TOVÁBB ERŐSÖDIK AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ E.ON ÉS AZ ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET KÖZÖTT

A következő 4 évre szóló stratégiai együttműködési megállapodás évi 50 millió forint, összesen 200 millió forint adományt irányoz elő.

Fekete Dániel

A hosszú távú partnerség és a stabilitás a legerősebb bástyái az esélyteremtésnek, rászoruló embertársaink felemelésének, különös tekintettel a gyermekeknek nyújtott kapaszkodóra. Ennek jegyében írt alá stratégiai együttműködési megállapodást az E.ON Hungária Csoport és az Ökumenikus Segélyszervezet május 16-án, a karitatív szervezet Somogy vármegyei Kastélyosdombón található intézményében.

A közel két évtizedes összefogás megerősítése, illetve a jövőbeni tervek ismertetése egy gyermekélménynap keretében történt, ami azt is kifejezi, hogy a számos támogatási területet érintő esélyteremtő partnerség a rászoruló gyermekek felzárkóztatására fókuszál. Az Ökumenikus Segélyszervezet májusban, a gyermekek hónapjában tartott János vitéz tematikájú rendezvényén mintegy 50 gyermek vett részt a környező településekről, és öt csoportban tehették próbára tudásukat Indi autók, kincskeresés, mesterséges intelligencia, labirintus és robotika állomásokon.

A sajtótájékoztatón elmondták, hogy az energetikai vállalat az elmúlt közel 20 év során 613 millió forint értékben nyújtott támogatást az Ökumenikus Segélyszervezet több mint egy évtizede futó iskola- és óvodakezdési, a rászoruló gyermekek ezreit segítő Kapaszkodó, illetve a digitális felzárkózást célként kitűző Kapaszkodó 2.0 programjához. Az E.ON számtalanszor állt a Segélyszervezet mellett krízishelyzetek kezelésében, és elsőként sietett a szervezet segítségére 2022-ben, a megnövekedett energia- és élelmiszerárak miatt létrehozott Folytatási Alapjához csatlakozva. Több humanitárius segélyprogramot is támogatott, mint például a Segélyszervezet orosz-ukrán háború menekültjeit segítő tevékenységét, de a karitatív szervezet kastélyosdombói térségfejlesztő modellprogramjának és a napi 1000 fő számára szervezett adventi szeretetvendégségeknek is rendszeres támogatója.

Fekete Dániel

A következő 4 évre szóló stratégiai együttműködési megállapodás évi 50 millió forint, összesen 200 millió forint adományt irányoz elő. Az iskola- és óvodakezdő programok, valamint az ételosztások további támogatása mellett folytatódhat a vállalat és a segélyszervezet által, a covid járvány idején életre hívott Kapaszkodó 2.0 program, amely az indulástól számított eddigi négy év alatt, országszerte 20 helyszínen több mint 1200 gyermeket ért el digitális felzárkóztató tevékenységével. Az alapfokú digitális oktatás, a nyári táborok és az iskolaidőben szervezett tanulóműhelyek, az élménynapok és az iskolai bemutatók, valamint a digitális kompetenciát fejlesztő program keretében jelentősen bővült a Segélyszervezet élményalapú gyermekfejlesztéshez szükséges informatikai és digitális eszközparkja is. A jövőben két új helyszínnel, illetve pályaorientációs elemmel és további digitális eszközökkel gyarapodó Kapaszkodó 2.0 programban nagy hangsúlyt kap a robotika, mellyel az iskolai tantárgyakat (pl. angol, földrajz, technika) érdekfeszítő módon tanulják a gyerekek, a legfrissebb digitális tudással bíró képzett pedagógusoktól. 

„Hatékony, célzott és kézzelfogható segítséget nyújtani, gondoskodva róla, hogy azokhoz jusson el, akik a leginkább rászorulnak – közel 20 éve teszi lehetővé mindezt az E.ON és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet partnersége. Különösen fontosnak tartjuk, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek is esélyt kapjanak képességeik kibontakoztatására, amiben a kezdetektől mindig számíthattunk a segélyszervezet munkatársainak szakértelmére, helyismeretére és elhivatottságára. Ennek a közös munkának a folytatásához teremt stabil anyagi hátteret az új együttműködési megállapodás aláírása. Büszkék vagyunk a közösen elért eredményekre, és köszönjük az Ökumenikus Segélyszervezet szakembereinek és önkénteseinek áldozatos munkáját, amelyet a magunk eszközeivel a jövőben is elkötelezetten támogatunk.“ – mondta Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese.

Fekete Dániel

Az E.ON és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet eddigi partnerségének ideje alatt csaknem felnőtt egy generáció. Azok a gyermekek, akik az együttműködés kezdetén voltak a programok részesei, mára már felnőttek, az egykori kis ovisok épp szakmát választanak, a Kapaszkodós gyerekek közül sokan informatikusnak készülnek.

„Közel két évtized alatt számtalanszor bizonyította az E.ON, hogy a társadalmi szerepvállalás milyen fontos, stratégiai jelentőségű érték a vállalat számára. Számtalanszor álltak mellettünk e legnehezebb pillanatokban, és sokszor örülhettünk közös eredményeknek is. Ez a példaértékű partnerség jól mutatja, hogy egy szektorokon átívelő hosszú távú együttműködés milyen jelentős értéket képes teremteni a társadalom számára. A mai napon ezt a szövetséget erősítettük meg: köszönetet mondva az eddigi támogatásért, és kölcsönösen elköteleződve a közös folytatás mellett.” – emelte ki Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.
( onBRANDS )