TRAGIKUS HIRTELENSÉGGEL ELHUNYT KOVÁCS DÁNIEL, A ROXER STRATÉGIAI- ÉS ÜZLETFEJLESZTÉSÉRT FELELŐS IGAZGATÓJA

Számtalan sikeres rendezvény és kommunikációs kampány kötődik a nevéhez.

Kovács Dániel az ügynökség menedzsmentjének tagja, tizennyolc éve csatlakozott a Roxer csapatához.

Kezdetben rendezvényszervezéssel foglalkozott, később rendezvényigazgatóként, majd
kreatívigazgatóként vezette a rábízott divíziókat. Stratégiai látásmódjával és progresszív
vízióival az utóbbi években a cégcsoport hosszú távú stratégiai céljainak, üzletfejlesztési
terveinek kidolgozását, operatív működésének optimalizálását támogatta.

Számtalan sikeres rendezvény és kommunikációs kampány kötődik a nevéhez, melyek
közül sokat szakmai díjakkal ismertek el. Jelentős szerepet játszott az ügynökség
struktúrájának alakításában és adaptív fejlesztésében, valamint a szakmai munka
irányításában.

Kovács Dániel 43 éves volt. Dánielt a Roxer saját halottjának tekinti, emlékét sohasem múló hálával, baráti szeretettel és tisztelettel őrizzük.
( onBRANDS )