VALÓDI PÉLDAKÉPEKET DÍJAZOTT A NŐK LAPJA

Ők azok, akik utat mutatnak és feszegetik a határokat, a közösségért dolgoznak.

A lap kiadásának 75., jubileumi évfordulója alkalmából életre hívott díjátadón olyan hétköznapi hősök részesültek elismerésben, akik az egészségügy, a kultúra, a közösségszervezés, az oktatás, a tudomány, valamint az üzleti élet terén alkottak olyat, amire érdemes odafigyelni.

Június 19-én, a Művészetek Palotájában egy nagyívű gálaműsor keretében osztották ki a Nők Lapja Példakép Díjat. A kategóriák öt főből álló shortlistjeit egy széleskörű, húszfős szakmai zsűri határozta meg, amiben helyet kapott Kovács Patrícia színésznő, Tapasztó Orsi influencer és mentálhigiénés szakember, Bombera Krisztina újságíró és Winkler Nóra műsorvezető is. Az ünnepélyes átadó előtt több szakmai beszélgetésen is részt vehettek a vendégek, az est háziasszonya Jakupcsek Gabriella volt.

A jelöltek között olyan civilek szerepeltek, akik szakmai tevékenységükkel közvetlen környezetükre is hatást gyakorolnak, kifogyhatatlan lelkesedésükkel, szorgalmukkal és odaadásukkal pedig értéket teremtenek.  Az egészségügy, közösségszervezés, művészet, oktatás, tudomány és üzleti élet területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó jelölteket végül a zsűri és az olvasók összesített szavazása alapján díjazták.

„A magazinban számos olyan példamutató nőt mutattunk be az évek során, akik a területükön maradandót alkottak, de a nagyközönség nem tud róluk, legfeljebb a lapból értesülnek a történetükről. Innen származik a Nők Lapja Példakép Díj ötlete, mert hiszünk a dicséret és a példamutatás megerősítő, pozitív erejében, ezért is gondoltuk, hogy eltérően a jelenlegi díjaktól, most nem közismert embereket, hanem civil nőt jutalmazunk. Sokan közülük édesanyák, háztartást vezetnek, leckét kérdeznek ki és uzsonnát csomagolnak, mellette pedig sikeres vállalkozást hoztak létre, közösségeket alakítottak, gyógyítanak, tanítanak vagy művészeti területen tevékenykednek” – mondta Akovács Éva, a Nők Lapja főszerkesztője.

Jöjjenek a díjazottak:

A szociális munkás végzettségű, több civil szervezetnek is dolgozó Bogdánné Tímea érdemelte ki a Közösségszervezés kategóriájának első helyét. Az Érdekem az Érdeked egyesület alapítóját a Nógrád vármegyében végzett, hátrányos helyzetű családokat segítő munkájáért ismerték el.

Megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő embereknek biztosít munkalehetőséget az Üzleti élet kategória győztese, Mészáros Andrea, a Kék Madár Alapítvány ügyvezetője, aki több vendéglátóipari egységet is létrehozott annak érdekében, hogy a munkaerőpiac csorbáit kiegyenesíthesse.

Művészeti munkájáért tüntették ki Nemes Nagy Anitát, aki művészeti vezetőként és énektanárként egy erős ifjúsági alkotóközösséget hozott létre: csoportja Kiskunlacházán nagy sikerrel adaptálta A Pál utcai fiúk című zenés játékot, és ér el sikereket vele azóta is.

Díjazták A Világszép Alapítvány létrehozóját, Wirtz Ágnest is, aki az oktatás területén végzett fontos gyermekvédelmi tevékenységet: szervezetével állami gondoskodásban élő és onnan kikerült gyerekeknek biztosítanak mentorprogramot, tanítást, táboroztatást és egyéb maradandó élményeket.

Dr. Tkacsik Márta matematikus a Tudomány kategóriáját dominálta. Ő volt az első kassai, aki e-mail címmel rendelkezett, később digitális hálózattervezőként csinált karriert, majd egy óriási váltással megalapította saját biodiverz, vegyszer nélküli ökogazdaságát, és így mutat utat egy természettel erősebb harmóniában élő világ felé.

Egészségügy példaképének pedig Arany-Kovács Rozáliát választották, akinek felvilágosító és ismeretterjesztő tevékenysége kiemelten támogatja diagnózis nélküli és félrekezelt betegek érdekeit.
( onBRANDS )