MÉRHETŐ EREDMÉNYEKKEL A BEFOGADÁSÉRT

Vállalatok, melyeknél valóban érvényesülnek a sokszínűség és méltányosság elvei.

Egyedülálló elismerésben részesültek azok a magyar vállalatok, melyek aktívan tesznek a nemek közötti egyenlőség eléréséért és célzott intézkedéseket vezettek be azért, hogy a sokszínűség, a méltányosság és a befogadás elvei érvényesüljenek szervezetükben, és mindezt objektív adatokkal alátámasztott pályázatukban mutatták be. A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) több mint tíz hazai céget emelt ki a teljesítményük alapján.

A HBLF Sokszínű és Méltányos Munkahely pályázat eredményeken és objektív mutatókon alapuló felmérésének célja, hogy felhívja a figyelmet a sokszínűség és befogadás fontosságára a munkahelyeken, s ösztönözze a vállalatokat a folyamatos fejlődésre.

Az idén első alkalommal meghirdetett elismerés megvalósulását az EY Humán Tanácsadás szakértői egy objektív kritériumrendszer kidolgozásával és a pályázatok értékelésével segítették. A vállalatok törekvéseit kötelező és opcionális kérdések mentén értékelték, 3 fő kategóriába sorolva őket: vállalatok, akiknek még fejlődnie kell akciók és metrikák terén, vállalatok, melyek megfeleltek és azon szervezetek, melyek kiemelkedő eredményeket mutathatnak fel. A “Kiváló minősítés” kategóriában azokat a pályázókat díjazták, akik célzott intézkedéseket vezettek be, s ezek értékelésére mérhető, folyamatos utánkövetést is alkalmaznak. 

A kiváló elismerést elnyerő vállalatok: Borsodi Sörgyár Kft, BP Business Service Centre Kft., Danone Kft., Ericsson Magyarország Kft., Generali Biztosító Zrt., Hilti Hungária (Szolgáltató) Kft., Michelin Hungária Kft., Shell Hungary zRt, Tesco-Globál Áruházak Zrt., Toyota Pénzügyi Zrt, Work Force Kft.

Az elismerést elnyerő vállalatok: Gerbeaud Gasztronómia Kft., Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt., METRO Kereskedelmi Kft., Művészetek Völgye Nonprofit Kft, Yettel Magyarország Zrt.

„Az EU Sokszínűségi Karta kizárólagos magyarországi képviselőjeként, a HBLF számára már a kezdetektől kiemelten fontos a sokszínűség és egyenlő bánásmód – számos kezdeményezésünk kapcsolódik ezek előmozdításához. Az EY Magyarországgal való együttműködésünk Magyarországon egyedülálló, ugyanis kevés olyan pályázat létezik, amely objektív méréseken alapul.” – mondta Gárdus Zsuzsa, a HBLF EU Sokszínűségi Kartáértért felelős elnökségi tagja.

Az EY tanácsadói a résztvevő vállalatok számára egyéni visszajelzést is biztosítanak további fejlődésük érdekében.

„Tiszta szívből gratulálok minden pályázó vállalatnak. Felemelő volt látni, hogy milyen sok hazai cég tesz tudatos lépéseket azért, hogy érvényesüljenek a sokszínűség és a befogadás szempontjai a szervezetében. Külön öröm számomra, hogy szakmai partnerként hozzá tudtunk járni az elismerés létrehozásához, egyben egy olyan fórum megteremtéséhez, amin keresztül fel tudjuk hívni a figyelmet a sokszínűség, a méltányosság és a befogadás fontosságára” – emelte ki az ünnepélyes ceremónián Farkas Margit, az EY humán tanácsadással foglalkozó területének vezető Partnere.

A pályázók között a nők és férfiak arányának monitorozása érte el a legmagasabb pontszámot átlagban: a 22 pályázó szervezetből 21-en figyelnek erre a vállalatukon belül. Emellett a középvezetői és felsővezetői pozíciókban lévő nők aránya is kiemelkedő pontszámot kapott: 17 pályázó cégnél jelenleg egyenlőséget fedezhetünk fel a férfiak és nők között a középvezetői pozíciókat betöltő munkavállalói szinten, és ugyanez a szempont 15 cégnél volt megfelelő felsővezetői pozíciók vonatkozásában. A fizetési különbségek monitorozása szintén megjelenik a pályázó cégek működésében: 16 vállalat mutatott be ezzel kapcsolatban részletes gyakorlatot. Erre különösen érdemes odafigyelni, hiszen a vonatkozó EU Direktíva szerint 2027 júniusára már a 150 főnél többet foglalkoztató vállalkozásoknak is közzé kell tenniük jelentést arról, hol tartanak a nemek közötti bérszakadék megszüntetésében.

A teljesítményértékelési folyamat során a nők és férfiak közötti különbségek nyomon követése, a munkaerőfelvételi bizottságok összetételének figyelemmel kísérése még kevésbé vannak jelen a vállalatok mindennapjaiban: a pályázatot benyújtó cégek kevesebb mint fele rendelkezik erre vonatkozó gyakorlatokkal. A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása, valamint a munkavállalói elkötelezettség mérésének hiánya szintén fejlesztendő területek.
( onBRANDS )