NÖVEKEDÉS A MERCEDES-BENZNÉL

Összességében az értékesítésre a vámok és az erős piaci verseny is hatással volt.

A Mercedes-Benz Group 2025-ben összesen 2 160 000 személyautót és kishaszonjárművet értékesített, miközben a Mercedes-AMG márka 7%-os növekedést ért el, a G-osztály pedig történetének legjobb értékesítési évét produkálta.

A 2025-ös év legerősebb negyedéve a negyedik volt: 558 400 személyautó és kishaszonjármű került ügyfelekhez, ami 6%-os növekedést jelent a harmadik negyedévhez képest. A tisztán elektromos modellekre érkező megrendelések összességében emelkedtek, amit az új elektromos CLA és GLC, valamint az elektromos kishaszonjárművek iránti erős kereslet hajtott.

„2025-ben elindítottuk a Mercedes-Benz történetének eddigi legnagyobb termék- és technológiai bevezetési programját, amelynek középpontjában a legmodernebb elektromos hajtásrendszerek és intelligens szoftverek állnak. Az új CLA remekül példázza termékeink minőségét és innovációs tartalmát. És a java még hátravan: 2026-ban, 140 évvel az autó feltalálása után, változatlan elkötelezettséggel és csapatszellemben folytatjuk a programot, hogy a világ legvonzóbb autóit építsük” – emelte ki Ola Källenius, a Mercedes-Benz Group AG igazgatóságának elnöke.

A Mercedes-Benz Cars a negyedik negyedévben 459 400 személyautót szállított ki, minden régióban növelve értékesítéseit a harmadik negyedévhez képest. A 2025-ös évi összeladási darabszám eléri az 1,8 millió darabot: az európai stabil értékesítési teljesítmény mellett Dél-Amerikában 54%-os, az Öböl-menti államokban (GCC) 3%-os növekedést regisztráltak, miközben Kínában az értékesítés elmaradt az előző évitől. Az Egyesült Államokban 303 200 járművet adtak át ügyfeleknek (+1%), ugyanakkor a csoportszintű eladásokat a készletgazdálkodás tudatos szigorítása befolyásolta.

Összességében az értékesítésre a vámok és az erős piaci verseny is hatással volt.

„A CLA új generációjának kiemelkedően sikeres rajtját követően az új, teljesen elektromos GLC iránti kereslet szintén jelentősen felülmúlja várakozásainkat. Ezt a dinamikát az AMG történetének egyik legsikeresebb éve és a G-osztály eddigi legjobb értékesítése is jól mutatja. Mindez egyértelműen visszaigazolja termékeink vonzerejét” – mondta Mathias Geisen, a Mercedes-Benz Group AG marketing és értékesítésért felelős igazgatósági tagja.

2025-ben a Mercedes-Benz személyautó-eladásai számos európai piacon növekedtek, például Németországban (+1%, a smart kifutó modelljei nélkül számolva), Spanyolországban (+6%) és Lengyelországban (+6%), emellett olyan kulcspiacokon is bővültek, mint Dél-Amerika (+54%), Ausztrália (+10%), Törökország (+11%) és az Öböl-menti államok (+3%). Az Egyesült Államokban a vámok és az átgondolt készletgazdálkodás visszafogta a csoportszintű eladásokat, ugyanakkor az ügyfeleknek átadott járművek száma 1%-kal emelkedett. A Kínában tapasztalható éles versenyhelyzetben a Mercedes-Benz továbbra is a hosszútávú ügyfélértékre és a kiemelkedő termék- és technológiai élményre fókuszál; 2025-ben a vállalat megőrizte vezető piaci részesedését az 1 millió RMB feletti árszegmensben.

A felsőkategóriás modellek (Top-End Vehicles) értékesítése 2025-ben elérte a 268 000 darabot, ami a teljes eladás 15%-ának felel meg. A Mercedes‑AMG története egyik legjobb évét zárta: 145 000 performance-modell került ügyfelekhez (+7%), miközben a márka egy új dimenzió felé nyit az AMG.EA nagyteljesítményű elektromos architektúrára épülő, 2026-ban érkező Mercedes-AMG GT 4 ajtós coupé bevezetésével. A CONCEPT AMG GT XX technológiai program úttörő fejlesztéseivel már 2025-ben 25 különböző teljesítményrekordot állított fel.

A Mercedes-Benz terepjáró-ikonja, a G-osztály sikertörténete is folytatódott: 2025-ben minden idők legjobb értékesítési eredményét érte el, 49 700 darabot (+23%) szállítottak ki az ügyfeleknek, és az értékesítés minden kiemelt régióban növekedett. A tisztán elektromos G-osztály jelentősen hozzájárult ehhez az eredményhez, új ügyfélkört is megszólítva. A vásárlók további G-osztály-változatokra is számíthatnak, amelyek tovább bővítik a termékpalettát.

A Mercedes-Maybach 2025-ben is bizonyította létjogosultságát: nőtt az S-osztályon belüli részesedése, minden harmadik eladott S-osztály Mercedes-Maybach volt, Kínában pedig minden második. A vállalat január 29-én mutatja be az S-osztály történetének egyik legátfogóbb modellfrissítését, amelyet az év során a Mercedes-Maybach S-osztály és a GLS frissítése követ.

A negyedik negyedévben a tisztán elektromos (BEV) értékesítés 3%-kal nőtt az előző év azonos időszakához, és 18%-kal a harmadik negyedévhez képest, elsősorban az új elektromos CLA-nak köszönhetően. A plug-in hibrid (PHEV) modellek globális eladásai 2025-ben 9%-kal bővültek, így az év egészében 368 600 elektromos jármű (xEV) talált gazdára világszinten, összességében stabil volumennel. Európában a Mercedes-Benz személyautók történetük legmagasabb xEV-eladását érték el, 40%-os arányt képviselve a teljes értékesítésben. Számos piacon – többek között Franciaországban, Dániában, Indiában és Ausztráliában – minden korábbinál több tisztán elektromos járművet adtak el.

Az új, teljesen elektromos CLA iránti keresletet jelentősen erősítette, hogy a német „Auto Motor und Sport” szaklap történetének legjobb tesztautójaként értékelte, valamint elnyerte az Európai Év Autója zsűri „2026-os Év Autója” díját. A modell iránti kereslet ennek megfelelően meredeken emelkedik. A pozitív lendület a portfólió szélesebb körére is kiterjed: Európában már rendelhető a CLA Shooting Brake, az új, Magyarországon készülő, elektromos GLB, valamint a CLA nagy hatékonyságú, elektromos modelljei is, így az ügyfelek teljes választékot kapnak ebben a szegmensben. Az új elektromos GLC a müncheni IAA kiállításon tartotta világpremierjét, a rendelésállomány pedig már most 2026 második félévének nagy részére biztosítja a gyártási kapacitások lekötését.

A Mercedes-Benz személyautó-üzletága 2026-ban folytatja a vállalat történetének legnagyobb termék- és technológiai bevezetési programját.

A legfontosabb újdonságok közé tartozik az S-osztály, a GLE és a GLS jelentős modellfrissítése, az új elektromos GLC és a CLA Shooting Brake piaci bevezetése, az első, AMG elektromos architektúrára épülő szériamodell premierje, valamint az új elektromos C-osztály és az új GLA bemutatkozása. Az összes újdonság kiemelkedő ügyfélélményt kínál majd, az új Mercedes-Benz Operating System (MB.OS) intuitív digitális funkcióira és a „Welcome Home” érzetet nyújtó kényelemre és biztonságra építve.

Mercedes-Benz kishaszonjárművek

A Mercedes-Benz Vans eladásai negyedévről negyedévre emelkedtek, a negyedik negyedévben 99 000 darab járművet értékesített a márka, ami 18%-os növekedést jelent a harmadik negyedévhez képest. A teljes 2025-ös évben a Mercedes-Benz Vans 359 100 darabos értékesítési volument ért el egy rendkívül kiélezett piaci környezetben. A német piacon a Mercedes-Benz Vansnek sikerült az előző évi szinten tartania eladásait.​

Az elektromos kishaszonjárművek (eVans) értékesítése 2025-ben 46%-kal nőtt, így az elektromos modellek aránya globálisan elérte a 8%-ot, Európában pedig a 11%-ot a teljes éves volumenben. A fejlődés mögött elsősorban az elektromos kishaszonjármű-portfólió teljes körű rendelkezésre állása áll, ami egyértelműen bizonyítja, hogy a Mercedes-Benz elektromos kishaszonjárművei jól illeszkednek az ügyfelek igényeihez.​

2025-ben a Sprinter 30. évfordulóját ünnepelte, és továbbra is egy teljes járműkategória névadójaként szolgál. Októberben a Mercedes-Benz Vans először mutatta meg, hogyan fogja ismét újradefiniálni a haszonjármű-szegmenst. Emellett világpremierjén, március 10-én a Mercedes-Benz Vans VLE, az új, prémium, tisztán elektromos, prémium buszlimuzin a saját szegmensét is újraértelmezi majd, amely az új, moduláris és rendkívül rugalmas kishaszonjármű-architektúrára épül.​

„Egy rendkívül dinamikus és volatilis piaci környezetben is erős értékesítési teljesítménnyel zártuk az évet, amit elsősorban erős termékportfóliónknak köszönhetünk. Őszinte köszönettel tartozunk ügyfeleinknek a márkánk iránt tanúsított bizalmukért és hűségükért. Már nagyon várjuk 2026-ot, amikor új korszakot nyitunk a Mercedes-Benz Vans történetében: bemutatjuk az új, tisztán elektromos VLE-t, amely teljesen újradefiniálja a buszlimuzin-szegmenst” – mondta el Sagree Sardien, a Mercedes-Benz Vans értékesítési és marketingvezetője.​
( onBRANDS)