A PREXA 2024 NYERTESEI

A zsűri idén 13 kategóriában értékelte a kiemelkedő kommunikációs megoldásokat.

Ünnepi díjátadón hirdette ki az MPRSZ a PREXA (PR Excellence Awards), a legkiválóbb hazai PR-teljesítmények versenyének nyerteseit. Az esemény helyszínét ismét a Magyar Telekom biztosította.

Az Év Ügynöksége 2024-ben is a Noguchi, a kategóriák feletti fődíjat pedig az SOS Gyermekfalvaknak ítélték oda az “Árvácskák” kampányért.

Arany díjakkal büszkélkedhet az SOS Gyermekfalvak, a Noguchi, illetve az Avantgarde is. A legtöbb pályázat a PR-vezérelt integrált kampányok, illetve a társadalmi kommunikáció kategóriában került a főzsűri elé, a legértékesebb díjakat is ezekben ítélték oda. A zsűri különösen szigorú volt, rendkívül magas szakmai kiválósági mércét állított fel, így már a bronz díjjal kitüntetett pályázatok is kiemelkedő eséllyel indulhatnak bármelyik meghatározó nemzetközi PR-versenyen.

„A PREXA zsűrije az egyik legszigorúbb volt, amelyikben valaha alkalmam volt részt venni. Tudatosan úgy értékeltük a pályázatokat, hogy a Szövetség díját a nagy nemzetközi szakmai versenyek elődöntőjének tekintettük, magasra tettük a lécet. A belépőszint az volt, hogy egy kampány átgondolt és jól kivitelezett – díjat csakis a legkiválóbb munkák kaphattak. Az, hogy épp ebben a két kategóriában került a legtöbb pályázat a shortlistre, aláhúzza a PR évről-évre meghatározóbb szerepét a kommunikációs világban: a kreatívkoncepció kidolgozása, a hatásos üzenetek kialakítása és a szerzett médián túli csatornák használata egyre inkább a PR-szakemberek feladata. A társadalmi ügyek kezelésében is kulcsszerepet játszunk, hiszen ez egyre fontosabb terület a vállalati reputáció hosszú távú építésében és védelmében” – mondta el Szántó Balázs, a zsűri elnöke, a Noguchi ügyvezető partnere.

“Idén is csak résztvevőként voltam ott az élő zsűrizésen és jó volt látni, hogy a szakmai érvek mennyire fontosak voltak az értékelés során. Egy szakmai szövetség lehetősége és felelőssége is, hogy a mennyiség mellett a minőségre figyeljen oda elsősorban és a kreativitás mellett a hitelesség, az üzleti tevékenység támogatása legyen a fő értékelési szempont. Bízom benne, hogy az MPRSZ ebben is magasra teszi a szakmai mércét” –foglalta össze Sztaniszláv András, az MPRSZ elnöke.

A Nemzetközi kategória arany díjasa az Avantgarde, de a többi helyezett is nagyobb eséllyel indulhat az APEX PR-toplistáján: az ezüst 20, az arany minősítés pedig 32 pontot ér, 4-szeres súlyozással.

A példaértékű kommunikációs gyakorlatokat értékelő versenyre a hagyományoknak megfelelően ebben az évben is 13 kategóriában lehetett nevezni, az iparágak száma viszont bővült a vallásos szervezetek, egyházak, egyházi fenntartású intézmények csoportjával. Az Év Ügynöksége címet a zsűri pontszámai alapján ítélték oda, a PREXA fődíját pedig a legkiemelkedőbb kampány kapta. Az átadó a Telekom Székházában zajlott.

A díjazottak:

Vallásos szervezetek, egyházak, egyházi fenntartású intézmények kategória:

Shortlist:

  • Salt Communications: Mise / bor / társaság – A Veszprémi Érseki Pincészet új borcsaládjának piaci bevezetése
    • Megbízó: Veszprémi Főegyházmegye / Veszprémi Érseki Pincészet

Turizmus, vendéglátás kategória:

Shortlist:

  • Noguchi: Meki 35 – Mit szeret(t)ünk a Mekiben? Ünnepeljük meg!
    • Megbízó: Veszprémi Főegyházmegye / Veszprémi Érseki Pincészet

Technológia, Telekommunikáció, IT kategória:

Shortlist:

  • Morpho: “Embrace Equity” (Fogadd el az egyenlőséget!) – Nők a technologiában
    • Megbízó: Dell Technologies Magyarország

Bronz:

  • Noguchi: Új rekord a Dunán – Yettel x Rakonczay Duna stream
    • Megbízó: Yettel Magyarország

Ezüst

  • Noguchi: Mutasd meg anyunak! – Különleges anyák napja a Yettel Házban
    • Megbízó: Yettel Magyarország

FMCG kategória:

Bronz:

  • Auchan Magyarország: Belső influencer program
    • Társpályázó: Well PR

Építőipar, ingatlan kategória:

Shortlist:

  • ACG Pro: Nyiss a fényre és érkezz meg önmagadhoz!
    • Megbízó: VELUX Magyarország Kft.

Bronz:

  • Próbakő Kommunikáció: LEO 10 év – Szeretem a szakmám
    • Megbízó: Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO)

Művészet, kultúra kategória:

Shortlist:

  • Salt Communications: “Nemzetközi balettbuli Veszprémben” – A Hungarian Grand Prix-t bevezető PR-kampány
    • Megbízó: Magyar Állami Operaház Balettnövendékeiért Alapítvány
  • Mediator: Equal Frames – Adjunk nagyobb teret a nőknek!
    • Megbízó: Műtárgy.com

Bronz:

  • Próbakő Kommunikáció: Dalszerzők vs. MI kísérlet – Dalszerzők napja 2023
    • Megbízó: Artisjus Egyesület

Egészségügy kategória:

Shortlist:

  • Avantgarde PR: Vénák Hete – 2,5 millió lépés a vénákért
    • Megbízó: Servier Magyarország

Ezüst:

  • Noguchi: Így látja a népbetegséget a mesterséges intelligencia
    • Megbízó: Egis Gyógyszergyár Zrt.

Digitális kommunikáció kategória:

Bronz:

  • Magyar Telekom: Melody of Budapest

Ezüst:

  • Noguchi: Így látja a népbetegséget a mesterséges intelligencia
    • Megbízó: Egis Gyógyszergyár Zrt.

Storytelling kategória:

Bronz:

  • Noguchi: Nők a magyar sörgyártás történetében
    • Megbízó: Dreher Sörgyárak Zrt.

Fenntarthatóság, környezetvédelem kategória

Shortlist:

  • K&H Hűsítő ligetek
    • Társpályázó: Well PR

Bronz:

  • LWp Kommunikáció: Zaccmentő projekt
    • Megbízó: Coca-Cola HBC Magyarország Kft.
  • ON Hungária Csoport: A Föld bajnokai – Közösségek együtt a zöld jövőért

PR vezérelt integrált kampány kategória:

Shortlist:

  • ACG Pro: Nyiss a fényre és érkezz meg önmagadhoz!
    • Megbízó: VELUX Magyarország Kft.
  • KNK PR: Az ICE megérkezett Magyarországra
    • Megbízó: Törley Pezsgőpincészet
  • Bosch x Richter Innovátorok Napja – Egy asztalnál a mesterséges intelligenciával

Bronz:

  • Próbakő Kommunikáció: Dalszerzők vs. MI kísérlet – Dalszerzők napja 2023
    • Megbízó: Artisjus Egyesület

Ezüst:

  • Noguchi: Meki 35 – Mit szeret(t)ünk a Mekiben? Ünnepeljük meg!
    • Megbízó: McDonald’s Magyarország

Belső kommunikáció kategória:

Arany:

  • Noguchi: Mutasd meg anyunak! – Különleges anyák napja a Yettel Házban
    • Megbízó: Yettel Magyarország

Társadalmi kommunikáció kategória:

Shortlist:

  • Mediator: Equal Frames – Adjunk nagyobb teret a nőknek!
    • Megbízó: Műtárgy.com
  • Avantgarde PR: Chio x Compact TV – A NemZedék
    • Megbízó: Intersnack Magyarország Kft.
  • ON: A Föld bajnokai – Közösségek együtt a zöld jövőért

Bronz:

  • Noguchi: Így látja a népbetegséget a mesterséges intelligencia
    • Megbízó: Egis Gyógyszergyár Zrt.
  • Avantgarde PR: Az élet egy utazás. Tegyük biztonságossá!
    • Megbízó: Bridgestone Tatabánya

Ezüst:

  • Universum 8: Örömzene Öt Tengelyen
    • Megbízó: Máltai Szeretetszolgálat, Waberer’s, Volvo
  • Uniomedia Communications: #NemVagyEgyedül #VanSegítség: társadalmi kampány és összefogás a fiatalok mentális egészségéért
  • LWp Kommunikáció: IT-hős vagy kiberbalek? – az ESET edukációs kampánya a kiberbiztonságért
    • Megbízó: Sicontact Kft.

Arany:

  • SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa: Árvácskák

Issue management kategória:

Shortlist:

  • Well PR: Gábor Dénes Egyetem névváltás és felvételi kampány 2023.
    • Megbízó: Gábor Dénes Egyetem
  • Bosch x Richter Innovátorok Napja – Egy asztalnál a mesterséges intelligenciával
    • Megbízó: Robert Bosch Kft., Richter Gedeon Nyrt.
  • Noguchi: Meki 35 – Mit szeret(t)ünk a Mekiben? Ünnepeljük meg!
    • Megbízó: McDonald’s Magyarország

Általános hírnévmenedzsment kategória:

Shortlist:

  • Próbakő Kommunikáció: LEO 10 év – Szeretem a szakmám
    • Megbízó: Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO)

Bronz:

  • Salt Communications: Work in progress – A megújuló veszprémi várnegyed népszerűsítése
    • Megbízó: Veszprémi Főegyházmegye
  • Noguchi: Nézd meg, mennyit kérnek mások! – Profession.hu a bértranszparenciáért
    • Megbízó: Profession.hu

Különdíj kategória (Pro Bono):

  • Uniomedia Communications: #NemVagyEgyedül #VanSegítség: társadalmi kampány és összefogás a fiatalok mentális egészségéért

Nemzetközi kategória:

Elismerő oklevél:

  • Inclusive Jófogás Shop: Implementation of TAXITURI charity webshop

Ezüst:

  • Próbakő Kommunikáció: Songwriters vs AI experiment – Songwriters Day 2023
    • Megbízó: Artisjus Egyesület

Arany:

  • Avantgarde: I Will Keep My Eyes Open
    • Megbízó: European Commission + ICF Next

Az Év Ügynöksége:

  • Noguchi 

Fődíj:

  • SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa: Árvácskák

( onBRANDS )