FENNÁLLÁSÁNAK 30. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLI AZ OGILVY BUDAPEST

Az Ogilvy képes maradt a változásra, a folyamatos megújulásra és a trendek követésére.

Az Ogilvy – akkor még Ogilvy & Mather néven – 1988-ban kezdte meg működését Budapesten. Az akkor még néhány tízfős vállalat mára a Geometry cégcsoport részeként mintegy 80 munkavállalót foglalkoztató, a marketingkommunikációs szakmai sokféle területét lefedő ügynökséggé nőtte ki magát.

A vállalat az elmúlt három évtizedben a piac jelentős változásai ellenére is meg tudta őrizni stabilitását és profitabilitását.

Ebben jelentős szerepe volt annak, hogy az Ogilvy képes maradt a változásra, a folyamatos megújulásra és a trendek követésére. Ez nagyban köszönhető a David Ogilvy által megalkotott big ideaLTM módszertannak, amely a mai digitális világban is kiválóan alkalmazható.

“A 30. évforduló alkalmából szervezett kiállításon olyan, nemzetközi vonatkozásban is nagy sikerű kampányokat mutatunk be az érdeklődőknek, amelyek mind a big ideaLTM módszertanon alapulnak. Bízunk benne, hogy a látogatóknak is elnyeri tetszését a David Ogilvy gondolatiságát tükröző és a mai napig időtálló kiállításanyag.” – mondta el a kiállítás megnyitóján Sályi Réka, az Ogilvy/Geometry cégcsoport ügyvezető igazgatója.

Az Ogilvy/Geometry cégcsoport Magyarország egyik legeredményesebb, profitábilis és tőkeerős ügynökségcsoportja. Az Ogilvy 2014-ben lett Magyarországon a globális aktivációs ügynökségcsoport, a Geometry tagja, amelynek köszönhetően a magyarországi ügynökség még nagyobb tudásbázishoz, szakmai módszertanhoz és kapacitáshoz fér hozzá. Az Ogilvy az évek során több diszciplínával bővült: immár digitális, közösségi média és PR szakágakkal is rendelkezik.

“Büszkék vagyunk, hogy a beérkező megkeresések jelentős hányada épp amiatt érkezik az Ogilvyhez, mert az ügyfelek tudják, hogy itt minden marketingkommunikációs igényükre megoldást találnak.” – tette hozzá Sályi Réka.

A kiállításnak kiváló keretet ad a Dizájn Hét, amelynek programjai többek között az alkotás és a vizuális gondolkodás köré épülnek. Az Ogilvy szakértői az eseménysorozaton több alkalommal is tartanak előadásokat, amelyeken díjmentes regisztráció után bárki részt vehet, aki kíváncsi az Ogilvy/Geometry cégcsoport gondolkodásmódjára.

A kiállítás megnyitóján mutatkozott be a Kossuth Kiadó gondozásában megjelenő Ogilvy könyv új, frissített, magyar nyelvű kiadása. A népszerű Ogilvy könyvet Miles Young, az Ogilvy korábbi globális vezérigazgatója aktualizálta, aki a kötetben megmutatja, hogyan működnek

David Ogilvy módszertanai és gondolatai a mai digitális világban.

Az új könyv kapcsán László Ágnes, a Kossuth Kiadói Csoport kommunikációs vezetője elmondta: “A Kossuth Kiadó büszke arra, hogy David Ogilvy A reklámról című, mára kultikussá vált alapműve után kiadhatja a munkásságára épülő legújabb kötetet, amely azokra az új kihívásokra válaszol, amelyekkel a reklámszakmának a digitális korban szembe kell néznie. A kötet a legújabb kutatások adatait és a legsikeresebb digitális kampányok esettanulmányait felhasználva ad megalapozott tanácsokat gyakorló és leendő reklámszakembereknek. A magyar kiadás szakmai korrektségét a kiadó részéről közreműködő kollégák garantálják: informatikai oldalról a szakfordító, Nimila Zsolt, a marketing tartalmat illetően pedig Szalai Lilla szerkesztő, a kiadó marketing menedzsere.”
(onBRANDS)