HARMADIK ÉVE VEZETIK A PRÉMIUM SZEMÉLYAUTÓK ELADÁSÁT

Évet értékelt a Mercedes-Benz Hungária és a Mercedes-Benz Manufacturing.

A Mercedes-Benz Hungária 108 milliárd forint árbevétellel zárta az elmúlt évet, ami 7 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Különösen jól eredményt ért el a személyautó üzletág, 4018 Magyarországon regisztrált autóval.

Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy 2015-höz képest az eladott személyautók darabszáma 2018-ra több mint a duplájára nőtt. A bővülő értékesítési hálózatnak valamint a széles modellkínálatnak köszönhetően pedig már

harmadik éve állnak első helyen a prémium személyautók eladásában Magyarországon.

A legnagyobb számban értékesített Mercedes-Benz modell 506 darabbal a GLC volt. Kiemelkedő, 69 százalékos növekedést produkált az AMG modellportfolió 410 eladott darabbal. A kategóriák szintjén a városi terepjárók hozták a legnagyobb növekedést, 46 százalékkal több SUV-t adtak el tavaly, mint egy évvel korábban. Az ügyvezető a 2018-as év fontos eredményei között említette azt is, hogy a magyar gyártású kompakt autók az idehaza eladott személyautók mintegy negyedét tették ki.

Az elmúlt évek trendjeihez igazodva jól teljesítettek a kishaszonjármű és nagyhaszonjármű üzletágak is. A kishaszonjárművek szinte minden modelljéből többet értékesítettek, mint 2017-ben – összesen 1189 darabot.  Az újonnan bevezetett X-osztály jól szerepelt tavalyi, első teljes évében a magyar piacon, 259 darabot adtak el ebből a modellből. Nagyhaszonjárműből 609 darabot adtak el 2018-ban, ezzel 10% piacrészesedést szerzett a Mercedes-Benz. Az idei év újdonsága ebben az üzletágban a tavaly bemutatott Actros volt.

A Mercedes-Benz személyautók tulajdonosait 23, a kishaszonjárművekét 27 szervizponton szolgálják ki. 2018-ban több Mercedes-Benz márkakereskedés is megújult, és tavaly adták át a Budaörsön 3,5 milliárd forintos beruházással felépült létesítményt is, amely jelenleg a világ egyik legmodernebb Mercedes-Benz márkakereskedése. A márkakereskedői hálózatban 18 helyen a személyautók, 13 helyen pedig a kishaszonjárművek értékesítésével foglalkoznak. A teljes hálózatban 2018-ban összesen 1300 főt foglalkoztattak, ami több mint 8 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

A Mercedes-Benz Hungária 2019-ben is kétszámjegyű növekedést tervez a személyautók értékesítése terén,

melyhez az alábbi új, illetve megújuló modellek is hozzájárulnak:

Mercedes-AMG A 35
A-osztály Limuzin
GLE
B-osztály
Mercedes-AMG GT C Roadster, GT Coupé (ráncfelvarrott)
CLA (Magyarországon gyártott modell)
EQC (a teljesen elektromos EQ család első Mercedes-Benz tagja)
GLC and GLC Coupé (ráncfelvarrott)
Mercedes-AMG GLC és Mercedes-AMG GLC Coupé (ráncfelvarrott)
GLS
Mercedes-AMG CLA és Mercedes-AMG CLA Shooting Brake
Mercedes-AMG GLE
CLA Shooting Brake
GLB

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Magyarország meghatározó vállalata, a magyar gazdaság egyik fontos szereplője és egyik legnagyobb foglalkoztatója. Az autógyártó a tavalyi üzleti évben ismét több mint 190 ezer darab gépkocsit gyártotttöbb mint 3,5 milliárd eurós nettó árbevételt érve el.

Azonban nem csak az árbevétel és a gyártási adatok miatt volt fontos a tavalyi év. 2018-ban megkezdődött a kompakt autók új generációjának gyártása Kecskeméten a megújult A-osztállyal. Egymilliárd eurós beruházás keretében bővül a meglévő gyáregység, így további kb. 2500 új munkahely jön létre. Az ünnepélyes alapkőletételre 2018 júniusában került sor.

2018-ban a Mercedes-Benz kecskeméti gyára elérte az egymilliós gyártási darabszámot: a gyártósorról legördülő egymilliomodik autó egy új A-osztály volt. A vállalat eredményei nemcsak a termelési számokról szólnak, hanem a kecskeméti gyár dolgozóinak elhivatott, minőségi munkájáról is. A vállalat munkatársai 2012 óta folyamatosan állítanak elő világszínvonalú autókat. Ennek köszönhetőek azok a rangos nemzetközi minőségi elismerések, amelyeket a kizárólag Magyarországon készülő Mercedes-Benz CLA kapott a tavalyi év folyamán két meghatározó piacról.

A vállalat számára 2018-ban is stratégiai kérdés volt a felnövekvő generációk képzése. Szeptemberben megnyitotta kapuit a Mercedes-Benz Academy Kecskemét, ahol a legmodernebb technológiák felhasználásával készítik fel a jövő járműipari szakembereit.
( onBRANDS )