TULAJDONOST VÁLT A CENTRÁL KÁVÉHÁZ

Az új tulajdonosok várakozással tekintenek a jövőbe, mely a hagyományokra épülő megújulást rejti magában.

Közel 20 év után nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakembergárda veszi át a Centrál Kávéházat.

A szakembercsoport számára, akik Budapest egyik kiemelt beruházásának, a high-end luxury kategóriájú Matild palota tulajdonosi körének nemzetközi tapasztalatait hozzák magukkal, hatalmas büszkeséget és örömet jelent a megszületett megállapodás.

A következő időszak lehetőséget ad szerepet vállalni egy 131 éves legenda újragondolásában,

amelynek keretében számos, a múlt értékeit őrző és tiszteletben tartó, de a kor elvárásainak megfelelő fejlesztés várható. A vezetők új szakmai stáb bevonásával, olyan koncepciót alkottak, amellyel a legmagasabb szintre emelhetik a hagyományos, történelmi kávéházak életstílusából fakadó értékeket.

A Somody Imre által 1997-ben vásárolt kávéházat a felújítást követően, 2000-ben nyitották meg újra. A magas színvonalú vendéglátás mindvégig a kávéház védjegye maradt, egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a gasztronómiai minőségre, továbbá a nemzetközi közönség kiszolgálására.

Az új stáb a kávéház előző tulajdonosa által megalapozott hírnévre épít, és a mai trendeknek megfelelő újításokkal fűszerezve kívánja a Centrál Kávéházat ismét Budapest meghatározó város-, kultúr, valamint gasztrotörténeti helyszínévé tenni.

“Életem leghosszabb “projektje” fejeződött ezzel be. A csodálatos élmények, barátságok, események örökre emlékezetemben maradnak.” – többek között ezt írta Somdy Imre a facebook oldalán.
(onBRAND)