PÉNTEKTŐL INDUL A GENERALI GYEREK SZIGET

Kezdődik a vakáció, így hétvégén irány a Hajógyári-sziget.

Három napon át vásári forgatag, énekesek, zenészek, bohócok, artisták, mesteremberek, cserkészek, sok ismerős, de számos újdonság is várja a családokat, reggel 10-től este 6-ig. Június 21-23. között a Generali Gyerek Sziget ingyenes programjai a család apraja-nagyja számára tartogatnak izgalmakat, kikapcsolódást, feltöltődést, garantáltan senki sem unatkozik majd.

A Generali Nagyszínpadon már péntek délelőtt kezdődnek a koncertek a Kiflihajó produkciójával, délután a Kalimpa Színház mesekoncertjéből kiderül, vajon végre férjhez megye-e Borka királykisasszony, utána pedig Halász Judit is elhozza a legnépszerűbb dalait. A három nap alatt, láthatjuk majd az Apacuka együttest, a Kiskalászt és zenél Farkasházi Réka és a Tintanyúl is. A rajongók együtt bulizhatnak Grecsó Krisztiánnal , aki a gyerekverseire épülő zenés-táncos-verses gyerekelőadásán saját maga is táncra perdül majd.

Megszokhattuk, hogy a Gyerek Sziget szervezői nem csak a kicsiket, hanem a család minden tagját elvarázsolják, elrepítik a mesék, a varázslat és a felhőtlen kikapcsolódás, pihenés birodalmába. A legifjabbakat Babajátszóházzal várják majd, ahol nem csak játékra és pihenésre van lehetőség, de különböző területek szakemberei mozgásfejlesztéssel, tanácsadással is a szülők rendelkezésére állnak.

A mozgás szeretetének átadása mindig fontos szerepet kap a programok összeállításában, így több újdonsággal, többek közt a Gymnathlon programmal is bővült a sportos programok sora. A Generali Nagy Családi Kalandjáték egy izgalmas, hatállomásos játék, melynek során a gyerekek találkozhatnak ügyességi, logikai és kreatív feladatokkal is, sőt, megtanulhatnak jól segíteni is. A játék végén pedig a The Human Safety Net Adománybüfében lesz lehetőség egy jó ügyért palacsintát, limonádét, hotdogot fogyasztani – a cél egy különleges, nyári szülő-gyermek tábor megvalósítása a nehéz helyzetben lévő családok számára.

Az anyukákat a Maminbaba hordozós fitness program, az energikus lurkókat mindhárom napon az Óriás Ugrálóvár és a Generali Akadálypálya várja – itt ifjú Ninjaként próbálhatják ki magukat a 15 elemes akadálypályán, és mutathatják be bátorságukat, ügyességüket, amiért akár oklevelet is kiérdemelhetnek. A csimoták a Cserkésztáborban levezethetik az energiát egy kalandos számháborúval is, aki pedig elfáradt, megpihentetheti a lábait és megtornáztathatja az agyát a Társas játszó sarokban, ahol felkészült játékmesterekkel, válogatott családi- és gyerektársasjátékokkal várják az egész családot.

Izgalmas időutazásra invitál a Kukutyin, ahol régi mesterségek elevenednek majd meg, a Kézműves Palotában pedig az alkotókedvűek találhatnak remek elfoglaltságokat. Az Állatsimogatóban a vidék állataival találkozhatunk, többek közt a két welsh pónival, Szellővel és Frufruval, de itt lesz Zserbó, a csacsi is.

A Gyerek Paradicsomban a világ a környezetvédelem, fenntarthatóság körül forog, de a mézgyűjtés, vadonlesés, tereplépkedés mellett izgalmas Gasztrokalandok is várnak ránk, ahol például a saját receptfüzetünket is elkészíthetjük, amiben friss fűszernövények, új ötletek és inspirációk is helyet kaphatnak. Lehet majd kertészkedni, madarakkal ismerkedni, papírmeríteni, sárkányt lengetni és a megunt pólónk is újjászülethet táska formájában.

Magunkkal vihetjük ennek a három sűrű napnak az emlékét egy itt készített virágos képeslapon, amit gallyakból, magokból és akár sétáink során talált különféle virágokból, növényekből készíthetünk el. Amíg a szorgos gyerekkezek ezzel bíbelődnek, addig a szülők a Generali Egészségügyi Szűrőbuszban törődhetnek a saját egészségükkel, számos ingyenes szűrővizsgálaton vehetnek részt.

A Gyerek Szigeten mindig van egy kis cirkusz, de ez olyan, ami miatt a szülők öröme is felhőtlen. Karamella cirkuszvilágában bohóctréfák, bűvészmutatványok, zsonglőrtrükkök mulattatják a nagyérdeműt, és ha akad a gyerekek között önkéntes bohóctanonc, porondra is kerülhet. Rolando Bűvészmester és Társa a legtitkosabb trükkökkel készülnek, amelyekbe csak szigorú titoktartás vállalásával avatják be a bátrabbakat.

Szombaton és vasárnap a Rippel Brothers csodálatos eszköztára teljesíti ki a cirkuszi mutatványokkal való ismerkedést. A gumiasztal, a rugalmas hosszú kifutó, a levegőakrobatika izgalmas eszközei újabb lehetőségeket nyitnak a repülésre vágyók próbálkozásainak.

A Kezes-lábas Játszóházban roncsbringákból született játékokkal, biciklivel hajtott „bármikkel”, azaz a hálózati elektromos áramtól független kerékpáros eszközökkel tehetjük próbára magunkat. Idén a főváros a gyerekeknek is kedvez: a BUDAPEST Mini óriás játszóbuszban a főváros épületeit ábrázoló képeslapokat és könyveket lehet készíteni és egy 5 állomásos játék során értékes budapesti nyereményekre tehetnek szert a lurkók.

A Generali Gyerek Sziget háromnapos fesztiválja idén is felhőtlen szórakozásról, kalandokról és új élményekről szól. A részletes program és további információk a www.gyereksziget.hu  oldalon.
( onBRANDS )