Új partnerséget kötött egymással a Mattel és az olaszországi luxusautó-gyártó vállalat, a Ferrari. Több mint 10 év után a Hot Wheels játékautókon ismét megjelenik az ikonikus logó, a „Cavallino Rampante”, azaz az „ágaskodó ló” köszönhetően annak, hogy idén tavasztól érkeznek a boltokba a már nagyon várt Hot Wheels Ferrari termékek.
A Hot Wheels 1968-as alapítása óta már többször is együttműködött a Ferrarival, a világ egyik legnagyobb presztízsű luxusautó-gyártójával és legsikeresebb versenyautó márkájával. A vállalat által épített autók eddig több mint ötezer futamot nyertek meg különböző kategóriákban, köztük 16 konstruktőri és 15 egyéni világbajnoki címet szereztek a Forma-1-ben.
A két cég közti korábbi kooperációk révén összesen 26 különböző Ferrari modellt tettek elérhetővé a vásárlók számára. Köztük számos olyan öntvényt, ami
rendkívül keresett darabbá vált a gyűjtők körében.
A 2025-től piacra lépő új termékek jelentősen kibővítik az eddigi kínálatot a márka jól ismert verseny – és utcai autóit megelevenítő limitált szériás modellekkel, távirányítós autókkal, valamint 1:64 méretarányú öntöttfém autókkal, amelyek világszerte kaphatók lesznek.
„A Hot Wheels Ferrari sorozat ismét egy olyan kollekció, amivel valami különlegeset adhatunk a szenvedélyes autókedvelő játékosok, gyűjtők kezébe. A Mattelnél az elmúlt időszakban rendkívül elmélyült munka folyt, hogy a játékautó történelem újabb guruló műalkotásai születhessenek meg. Alig várjuk, hogy világpremierrel párhuzamosan Magyarországon is a vásárlók kezébe adhassuk ezeket a minden szempontból egyedülálló Hot Wheels Ferrari termékeket.” – mondta Török Kata, a Mattel marketing menedzsere.
Hozzátette az első, tavaszi termékmegjelenést követően folytatódik az együttműködés a Ferrarival és érkeznek az friss modellek 2025 folyamán, illetve azon túl is.
( onBRANDS )