NŐI FELSŐVEZETŐK ÁLLNAK KI A ROMA ESÉLYEGYENLŐSÉG MELLETT

Magyarország legnagyobb kisebbsége a roma közösség.

A tehetség egyenlően oszlik el a társadalmunkban: minden településen és mindenféle anyagi, társadalmi helyzetű családban élnek tehetséges fiatalok. A lehetőségekhez való hozzáférés viszont sajnos koránt sem ennyire széleskörű.

Erre a strukturális problémára hívja fel a figyelmet a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) kampánya az április 8-ai  Roma Kultúra Nemzetközi Napja alkalmából.

A kezdeményezés mögé kilenc olyan női felsővezető állt, akik mind fontosnak tartják a saját munkájukban és társadalmi szinten is azt, hogy a tehetség kibontakozása ne függjön attól, hogy milyen társadalmi rétegbe születünk. A kampány szakmai hitelességét pedig a HBLF által alapított Romaster Alapítvány is megalapozza. A kezdeményezés a Romani Designnal partnerségben valósul meg, mely szintén hisz abban, hogy a tehetség felismerése és támogatása nemcsak társadalmi, hanem gazdasági érdek is.

Magyarország legnagyobb kisebbsége a roma közösség,

mégis alig találkozunk roma vezetőkkel a gazdasági szférában. Fontos kiemelni, hogy ez

nem a tehetség hiányára, hanem a társadalmi mobilitás korlátaira utal.

Ezért jött létre a HBLF-Romaster alapítvány, ami az üzleti szektorral összefogásban segíti a roma fiatalok hozzáférését a felsőoktatáshoz és megteremti azokat a feltételeket, amelyeknek köszönhetően az esélyegyenlőség nem egy hangzatos jelszóvá, hanem valódi cselekedetekké válik.

A hazai adatok alapján elmondható:

  • A roma foglalkoztatottság kb. 45,9%, míg a teljes népességet tekintve ez 77,9%.
  • A roma nők foglalkoztatottsága különösen alacsony: kb. 34%.
  • A roma fiatalok közel 40%-a nem dolgozik és nem tanul (NEET).
  • A roma felnőttek mindössze 3,3%-a rendelkezik felsőfokú végzettséggel.
  • A roma munkavállalók csak kb. 7%-a dolgozik fehérgalléros munkában.

Ezek a különbségek nem egyéni döntések sorozataként, hanem egymást erősítő strukturális hátrányok eredményeként értelmezhetők: az oktatáshoz való hozzáférés, társadalmi tőke, kapcsolati hálók és intézményi gyakorlatok együttesen alakítják a karrierutakat. A HBLF által alapított HBLF-Romaster Alapítvány célja, hogy segítsen a tehetséges roma származású fiataloknak és felhívja a figyelmet arra, hogy a lehetőség mindenkit egyformán megillet.

„Női vezetőként sokan közülünk megtapasztaltuk már, milyen kisebbségben lenni az üzleti világban. Talán éppen ezért érezzük különösen fontosnak, hogy kiálljunk egy olyan társadalmi ügy mellett, amely mások számára is esélyt és lehetőséget teremt. Befolyásos vezetőként felelősségünk, hogy visszaadjunk a társadalomnak és utat mutassunk azoknak a fiataloknak, akikben ott van a tehetség. Úgy gondolom, hogy ha a lehetőség és a tehetség találkoznak, akkor a jövő valóban mindenkié.” – mondta Istenesné Solti Andrea a HBLF elnöke.

“Számunkra a Romani Design nem elsősorban a láthatóságról szól, hanem arról, hogy kik formálják a jövőt, és milyen értékeket képviselnek. Aki Romani Designt visel, egy olyan szemlélet mellett tesz látható gesztust, amely a tehetséget, a méltóságot, a kulturális értékeket és a társadalmi felelősségvállalást egyszerre tartja fontosnak.” – mondta Varga Erika a Romani Design alapítója és művészeti vezetője.

A kampány egyik kulcsfontosságú eleme, hogy a vezetői réteg aktív alakítója is lehet ezeknek a folyamatoknak. Ezt az is mutatja, hogy olyan női vezetők álltak a társadalmi kampány mellé, mint

Blaskó Nikolett (Ügyvezető és alapító ACG Reklámügynökség),
Bodó Teodóra (kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgató Magyarországon és az Adria régióban, Bosch csoport),
Hegedűs Éva (Elnök-vezérigazgató, Gránit Bank Nyrt.),
Heiszler Gabriella (Elnök-ügyvezető igazgató SPAR Magyarország),
Istenesné Solti Andrea (Elnök, HBLF),
Jamniczky Tímea (Vezérigazgató, JCDecaux Hungary),
Juvancz Beáta (Ügyvezető igazgató BlackRock Magyarország),
Kende-Hofherr Krisztina (kommunikációs szakember, MVÜK Női Üzleti Klub Igazgató), Makádi Zsófia (Ügyvezető igazgató Romaster Alapítvány),
Pais Mónika  (Vezérigazgató, Diageo Zrt.).

Ezenkívül a Romani és Rekavago magyar márkák, illetve az ACG ügynökség, a Bobbi Brown és a Jean Louis David nemzetközi márka is aktív szerepet vállaltak a kampány kreatív megvalósításában. A kampány üzenetét az április 8. és 30. között megszervezett ruhakiállítás is támogatja, melyet a Pullman Hotelben tud majd megtekinteni bárki.

A HBLF 2007-ben hívta életre a  ROMASTER tehetséggondozó programot, majd 2010-ben a HBLF-ROMASTER Alapítványt. A program mentoráláson, vállalati kapcsolatokon és hosszú távú támogatáson keresztül igyekszik csökkenteni azokat a strukturális akadályokat, amelyek a társadalmi mobilitást korlátozzák.

A mostani kampány rávilágít arra, hogy hogyan válhat rendszerszintű a lehetőségekhez való hozzáférés és hogy miként tehetünk egyénileg és vállalati szinten  is azért, hogy egy nap, ez a szemlélet váljon általánossá. A kezdeményezés arra hívja fel a figyelmet, hogy a társadalmi mobilitás nem egyetlen intézmény vagy szereplő felelőssége,  ugyanakkor az üzleti szférának vitathatatlan  szerepe van abban, hogy a támogassa a tehetség és a lehetőség találkozását.
( onBRANDS )