A TOYOTA C-HR ERŐS ÉRZELMI LÖKÉST ADOTT A MÁRKÁNAK

Több mint 1 millió C-HR-t adott el eddig a Toyota Európában.

A Toyota C-HR, egy Európában, Európa számára fejlesztett és Európában is gyártott, azóta ugyanakkor már több kontinensen sikerrel forgalmazott modell, amely az új generációs Toyoták első képviselője és előfutára volt, egy igazi európai sikertörténet.

Csupán kontinensünkön nem kevesebb, mint 1 millió példány talált belőle gazdára 2016-os bemutatása óta, hatása ugyanakkor a puszta értékesítési darabszámokon messze túlmutat: ez volt az első olyan autó, amely gyakorlati megtestesülése volt a vállalat akkori világszintű elnöke, ma pedig a Toyota igazgatótanácsának elnöke, Akio Toyoda ígéretének: „No more boring cars.” – azaz nincs többé unalmas autó. A Toyota C-HR valósággal bemutatásakor berobbant a piacra, minden korábbinál népszerűbbé és trendibbé téve a környezetbarát öntöltő hibrid elektromos meghajtást, ezzel elévülhetetlen érdemeket szerezve az autóvásárlók véleményformálásában és az európai újautópiac zöldülésének elősegítésében. Bár értékesítési darabszámai még a modell bemutatása után 8 évvel sem csökkentek, a Toyota 2024-ben bemutatta a vadonatúj, ugyancsak Európában tervezett, fejlesztett és gyártott második generációs Toyota C-HR-t, amely még magasabbra emelte a lécet, mind dizájn, mind jövőbemutató technológiák tekintetében, és a modell történetében először a világ legfejlettebb, harmadik generációs plug-in hibrid elektromos meghajtásával is elérhető volt, markánsan hozzájárulva ahhoz, hogy a márka tavaly 36%-al növelte plug-in hibrid eladásait a kontinensen.

A Toyota C-HR igazi sztár: a modell első és második generációjára egyaránt jellemző jellegzetes kupé-szerű sziluett és az érzelmes stílus minden más Toyota modellnél több új vevőt és rajongót hozott a Toyota márka számára.

Az Toyota C-HR a Toyota egyik legkelendőbb modellje és márkaikonja a kontinensen.

Igazi stílusikon

A 2016-ban bemutatott Toyota C-HR mérföldkőnek számított, és számít azóta is a Toyota életében, hiszen rendhagyó formáinak, élvezetes vezethetőségének és prémium minőségének köszönhetően új, stílustudatos közönséghez juttatja el a márkát. Merész, éles, a sportkupék dinamikus vonalaira emlékeztető formatervével új mércét állított fel az európai C-SUV szegmensben. Jellegzetes megjelenése hozzájárult ahhoz, hogy

pozitív irányba terelje a Toyota megítélését Európában, és erős érzelmi lökést adott a márkának.

A vásárlók pozitívan reagáltak, hiszen az ügyfelek több mint fele az autó stílusát jelölte meg a vásárlás fő okaként, ami hozzájárult ahhoz, hogy a Toyota C-HR a márka legjobban teljesítő modellje lett az új vásárlók körében.

A Toyota C-HR ikonikus kupé sziluettje mindig is kiemelkedett a tömegből, és a második generáció még inkább kihangsúlyozza ezt a merész megjelenést a szélesebb, magabiztosabb kiállással, amelyet éles karaktervonalak és kifinomult formák erősítenek. A „sorozatgyártású koncepcióautó” víziójához hűen az új Toyota C-HR olyan prémium funkciókat kínál – mint a süllyesztett ajtókilincsek, a dinamikus, 64 szín megjelenítésére képes belső hangulatvilágítás és az árnyékoló nélküli panorámatető –, amelyek a személyre szabott felhasználói élmény részeként az ügyfelet helyezik a jármű középpontjába.

Töretlenül szárnyaló értékesítések

A Toyota C-HR első generációja még modellciklusa végén is jól teljesített az értékesítés terén, és ezt a teljesítményt továbbvitte a második generáció is, hiszen továbbra is a Toyota egyik legnépszerűbb modellje maradt, amely még mindig új vásárlókat vonz. Eközben az új Toyota C-HR PHEV jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az előző évhez képest 36%-al nőttek a márka plug-in hibrid eladásai, így a tavaly az Európában gazdára talált 131.622 Toyota C-HR-ből 115.525 darab volt az öntöltő hibrid elektromos és 16.088 darab a plug-in hibrid elektromos kivitel.

Európában tervezve, fejlesztve és gyártva az európai vásárlók számára

A Toyota C-HR második generációja az európai vásárlókhoz való kötődését erősítve a helyi tervezés, fejlesztés és gyártás előnyeit élvezheti. A Toyota mérnökei és tervezői a Brüsszel melletti Zaventemben található műszaki központban dolgoznak, ahol innovatív fejlesztéseket, többek között a kontinens felhasználóitól származó valós idejű adatokat hasznosítják. A helyi gyártásnak megfelelően – a Toyota esetében első ízben – a PHEV akkumulátorok Európában, a Toyota Motor Manufacturing Turkey (TMMT) szakaryai üzemében készülnek, amely idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját.

Zöld forradalmár

A legújabb Toyota C-HR kínálatában először szerepel PHEV – a Plug-in Hybrid 220 változat –, amely a modern európai vásárlói igényeknek és szokásoknak megfelelő EV hatótávolsággal rendelkezik. Egy valódi elektromos jármű könnyed, zökkenőmentes vezethetőségét kínálja, 66 kilométeres hatótávolsággal (WLTP kombinált), de kizárólag városi vagy használat esetén a pontos felszereltségtől függően akár 100 km körüli tisztán elektromos hatótávolságot is képes elérni (WTLP EAER City). A kettős DNS-t megtestesítő Plug-in Hybrid 220 az akkumulátor lemerülésekor automatikusan hibrid üzemmódba kapcsol, így a felhasználók a Toyota kategóriaelső hibrid technológiájának megnyugtató és rugalmas előnyeit élvezhetik, ami minden utazás során folyamatos hatékonyságot biztosít.
A Plug-in Hybrid 220 mellett három hibrid hajtáslánc is a Toyota legújabb, ötödik generációs hibridtechnológiáján alapul, hangsúlyozva a Toyota karbonsemlegességhez vezető, inkluzív, több technológiát alkalmazó útját. A Hybrid 140 1,8 literes motorral és 140 lóerővel rendelkezik, míg a még magával ragadóbb vezetési élményre vágyó ügyfelek számára a Hybrid 200 a 2,0 literes motor teljesítményét és hatékonyságát kombinálja 197 lóerővel és 190 Nm nyomatékkal. A Hybrid 200 AWD-i változat a valódi összkerékhajtás magabiztosságát és biztonságát nyújtja. A nagyobb teljesítmény és nyomaték mellett jobb tapadást és stabilitást, pontosabb kanyarvételt és nagyobb magabiztosságot biztosít a legkülönbözőbb útviszonyok között.

Az új Toyota C-HR az eredeti modell magával ragadó kezelhetőségére épített, és a vezetési dinamika terén sem kell kompromisszumot kötni a frissített Toyota New Generation Architecture (TNGA) platformnak köszönhetően, amely nagyobb torziós merevséget és kisebb tömeget biztosít. A magasan fejlett aerodinamika 0,318-as légellenállási együtthatót eredményez, amelyet a csökkentett homlokfelület és a karosszéria alakjának – beleértve az alvázat is – átfogó finomítása révén értek el a légáramlás optimalizálása érdekében. A világon először a Toyota járművénél a Plug-in Hybrid 220 és a GR SPORT modellekben a ZF frekvenciaérzékeny vezérléssel (FSC) rendelkező felfüggesztése javítja a kezelhetőséget és a menetkomfortot.

Az új Toyota C-HR a kategóriájában vezető hatékonyságán túlmenően új, újrahasznosított anyagok bevezetésével, valamint a jármű tömegét és a gyártás során a CO2-kibocsátást csökkentő fejlett technológiákkal tovább csökkenti a környezetre gyakorolt hatását.
( onBRANDS )