális, civilszervezeti, oktatási, egyházi és karitatív szférában dolgozó szakembereket az előzsűri jelöli majd, a győztest pedig a főzsűri választja ki.

Az „Év Ügynöksége” nyertesét a pályázatokra leadott pontok alapján választják ki.

A PREXA 2024 Fődíját pedig a kategórianyertesek közül leginkább kiemelkedő pályamű nyerheti el.

A pályázatok leadására május 14-ig van lehetőség. Az április 5-ig beérkező pályázatokra a kedvezményes, early bird nevezési díj vonatkozik, az ezt követő időszakban egészen május 6-ig a normál nevezési díj lesz érvényes. A május 6-a után beérkező pályázatokra a late entry díj vonatkozik.

A shortlistre került pályázatokat május 28-án hirdetik ki, a döntőbe jutók június 4-én prezentálhatják kampányukat, kommunikációs programjukat a főzsűrinek. Az eredményhirdetésre június 20-án kerül sor.

A pályázattal, a kategóriákkal és díjakkal kapcsolatos részletek elérhetők a
PREXA weboldalán
( onBRANDS )