SZERVEZETI MEGÚJULÁS AZ ACG-NÉL

Új vezetők, új struktúra és growth stratégia a jelenkor kihívásaira.

Az ACG integrált kommunikációs ügynökség az elmúlt fél évben átfogó szervezeti és működési megújuláson ment keresztül, hogy még hatékonyabban reagáljon a jelen és jövő üzleti kihívásaira, az ügyféloldali elvárások gyors változására, a régiós piacok igényeire és a mesterséges intelligencia által vezérelt új korszak lehetőségeire.

A most bejelentett struktúraváltás az ACG élvonalbeli piaci pozíciójának megerősítésén és a hatékony nemzetközi terjeszkedés támogatásán túl az ügyfélkapcsolatokban rejlő értékteremtési képesség növelését célozza. Ennek jegyében az ügynökség átgondolt stratégia mentén egyszerre alakítja át működését, invesztál AI-technológiába és olyan szakemberekbe, akik nemcsak alkalmazni, hanem formálni is képesek az iparági változásokat.

„Az ACG mindig is kezdeményező szereplője volt a piacnak – és az is marad. A jelen korszak kihívásaira adott válaszunk – ahogy 2008-ban, majd 2020-ban – most is a növekedésorientált, jövőbe mutató fejlődést támogató growth stratégia. Ennek fő drive-ja nem a “túlélés”, hanem az előremenetel, az innováció és az ehhez szükséges befektetés. A cél a sikeres és fenntartható működés mellett az értékteremtés, a szakmai kiválóság és élvonal, a jó csapat, valamint a nemzetközi terjeszkedés. Az elmúlt évek növekedésének lendületét magas szintű technológiai felkészültséggel, AI-ready hozzáállással és új vezetőkkel kiegészülve visszük tovább. Már most közel 20 országban dolgozunk, középtávon további nemzetközi bővülésben és globális megmérettetésekben gondolkodunk” – mondta Blaskó Nikolett, az ACG alapító igazgatója.

A szervezeti megújulás fontos állomása az elismert kreatív szakember, Várkonyi Eni tavalyi érkezése volt, aki először head of art szerepkörben csatlakozott az ACG-hez, majd rövid időn belül kreatívigazgatói pozícióba lépett elő Nagy László mellé, akivel közösen vezeti az ügynökség megnövekedett létszámú kreatív csapatát és látja el az ügyfélprojektek kreatív irányítását.

Eni korábban a Dentsu Creative, a Café Communications, továbbá a BioTechUSA kreatívcsapatainál is kreatív vezető pozícióban dolgozott, és az elmúlt években komplex márkastratégiákon, lokális és regionális kampányokon bizonyított.

„Az ACG-ben megvan az a kreatív minőség és az a vízió is, amitől igazán lehet hinni a közös sikerekben. Inspiráló, jó szakemberekkel dolgozunk együtt, jó ügyfelekkel, valódi lehetőségeken – szerintem ez az a kombó, amiből csak jó sülhet ki” – mondta Várkonyi Eni, az ACG új kreatívigazgatója.

Várkonyi Eni mellett az ACG kreatív csapata tovább erősödött idén Zsemberi Péterrel, a Café korábbi kreatív vezetője érkezésével, aki Sallai Ervinnel és Ferenczy Gáborral együtt a jövőben Creative Group Head pozíciót tölt be az ügynökségnél.

Az ACG életében a legnagyobb változást egy vadonatúj pozíció, a Chief Operating Officer (COO) megnyitása hozta, amelybe július 1-ével Varga Gábor Zoltán érkezett.

A nemzetközileg is elismert szakember a Publicis Groupe Hungary Chief Business Officereként dolgozott, és több, mint 15 évnyi üzleti stratégiai, ügyfélmenedzsment és cégépítési tapasztalattal rendelkezik, amelyet magyar és nemzetközi ügynökségeknél szerzett.

Feladata az ügynökségi működés optimalizálása, a további növekedés támogatása és az AI-vezérelt átállás stratégiai irányítása lesz – szoros együttműködésben Blaskó Nikolett CEO-val, a vezetői csapattal, valamint az ACG és a PR feladatokat ellátó PRo Kommunikációs Ügynökség valamennyi munkatársával.

„Az ACG-ben komoly potenciál van: az emberekben, az ügyfelekben és a jövőben is. Olyan csapathoz csatlakoztam, amely kreatív, ambiciózus és készen áll arra, hogy ne csak reagáljon a piacra – hanem formálja is azt. Nagy lendülettel és kíváncsisággal várom a közös munkát” – mondta Varga Gábor.

Az ügynökség struktúraváltását átfogó szakmai és működési audit előzte meg, amelynek folyamatába az ACG elismert AI-technológiai szakértőket is bevont, új technológiai pozíciókat nyitott, hogy a rendszer valóban a jövőbeli ügyféligényekre és iparági elmozdulásokra épüljön. Az új struktúra a transzparenciára, a magas színvonalú integrált működésre és a tanácsadási fókuszú ügyfélkapcsolatokra épül – olyan alapokra, amelyekre nemcsak kampányokat, hanem jövőt is lehet építeni.

Az új lendület célja: növekedni – és közben élvezni, amit csinálunk.
( onBRANDS )