MEGHÍVÁSOS TENDEREN VÁLASZTOTT PR-ÜGYNÖKSÉGET A YETTEL

A telekommunikációs szolgáltató a Noguchival folytatja az együttműködést.

2020 óta először írt ki PR-kommunikációs tendert a Yettel Magyarország. Az meghívott ügynökségek közül, három fordulót követően eddigi partnerét, a Noguchit választotta nyertesnek a vállalat.  

A meghívásos, három fordulóból álló tenderen összesen 4 ismert és komoly referenciákkal rendelkező hazai ügynökség vett részt. Az ügynökségeknek részletes brief alapján kellett egy integrált kommunikációs kampány koncepcióját elkészíteniük, összhangban a vállalat ESG-vállalásaival. A Noguchit a korábbi évek sikerei és a szoros partneri együttműködés mellett a tenderben nyújtott teljesítménye miatt választotta ki a Yettel szakmai csapata. 

 „Az előző tenderen a márkaváltásra készülve kerestük partnerünket, akit a Noguchiban találtunk meg és mára sikeres közös éveket és egy sikeres Yettel márkaindulást tudhatunk magunk mögött. A telkó és internet piac dinamikus, hisszük, hogy komoly változások előtt áll, így az új tender során azt az állapotot szerettük volna megteremteni, amelyben az előttünk álló útra a tehetséges hazai ügynökségek közül leginkább megfelelő partnerrel fordulhatunk rá. A fiktív projektfeladatra izgalmas megoldások születtek, ezúton is hálásak vagyunk minden indulónak, aki elfogadta a felkérést és komoly munkát fektetett a feladat megoldásába. A teljes tenderfolyamatot egy külsős PR-auditor cég is végig kísérte, ami itthon nem szokványos megoldás, de független meglátásaikkal nagyban segítették a munkánkat; nekik is köszönjük a részvételt. – mondta el a kiválasztásról Mészáros Attila, a Yettel vállalati kommunikációs igazgatója. 

A 2020-ban kezdődött közös munka részeként több reputációs, employer branding és márkakampány mellett a Noguchi dolgozhatott az 5G hálózat bemutatásán, az ország egyik legnagyobb elektronikaihulladék-visszagyűjtési akcióján, és a Yettel márka bevezetésén is.

„Stratégiai kommunikációs tanácsadóként tekintünk magunkra, ennek fontos alapja a hosszútávú gondolkodás, elköteleződés. Bizonyára az is mellettünk szólt, hogy idén szinte teljes mértékben ugyanaz a csapat nyerte meg a Yettel Magyarország tenderét, mint 4 évvel ezelőtt. Nagyon örülök, hogy a teljesítményüknek köszönhetően továbbra is egy ilyen inspiráló és emberközeli márkával dolgozhatunk együtt, mint a Yettel” – mondta Szántó Balázs, a Noguchi ügyvezető partnere. 

Az elmúlt 4 évben a Yettel Magyarország és a Noguchi közös projektjei összesen 12 rangos hazai és nemzetközi díjat nyertek el, többek között a IPRA Golden World Awards, az International Business Awards (“Stevie”) és a Kreatív Prizma megmérettetésein.
( onBRANDS )