FEL ADNÁ A LECKÉT A GEELY TANULMÁNYAUTÓJA

A Geely várakozásai szerint új mércét állít majd a terepképességek terén.

A Geely eddig csak prémium márkáin keresztül (pl. Volvo, Lotus, Lynk & Co, Polestar) volt jelen Európában, így a zászlóshajó Geely márka sokak számára ismeretlen volt, az elmúlt hetekben azonban nem csak arról érkezett hír, hogy néhány héten belül nyílnak az első magyarországi márkakereskedések és szervizek, hanem bemutatásra került a két debütáló modell, a STARRAY EM-i plug-in hibrid közepes méretű SUV jelenleg és az E5 tisztán elektromos közepes méretű SUV. Közben kijöttek a Geely árai.

Az autógyártó bejelentette a világ legnépszerűbb kisautója, a tisztán elektromos Geely E2 idei hazai bemutatását is, nemrég ugyanakkor egy a hardcore teperjárózás szerelmeseinek szívét is megdobogató tanulmányról is érkeztek új hírek a márka háza tájáról: az először alig egy éve, a tavalyi Shanghai Autószalonon leleplezett, mesterséges intelligencia által vezérelt új energiás SUV-ról, amely

a Geely várakozásai szerint új mércét állít majd a terepképességek terén,

nemrégiben új, tesztelés közben készült fotók láttak napvilágot, jelezve, hogy az autógyártó nem csupán tanulmányautóként tekint a modellre, hanem hamarosan sorozatgyártásba küldeni tervezett offroaderről van szó. 

A Geely új energiás terepjárója

az autógyártó ígérete szerint a világ első olyan SUV-ja lesz,

amely zökkenőmentesen képes váltani az első-, hátsó- és összkerékhajtás, valamint a tisztán elektromos, hibrid és hatótávnövelős üzemmódok között, miközben a technológiaközpontú és robusztus SUV-ként jellemzett Geely Galaxy Cruiser tanulmány mesterséges intelligencia vezérelt összkerékhajtási rendszere a városi utcáktól a kemény terepviszonyokig mindenhol megfelelő teljesítményt nyújt.

A részletek azonban nem merülnek ki ennyiben: a mesterséges intelligencia alapú digitalis futómű révén a Geely Galax Cruiser koncepció a kerekek elfordulása segítségével képes „rákjárásra” (oldalazó haladásra), helyben megfordulásra, defektes kerékkel való haladásra, sőt autonóm driftelésre is.

A Geely emellett az iparágban elsőként alkalmazott

járműbe épített szonár és vízradar

segítségével lehetővé teszi, hogy a Galaxy Cruiser biztonságosan a vízen lebegjen akár két órán át, több mint 8,5 km/h (4,6 csomó) utazósebességgel. A sztenderd országúti haladáskor az autó gázlómélysége meghaladja a 800 millimétert amely ugyancsak kimagasló értéknek számít.

A Galaxy Cruiserben a Geely új, házon belül fejlesztett és Golden Short Blade Battery névre keresztelt akkumulátora kapott helyet, amely szabadalmaztatott, golyóálló anyagokat és bevonatokat alkalmaz a deformáció, a tűz és a robbanás megelőzésére. (A pár héten belül a magyarországi márkakereskedésekbe megérkező Geely STARRAY EM-i és E5 közepes méretű SUV-okban ugyancsak az iparági átlagnál hatszor szigorúbb tesztelésnek alávetett Short Blade Battery kerül alkalmazásra: a 72 órás sós vízbe mártás, a nagy magasságból történő leejtés, a nagy sebességű oldalsó ütközés, az akkumulátoron való úthengerrel áthajtás, a szögekkel átszúrás, a lefagyasztás, a felgyújtás és a rálövés mind a tesztek részét képezte, mielőtt az akkumulátor sorozatgyártásba került.)

A Geely saját műhold flottájának köszönhetően a Galaxy Cruiser tanulmány esetében a fejlett műholdas kapcsolat biztosítja, hogy a jármű még távoli területeken is megbízhatóan kapcsolatban maradjon, fejlett biztonsági rendszereit pedig a világ legnagyobb független biztonsági laboratóriuma, a Geely Global Safety Center fejlesztette.

A „teljes körű MI” technológiával kombinálva a Galaxy Cruiser jól példázza a Geely biztonság iránti elkötelezettségét azáltal, hogy „öt úttörő biztonsági megoldást” alkalmaz: nincs irányíthatóság-vesztés, nincs öngyulladás, nincs kapcsolatvesztés, nincs ütközés, és nincs elsüllyedés.

A keleti esztétika és a modern technológia harmóniája

A Galaxy Cruiser formaterve a

hagyományos kínai elemek és a futurisztikus innováció mesteri ötvözete.

A dizájnerek elmondása szerint az „armilláris gömb” (egy ókori eredetű, egymásba illeszkedő fémgyűrűkből álló csillagászati modell, amely a mennyei szférát, az égi hosszúsági és szélességi köröket, valamint az égitestek, a Nap és a csillagok mozgását szemlélteti) által inspirált első fényszórók az ősi bölcsességet testesítik meg, míg a hátsó lámpák a kínai mítoszok Mennyei Palotájának égi szépségét idézik, amelyről a Tiangong űrállomás kapta a nevét. Az autó belterében helyet kapó terepvezérlő konzol egy jacht kormánykerekére emlékeztet, fejet hajtva az Ming dinasztia tengeri felfedezői előtt. Ennek a kínai kultúrában gyökerező designfilozófiának az eredményeképp egy olyan jármű született, amely amely egyszerre ragadja meg a szemlélő tekintetét vizuálisan miközben mély rejtett jelentéssel bír, azt üzenve, hogy az autó a világ legtávolabbi szegleteinek felfedezésére született.

A Galaxy Cruiser középpontjában a Geely „Full-domain AI” technológiája áll, amely a világ első olyan járművévé teszi, amely „minden helyzetben, minden terepen és minden energiaforrással” aktív módváltásra képes. Ez az AI-vezérelt rendszer zökkenőmentesen vált a tisztán elektromos, hibrid és hatótávnövelős üzemmódok között, alkalmazkodva a különböző vezetési helyzetekhez és terepviszonyokhoz. Az intelligens négykerék-meghajtási funkció automatikusan állítja a hajtást első-, hátsó- vagy összkerékhajtásra, biztosítva az optimális teljesítményt bármilyen körülmények között.

A Galaxy Cruiser a Geely végső biztonság iránti elkötelezettségét példázza, öt úttörő biztonsági funkcióval:

  • nincs irányításvesztés
  • nincs öngyulladás
  • nincs kapcsolatvesztés
  • nincs ütközés
  • nincs elsüllyedés

Ezen felül a Geely Galaxy Cruiser további fejlett technológiákat alkalmaz a maximális biztonság érdekében:

Mesterséges intelligencia vezérelt digitális futómű és alváz: olyan fejlett funkciókkal felszerelve, mint a „rákjárás” (oldalazó haladás), a helyben fordulás, a defektes gumival történő vezetés, valamint a „vezető nélküli” drift, ez az alváz új mércét állít fel a 80 km/órás jávorszarvasteszt rekordjával.

Short Blade Battery: a golyóálló bevonattal és védőanyagokkal ellátott akkumulátor védelmet biztosít deformáció, tűz és robbanás ellen.

Saját műholdas hálózat: a Geely folyamatosan bővülő saját műholdas hálózata globális kommunikációt biztosít még távoli területeken is, és a vállalat idén további műholdak indítását tervezi.

Gázlóképesség: a gázlóradar és a fedélzeti szonár segítségével a Galaxy Cruiser könnyedén navigál vízben, 8,5 km/h-t (4,6 csomót) meghaladó haladási sebességgel, 800 mm-es gázlómélységgel, valamint akár 2 órás folyamatos lebegési képességgel.

Akadályelkerülés: A G-AES univerzális, folyamatos automatikus akadályelkerülő technológia révén a műholdas távérzékelés és a drónos felderítés segítségével a jármű szakértő módon kerüli el a veszélyeket, biztosítva a biztonságos terepjáró kalandokat.

„Az autóipari innováció csúcsát képviselő Galaxy Cruiser tanulmány jól illusztrálja, hogy az iparág egyik vezető innovátoraként a Geely továbbra is feszegeti a határokat, olyan járműveket kínálva, amelyek nem csupán teljesítményükben és a biztonság egyedülálló szintje tekintetében kiemelkedőek hanem a többezeréves kulturális hagyományok folytonosságát is képviselik. A Galaxy Cruiser több mint egy autó – híd a hagyomány és a jövő között, amely megtestesíti a Geely küldetését: újradefiniálni a mobilitást világszerte. Mindenközben hitem szerint rendkívül inspiráló, hogy a világ jelenleg legfejlettebb offroaderének ígérkező tanulmányautójában helyet kapó technológiák, például az ikonikus Short Blade Battery helyet kapnak az olyan a családok millióit a a jövőben a mindennapokban szolgáló modellekben is, mint a heteken belül Magyarországon is rendelhető STARRAY EM-i és E5 családi SUV-ok.” – fogalmaz Varga Zsombor, a Geely Auto Central and Estern Europe regionális marketing vezetője.

Izgalmas hír, hogy a brit AutoExpress forrásai szerint a Geely Galaxy Concept sorozatgyártásra érett változata Geely Galaxy Battleship néven már 2028-ban megjelenhet az Egyesült Királyságban, és néhány új, havas/jeges körülmények közötti tesztelés során készült ígéretes fotót is közöltek a modellről. Az autó magyarországi forgalmazásáról egyelőre nem érkezett hír.
( onBRANDS )