NAGY RÁDIÓS NAP 2024

Többen rádiózunk, mint tévézünk.

Idén harmadik alkalommal rendezte meg a MiértRádió? iparági összefogás a Nagy Rádiós Nap konferenciát, amely célja, hogy felhívja a hirdetési döntéshozók figyelmét a rádióban, mint hatékony marketingkommunikációs eszközben rejlő lehetőségekre.

Nagy Marcell Tamás, az iparági összefogás projektmenedzsere nyitóbeszédében arról beszélt, hogy

a rádiós piac immáron a negyedik egymást követő évben növekszik,

2022-ről 2023-ra pedig összesen +17,2%-ot, amely jóval magasabb a korábbi értékeknél. Hozzátette: “szeretnénk hinni, hogy tevékenységünk is hozzájárult valamennyire ehhez a fejlődéshez”.

Az idei esemény mottója „A hangok által életre keltett képzelet, a rádió ereje!” volt, amely kapcsán több neves hazai, és egy brit szakember is kifejtette véleményét.

Karácsony László, az Atmedia stratégiai és marketing igazgatója előadásában a Mindshare által összegyűjtött hirdetői bevételi és médiaköltési adatokat vizsgálta meg a rádió szempontjából. Ezekből az derült ki, hogy azon hirdetői klaszterekben,

ahol növekedett a rádió aránya a média-mixben, nőtt a bevételi részesedés is,

és nagyobb mértékű volt a növekedés, mint ahol csökkent, rövid és hosszú távon is.

Ezt követően Gerendi Zsolt, az Önszabályozó Reklám Testület főtitkára

az etikus reklám fontosságára hívta fel a figyelmet,

kiemelve, hogy 2023-ban összesen 1,6 milliárd forint bírságot fizettek be tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a hirdetők, valamit, hogy a GVH bejelentése szerint 2024. augusztus 1-től akár az előző évi nettó árbevétel 15%-a is lehet a kiszabható bírság. Érdemes tehát kellő szakmai gondossággal eljárni és kérdezni, mert az olcsóbb, mint a büntetés.

Majd Galavics András, az Atmedia Rádió divízió és kereskedelmi vezetője ismertette a legfrissebb rádióhallgatottsági adatokat. Előadásából kiderült, hogy a magyar lakosság (15+) 66 százaléka napi szinten, 89 százaléka heti szinten rádiózik, ez több, mint 7,3 millió hallgatót jelent, vagyis

többen rádióznak mind napi, mind heti szinten, mint ahányan tévéznek.

A szakértő hangsúlyozta, hogy az elérés mellett a figyelem megszerzése is rendkívül fontos, amelyben a rádió szintén nagyon erős. Egy brit kutatás arra a következtetésre jutott, hogy míg a rádió, a podcast és az audio streaming hirdetésekre átlagosan 10 másodperc figyelmet fordítanak a tartalomfogyasztók, addig az egyéb digitális platformok hirdetéseire legfeljebb ennek egyharmadát, de jellemzően 1 másodpercnél kevesebbet. Ennek kapcsán kiemelte, hogy ahhoz, hogy a figyelem kialakuljon és az üzenet beépüljön a hallgatók memóriájába, kulcsfontosságú a jó kreatív anyag, és a márkahang következes használata is.

Nagy Gergely, a Scores Group kutatási vezetője a műszeres rádióhallgatottság mérés legújabb fejleményeiről adott hírt. 2024 májusában sikerrel lezajlott az éles panelteszt, 24 adó és 900+ fő bevonásával, így indulhat az éles bevezetés módszertanának kidolgozása a csatornák bevonásával. Elmondta: a műszeres mérés a naplós mérés mellett, annak kiegészítéseként használható, mert konkrét dátumra vonatkozó,

akár perc szintű adatok kinyerésére is alkalmas.

Továbbá a két mérési módszer adatait összevetve az látszik, hogy a műszeres eredmények alapján a hallgatott rádiók száma magasabb.

Ügyféloldalról is érkezett előadó a konferenciára. Gesztesi Gábor, a DIEGO marketingigazgatója az idei digitális klubkártya kampányukról számolt be, amely különlegességét az adta, hogy

a marketingkommunikáció első két hetében kizárólag rádiós hirdetést használtak.

Az eredmények magukért beszéltek: a hirdetés nélküli időszakhoz képest több mint négyszeresére ugrott a rádiónak köszönhetően a klubkártya regisztrációk száma a kampány alatt. Tapasztalataik alapján elmondható, hogy a rádió konverziót épít.

Később Becker György címzetes egyetemi docens a hangok képzeletfelkeltő erejéről tartott inspiráló előadást, felhívva a figyelmet arra, hogy a rádióreklám, így az emberi beszéd tonalitása, hangszíne, dinamikája, valamint a zene

erős és emlékezetes képzeteket generálhat a befogadóban.

Majd Donna Burns a Radiocentre UK Insight részlegének vezetője arról beszélt, hogy a rádiónak köszönhetően hogyan nő a márka láthatósága a polcokon és hogyan nő a vásárlási hajlandóság. Ezután ő is

nyomatékosította a kreatív szpotok fontosságát,

tippeket adva hatásának maximalizálásához, amellyel a rádió hatékonysága nagy mértékben tovább fokozható.

Végül Győri Balázs díjnyertes Sound Designer, Foley artist engedett betekintést a zörejművészet rejtelmeibe, hangsúlyozva, hogy

a kommunikáció tartalmát mindig a befogadó személye határozza meg.

A konferencián elhangzott előadások a MiértRádió? iparági összefogás honlapján elérhetők.
( onBRANDS )