EGY ÉVES AZ ONLINE ÁRFIGYELŐ

A GVH által működtetett rendszer július 1-je után is kordában tartja az élelmiszer-inflációt.

Július 1-jén lett egy éve, hogy élesedett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer. A GVH és Magyarország Kormánya azzal a céllal hozta létre a platformot, hogy az árak összehasonlíthatóságán keresztül fokozza a verseny intenzitását a kiskereskedelmi piacon, ezzel pedig hozzájáruljon az infláció letöréséhez. A KSH adatai alátámasztják, hogy az Árfigyelő beváltotta a hozzáfűzött reményeket, gyakorlatilag lenullázódott az élelmiszerek áremelkedése, a fogyasztók pénzt is időt spórolhattak az Árfigyelőnek köszönhetően. A rendszer július elseje után – a kötelező akciózás kivezetését követően – is kordában tartja az árakat, folyamatosan védi a magyar családokat.

44,8%-on tetőzött az élelmiszer-infláció 2022 decemberében. A Gazdasági Versenyhivatal is lépett és több gyorsított ágazati vizsgáltot indított az élelmiszerpiacokon, illetve már 2022 őszén konzultációsorozatba kezdett a piaci zavarok mielőbbi kezelése érdekében. Ezek alapján a GVH szakértői számos javaslatot tettek a jogalkotók és a piaci szereplők számára. A megállapítások, tapasztalatok, valamint nemzetközi példák alapján Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke javaslatot tett a Kormánynak egy online árösszehasonlító rendszer kialakítására. A három hónapig tartó közös munka eredményeként 2023. július 1-én élesedett a www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető online Árfigyelő rendszer.

Hat kiskereskedelmi lánc, mintegy 1200 boltjában, összesen 62 termékkategóriába tartozó élelmiszerek árai között kereshettek a felhasználók a rendszerben, amelynek a fejlesztése az indulást követően sem állt meg, 2023 augusztus végén többfunkciós, szabadon összeállítható, megosztható bevásárlólistával bővült az Árfigyelő, majd szeptember végétől már térképes boltszűrő is a felhasználók rendelkezésére áll. A fejlesztések nemcsak a vásárlóknak jelentettek segítséget, hanem tovább fokozták a mikropiaci versenyt a kereskedelmi láncok boltjai között. A KSH adatai szerint 2023 augusztusára 20% alá mérséklődött a havi alapon mért éves élelmiszer-infláció.

A GVH által működtetett online Árfigyelő rendszer is hozzájárult ahhoz, hogy 2023 októberére sikerült elérni az egyszámjegyű inflációt, az élelmiszerek áremelkedése pedig 10%-ra csökkent. 2024 legelején újabb termékkategóriákkal bővült a rendszer. Mivel Magyarországon több mint 3 millióan élnek valamilyen élelmiszer-intoleranciával, így a rendszer által megfigyelt termékkörök közé bekerültek a speciális étrendet követők által leggyakrabban fogyasztott laktóz-, tejfehérje- és gluténmentes termékek. Az új termékkategóriák bevezetésének hónapjában – 2024 januárjában – az éves alapon mért havi élelmiszer-infláció már 3,6%-ra mérséklődött, márciusra pedig gyakorlatilag lenullázódott. Ezzel mintegy 8 éves „mélypontra” zuhant az élelmiszer-infláció, amely azóta sem haladta meg az 1%-ot.

Az elmúlt egy év tapasztalatai alapján az online Árfigyelőben elérhető alapvető termékkategóriák döntő többségében jelentősen csökkentek az átlagárak, egyes termékek esetében akár több mint 40%-kal. Ez igaz például a korábban ársapkás termékek majd mindegyikére: a burgonya több mint 43%-kal, az étolaj és az M-es tojás 39%-kal, a finomliszt pedig több mint 31%-kal kerül kevesebbe átlagosan a korábbi ársapkás árához képest az online Árfigyelő rendszer aktuális, napi adatai alapján. 

Nem csak a korábban ársapkás termékek esetében:

A kötelező akciózással érintett termékek esetében is jelentős árcsökkenéseket tapasztalhattak a fogyasztók. A rendszer élesedése óta a fehér, és a teljeskiőrlésű kenyerek átlagos árai is több mint 30%-kal, a spagetti száraztészta ára közel 29%-kal, a 20%-os tejföl ára mintegy 16%-kal, a trappista tömbsajt ára több mint 6%-kal, a 2,8%-os UHT tej ára pedig több mint 5 %-kal csökkent. Az Árfigyelőben megtalálható termékkategóriák között a legtöbben húsfélékre, a csirkemellre és a sertéscombra kerestek rá, harmadik helyen pedig a kristálycukorra.

A kormány célzott intézkedéseinek, a jegybank lépéseinek, illetve a Gazdasági Versenyhivatal beavatkozásainak, piacélénkítő vizsgálatainak, valamint az online Árfigyelőnek köszönhetően kevesebb mint másfél év alatt – a közel 45%-os csúcshoz képest – megállt az élelmiszerek áremelkedése. A kormány mindezekből következően arról döntött, hogy 2024. július 1-jétől kivezeti a kötelező akciózást. A www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető online Árfigyelő rendszer – amely iránt élénk nemzetközi érdeklődés tapasztalható – ugyanakkor továbbra is segíti, védi a magyar családokat annak érdekében, hogy pénzt és időt spórolhassanak a mindennapos, illetve az ünnepi nagybevásárlásaik során.
( onBRANDS )