FOGYASZTÓI ÉRTÉKELÉSEK ALAPJÁN AZ ÉLMEZŐNYBEN

Megérkezett Magyarországra az Omoda 5.

Újabb jelentős sikert ért el az OMODA és JAECOO márkák gyártója, a Chery Automobile nem sokkal azt követően, hogy története során első alkalommal felkerült a Fortune Global 500-as listára, a 385. helyen debütálva.

A fogyasztói kutatások és elemzések, valamint tanácsadási szolgáltatások területén meghatározó J.D. Power 2024-es, a kínai piacra vonatkozó „Initial Quality Study” (IQS), vagyis új autóval kapcsolatos minőségi elégedettségről szóló jelentése szerint a Chery az első helyen végzett a kínai márkák között. A vállalat az egymást követő második évben érte el ezt a kiváló eredményt.

Minden adat szerint az élmezőnyben

A jelentés szerint a Chery Automobile az összes autómárkát figyelembe véve a 6. helyre lépett előre a rangsorban. Ugyanakkor a közepes méretű, gazdaságos SUV-okkal és a kínai, felső kategóriás új autókkal kapcsolatos minőségi elégedettség tekintetében egyaránt első lett a brand.

A Chery új, globális piacra szánt márkái, az OMODA és a JAECOO a cégcsoport exportjának már 20,8 százalékát adják, és eddig a világ 27 országában és régiójában indult el sikeresen az értékesítésük. Idén különösen látványos a két brand növekedése, a havi értékesítési volumenük négy egymást követő hónapban meghaladta a 20 000 darabot, a bevezetések óta eladott teljes mennyiség pedig már átlépte a 300 ezret és ezzel a világ egyik leggyorsabban növekvő autómárkájává vált.

Az OMODA 5 bejárja Európát

A közel 20 fejlett, intelligens vezetéstámogató technológiával felszerelt jármű sokrétűen segíti a forgalmi helyzetek megoldását az úton. A zsúfolt városi területeken például a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer (RCTA) aktiválódik, ami a holttérben közeledő járművet észleli, és figyelmezteti a sofőrt a lehetséges ütközésveszélyre. Autópályán többek között a teljes sebességű adaptív sebességtartó automatika (ACC) könnyíti meg a vezetést. A 10,25 hüvelykes dupla képernyő és a 360°-os panoráma-kamerarendszer könnyebbé és biztonságosabbá teszi a vezetést, míg az újonnan hozzáadott „egyérintéses indítógomb” hatékonyan növeli a vezetési kényelmet.

Az OMODA és JAECOO márkák európai hódításukat Spanyolországban kezdték meg, és azóta az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Lengyelországban és más piacokon is figyelemre méltó eredményeket értek el. Hamarosan Magyarországon is megkezdődik az OMODA 5 modell forgalmazása.

Magyarországon több helyszínen lesz kapható az OMODA 5

A Chery Group OMODA 5 modelljének hazai forgalmazója a Genius Automotive. Az OMODA márka első körben Budapesten több helyszínen, valamint Kecskeméten lesz elérhető. A közeljövőben a hálózat tovább fog bővülni és számos megyeszékhelyen lehet majd megvenni ezeket az autókat. Az OMODA 5 1,6-os benzines crossover, alapfelszereltséggel 10 millió forintos bevezető áron már előrendelhető.

Az 1997-ben alapított Chery a legnagyobb kínai autóexportőr. A cég tavaly közel 1,9 millió járművet adott el, ebből 900 ezret külföldön. A társaság rendelkezik európai gyártóbázissal is, Barcelonában van üzemük, Németországban pedig fejlesztőközpontot működtetnek.
( onBRANDS )