“Ami ma első számú problémaként eszembe jut, az a bizalom kérdése. Az egymás iránti bizalom megtörése sajnos nemcsak a párkapcsolatokban jelenik meg, hanem a baráti és kollegiális kapcsolatokban is mind gyakoribbá válik. Sőt, ha tágabban nézzük:
mintha társadalmi szinten is megrendült volna a bizalmunk mindabban, amire korábban támaszkodtunk
– vagyis: egymásban és a minket körülvevő világban.
Ez a bizalmatlanság és bizonytalanság hatalmasra duzzasztotta az emberek szorongásszintjét, amelyet tovább súlyosbít a környezetünk kiszámíthatatlansága. Immár nemcsak egymásban nem tudunk bízni, hanem abban sem, hogy tervezhető és biztonságos a jövőnk, különösen a háborúk, az éghajlatváltozás, a kiszámíthatatlan politikai vezetők és döntéseik fényében.
Éppen ezért az utóbbi években egyre gyakrabban találkozom azzal a problémával, hogy bizalom hiányában nagyon sokan már el sem jutnak addig, hogy képesek legyenek valódi párkapcsolatot kialakítani. Próbálkozás persze rengeteg van, és eleinte sok új ismeretség ígéretesnek tűnik, de a legtöbb esetben viszonylag gyorsan megtörik a folyamat: elég egy-egy apró intő jel, egy nem tetsző reakció vagy vélemény, és
máris elpárolog az a megelőlegezett bizalom,
amely a kapcsolat folytatásához kellene.
Ma tehát a magány és a társas magány okoz szenvedést azoknak, akik eljutottak addig a pontig, hogy nem mernek igazán megnyílni – nem mutatják meg a környezetüknek az érzéseiket, és a gondolataik nagy részét is inkább megtartják maguknak. Ennek hátterében többnyire nagyon hasonló tapasztalatok állnak: túl sokszor élték meg, hogy akiket közel engedtek magukhoz, cserbenhagyták őket; hogy kiderült, őszintétlenek voltak a szavak, a gesztusok; hogy a korábbi szövetségesek végül ellenségekké váltak. Ha valaki már sok ilyen élményt szerzett, akkor egyre távolabb kerülhet attól, hogy higgyen benne: van még esély arra, hogy valós, mély emberi találkozások, szövetségek alakuljanak ki.”
(A szerző: Dr. Almási Kitti, pszichológus, író: Elárult bizalom )