A VILÁG TOP5 AUTÓGYÁRTÓJA KÖZÉ IGYEKSZIK A GEELY

Egyre erősödik a verseny a már meglévő globális riválisok között.

A Geely Holding mára több mint 100 országban jelenlévő kínai autógyártó, amely az elmúlt években dinamikus növekedést mutatott be az iparági szereplők között, és immár a nyolcadik helyen áll az autógyártó csoportok globális rangsorában, éves szinten mintegy 4,1 millió darabos értékesítéssel.

A vállalatcsoporthoz olyan márkák tartoznak, mint a Geely Auto által jegyzett Geely, Zeekr, Lynk & Co, vagy épp a Volvo, a Lotus, a Polestar, a LEVC, a Farizon és a Proton.

A Geely márkával is közel 20 európai piacon, így Magyarországon is elérhető autógyártó ugyanakkor még ennél is ambíciózusabb célokat fogalmazott meg:

2030-ra, azaz négy éven belül évi 6,5 milliós globális értékesítéssel számol,

és legalább három helyet előrelépve a TOP5 globális autógyártó csoport között szerepelne.

A Geely Holding 2025-ben 26%-al, 4.116.321 darabra növelte globális értékesítéseit, amelyből az új energiával hajtott járművek (plug-in hibrid és tisztán elektromos autók) 58%-os bővülést jelentő 2.293.099 darabot tettek ki, arányuk így a csoport értékesítésében elérte az 56%-ot. Ezzel a Geely Holding nem csupán a világ nyolcadik legnagyobb autógyártójának, hanem a világ második legnagyobb új energiás autógyártójának is bizonyult. Mindezek fényében nem is tűnik túl nagyratörőnek a csoport célkitűzése, miszerint a világszintű értékesítéseit 4 év alatt további közel 60%-al növelve elérje a 6,5 milliós célszámot, amelynek a vállalat várakozásai szerint egyharmadát tehetik ki a Kínán kívüli eladások.

A vállalat zászlóshajó márkája, az immáron Magyarországra is megérkezett Geely mellett a Zeekr és Lynk & Co prémium márkákat összefogó Geely Auto Group ugyan önálló alegységként működik a holdingon belül, ám az elmúlt években a csoportszintű szinergiák kihasználása érdekében felerősödött a technológiai transzferen és a K+F tevékenység összehangolásán is túlmutató együttműködés a részegységek között, ennek fényében jelentették be a napokban azt is, hogy a Volvo európai gyáraiban készülnek majd a kontinens piacaira szánt Geely modellek, míg a Lynk & Co márkát Európában a Volvo forgalmazza majd.

“A Geely Csoportnak fel kell karolnia minden együttműködési lehetőséget a geopolitikai feszültségek és a globalizáció korszakának lezárulása közepette. A globális autóipari túlkapacitás súlyos problémát jelent. Úgy gondolom, hogy a megoldás a Geely és a Volvo számára az, hogy közös kapacitásainkat használjuk fel a fejlődéshez.” – fogalmazott Li Shufu, a Geely alapítója és elnöke a Geely által követni tervezett lokalizált gyártási stratégia kapcsán.

Hakan Samuelsson, a Volvo vezérigazgatója rámutatott: “A Volvo elegendő szabad kapacitással rendelkezik európai üzemeiben Svédországban, Belgiumban és Szlovákiában, hogy megossza azt a Geely Auto portfóliójába tartozó márkákkal. Várakozásaink szerint az Európai Unió által a Kínában gyártott elektromos járművekre kivetett magasabb vámok hosszabb ideig érvényben maradnak majd, amely újabb érvként szolgál a lokális gyártás mellett, amely ráadásul felértékeli a mainál érdemileg több a csoporton belül használt közös alkatrész és modul alkalmazásában rejlő lehetőségeket is.”

A Geely Holding mindezeken felül a Mercedes-Benz legnagyobb egyéni részvényese 9,7%-os részesedéssel, de 50%-os tulajdonrésze vagy a Smartban és  17%-os tulajdoni hányaddal rendelkezik az Aston Martin Lagondában is. Ezeken felül Geely több gyártóval tart fenn technológiai, K+F vagy épp gyártási együttműködést, ilyen például a dél-amerikai piackokat célzó együttműködés a Renault csoporttal ahol a Geely padlólemezeire épülő autók fejlesztése és gyártása a cél.

„A globalizáció véget ért, miközben a gazdasági regionalizáció trendjét látjuk. Erősítenünk kell az összes kapcsolatot a testvérvállalatok között, és ha van lehetőség együttműködésre vagy szinergiára, természetesen üdvözöljük és felkaroljuk azokat.” – mutatott rá Li Shufu.

Önmagában a Geely Auto is több mint 50 000 embert foglalkoztat, 12 gyárat és 5 globális K+F központot működtet Hangzhouban, Ningbóban, Göteborgban, Coventryben és Frankfurtban, emellett 5 globális formatervezési stúdióval is rendelkezik Sanghajban, Ningbóban, Göteborgban, Milánóban és Coventryben, összesen több mint 1000 munkavállalóval. A Geely Holding legsikeresebb alegységeként működő Geely Auto tavaly nem kevesebb, mint 3,02 (Geely, Zeekr és Lynk & CO márkájú) autót értékesített világszerte, ami 39%-os éves növekedést jelent. Ebből 1.687.787 darab volt új energiás, azaz hálózatról tölthető, plug-in hibrid elektromos vagy akkumulátoros elektromos jármű, ami 90%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Az idei év első negyedévét történelmi rekord értékesítéssel záró Geely Auto célja, hogy 2026-ban 14 százalékkal, 3,5 millió járműre növelje globális eladásait, amiből 750.000 darabot, azaz több mint 20%-ot tehetnek ki a Kínán kívüli értékesítések.

A Geely Holding 2030-ra világszinten több mint 6,5 millió jármű értékesítését tűzte ki célul, azzal a szándékkal, hogy a világ öt legnagyobb autógyártója közé kerüljön

az egyre erősödő versenyben a már meglévő globális riválisokkal szemben. Ennek a mennyiségnek egyharmada, azaz több mint 2,15 millió új autó értékesítése a Kínán kívüli eladásokból származik majd a vállalat várakozása szerint, így a csoport éves bevétele meghaladhatja majd az 1 billió jüant (143,62 milliárd dollárt).

Ebben az olyan

különösen gyorsan növekvő globális piacok mellett

mint Délkelet-Ázsia és Latin-Amerika, vagy a feltörekvő piacnak számító Afrika, a Geely fontos szerepet szán Európának is, ahol a csoport patinás prémium márkái, a Volvo, a Lotus és a Polestar révén már évtiezedek óta jelen van. Terjeszkedési stratégiája részeként a Geely új energiajármű-architektúrákat tervez fejleszteni az A-tól E-osztályig terjedő modellekhez, azzal a céllal, hogy lerövidítse a kutatás-fejlesztési ciklusokat és modellenként több mint 30%-kal csökkentse az átlagos gyártási költségeket. 

Komoly célok Európában

A kínai Geely Auto európai technológiai központja 2027-re meg kívánja duplázni az általa kezelt járműprojektek számát, miközben az autógyártó fokozza erőfeszítéseit a régióban való verseny érdekében. Ebben komoly szerepet kap a vállalat márkái közötti szinergialehetőségek kihasználása és a csoportszintű működés áramvonalasítása a hatékonyság további növelése és a költségek csökkentésének érdekében. Ez nem csupán a Geely Auto-n, hanem a teljes Geely Holdingon (beleértve egyebek mellett a Volvót, a Lotust és a Polestart) belüli szorosabb integrációt jelent majd a fejlesztési és gyártási tevékenység tekintetében egyaránt. Az európai technológiai központ mérnöki támogatást nyújt majd a Geely, a  Zeekr, és a Lynk & Co márkák számára, annak érdekében, hogy a kínai és a globális (közöttük kiemelten az európai) piacokon történő termékbevezetések közötti időeltolódást kevesebb mint hat hónapra csökkentsék. A Geely Auto egyébiránt 2013 óta tart fenn európai kutatás-fejlesztési jelenlétet, göteborgi központja olyan egymást követő neveken működött, mint a China Euro Vehicle Technology (CEVT) és a Zeekr Technology Europe, egy kisebb frankfurti egységgel együtt, amelyek most a Geely Tech Europe égisze alatt egyesülnek és optimalizálják tevékenységüket.
( onBRANDS )