INDUL MAGYARORSZÁG ELSŐ, HIVATALOS E-SPORT LIGÁJA

A Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság első évadának összdíjazása 15 millió forint.

A mai naptól lehet nevezni a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságra, Magyarország első e-sport ligájára az ESL weboldalán.

Az első szezon küzdelmei 15 millió forintért zajlanak.

A bajnokság célja, hogy támogassa, segítse a már meglévő és még most alakuló hazai e-sport csapatokat a fejlődésben anyagilag és szakmailag egyaránt.

Az MNEB a Magyar E-sport Szövetség hivatalos versenye, de a bajnokság szervezésében és lebonyolításában közreműködik a GameStar videojáték magazin, a PlayIT szervezőcsapata, az ESL, mint a világ legnagyobb e-sport versenyszervezője, valamint az Esport1.hu, hazánk első számú e-sport hírportálja. A nemzeti liga mellett nem kisebb támogatók tették le a voksukat, mint a Telekom, a Red Bull és a Konzolvilág.

A versenyjátékok közül kettővel már a V4 Future Sports Festival során is találkozhattak az e-sport iránt érdeklődők: a League of Legends és a CS:GO mellett azonban ezúttal a Rainbow Six: Siege, mint csapat alapú taktikai akciójáték, a Hearthstone, mint e-sport kártyajáték, valamint az elmúlt másfél évben az e-sport piacra berobbanó Battle Royale műfaj képviselője, a PlayerUnknown’s Battlegrounds lesz. A hatodik játékot a Szövetség később jelenti majd be.

Az őszi időszakban a nyílt selejtezőké a főszerep, melynek döntőinek az őszi PlayIT ad majd otthont. A selejtezők legjobb csapatai és játékosai kvalifikálják magukat a bajnokság első szezonjába, ahol jövő januártól, hétről-hétre megküzdenek majd egymással, hasonlóan a hagyományos sportok bajnoki rendszeréhez.

“Hiszünk abban, hogy a hazai e-sport fejlődésében úttörő szerepet vállal a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság, amely folyamatos megjelenést biztosít mind a játékosoknak, mind a támogatóknak.” – mondta Biró Balázs, a Magyar E-sport Szövetség elnöke.

“Az ESL és a HUNESZ alapítóinak kapcsolata évekre nyúlik vissza, közösen építjük a magyar e-sportot már 2014 óta. Az MNEB óriási lépés Magyarországnak és büszke vagyok arra, hogy mi is részesei lehetünk.” – mondta Martin Kadinov, az ESL dél-kelet-európai régiós e-sport menedzsere.

“A PlayIT már a kezdetektől fogva támogatta a magyar e-sport ügyét, nem volt olyan alkalom, hogy ne lett volna valamilyen e-sport verseny a rendezvényeinken. Örülök, hogy az MNEB döntői is nálunk zajlanak majd.” – mondta Csanda Gergely, a PlayIT-et szervező MEEX Agent ügyvezető, tulajdonosa.

“A GameStar már egy ideje nagy érdeklődéssel követi a hazai e-sport életet, az MNEB pedig kiváló lehetőség a számunkra, hogy támogassuk azt és segítsünk az iparág népszerűsítésében és megértésében.“ – mondta Horváth Péter, a GameStar online lapigazgatója.

“Mint a legnagyobb hazai, e-sporttal foglalkozó hírportál, kötelességünk minden olyan kezdeményezést támogatni, amely előre viszi a magyar e-sportot. Az MNEB előtt nagy jövő áll, mi pedig szeretnénk a részesei lenni és a lehető legkiválóbb szakmai hátteret biztosítani.” – mondta Czupy Dániel, az Esport1.hu ügyvezetője.

A Magyar E-sport Szövetség a Magyar Nemzeti E-sport Bajnoksággal hosszú távú célul tűzte ki maga elé, hogy a résztvevő csapatok hivatalos szervezetekbe tömörüljenek, ezért az első, hároméves ciklus végét követően csak azok az alakulatok vehetnek majd részt a ligában, akik hivatalos jogi személyiséggel rendelkeznek.
(onBRAND)